1718 (1720) óta 1860-ig egy olasz királyság neve, mely
Szárdinia (l. o.) szigetén kívűl a szárazföldön még Szavója, Aosta, Montferrat,
(1815 óta) Genova és Piemont hercegségekre és a nizai grófságra terjedt ki;
területe 76,000 km2, (1857) 5.167.542 lak. Ennek egy részét,
Szavóját és Nizzát 1860. Franciaországnak engedték át, a többit 1860-61. az
olasz királyságba olvasztották.
Már a XIII. sz.-ban szerepelt Enzio (l. o.) mint a Sz.
királya. Az 1296. aragoniai-spanyol, 1707 óta osztrák uralom alatt álló
szigetet 1718. újra királysággá emelték és kárpótlásul II. Viktor Amadeusnak
adták az utrechti béke (1713 ápr. 11.) alkalmából és azonfelül még Sziciliát
is. 1717 aug. két spanyol hajóhad elfoglalta a két szigetet és miután az
angolok a psanyoloktól visszafoglalták, Viktor Amadeusnak az Ausztria birtokába
jutott Szicilia helyett Szárdinia szigete maradt. Fővárosul azonban Torinót
tartotta meg. Fia I. Károly Emánuel Alessandriát, Demontét, Fenestrellét,
Exillest és Brunettát megerősítette, utakat építtetett, a Pó folyót
szabályoztatta és kikötőket építtetett ki. Fia III. Viktor Amadeus (1773-96)
alatt az ország eladósodott az udvari fényűzés és a hadsereg létszámának
lényeges gyarapítása által. Amidőn a franciák 1792 szept. 22. hadüzenet nélkül
Szavójába törtek és dec. Nizzát és Onegliát is elfoglalták, a király Angliával
szövetkezett. Az 1795. és 1796. év jelentékeny vereségeket eredményezett a
szövetséges Ausztria hűtlen magatartása folytán; Bonaparténak Montenotte, Dego
és Millesimo melletti győzelmei a királyt a cherascói békére kényszerítették
(1796 máj. 15-én), amelynek folytán Szavóját és Nizzát Franciaországnak átengedni,
a várakat lerombolni és az Alpok hágóinak francia csapatok által megszállását
megengednie kellett. 1796 okt. 16. bekövetkezett halála után követte őt fia II.
Károly Emánuel (1796-1802). Sem a Franciaországgal kötött szövetség, sem egyéb
intézkedések meg nem menthették a királyságot és amidőn lázítások ellen
intézkedéseket tett, 1798 jul. 3. a torinói fellegvár átengedésére
kényszerítették. Novarát, Vercellit és Chivassót elfoglalták a franciák és dec.
9-én Joubert a királyt a trónról való lemondásra kényszerítette, mely lemondást
azonban Cagliariból 1799 márc. 3. visszavonta. A győzelmes orosz-osztrák
szövetségesek, kikhez sok elégületlen olasz felkelőcsapat is csatlakozott,
azonban 1799 máj. 26. újra elfoglalták Torinót. Bonaparténak marengói győzelme
(1800 jun. 16.) újra a francia uralmat állította helyre Piemontban, amelyet
1802-ben Franciaországba be is kebeleztek. Az amiensi béke után 1802 jun. 4.
Károly Emánuel lemondott a trónról öccse I. Viktor Emánuel javára (1802-1821),
aki 1804-ig Rómában, azután Gaetában időzött és csak 1806 febr. 17-én szállt
partra Szárdiniában. Piemontba azonban csak 1814 máj. 20. térhetett vissza és
csakhamar a 1798 óta fennálló törvényeket eltörölte. 1815-ben elfoglalta
Grenoblet és a bécsi kongresszuson nemcsak az 1814. még vissza nem adott
Annecyt és Chaméryt nyerte, hanem Genova bekebelezését (1815 nov. 20.) is
keresztül vitte. Viktor Emánuel 1821 márc. 13. öccse Károly Félix (1821-1831)
javára lemondott a trónról és a trónörökös megérkeztéig Károly Albertet bizta
meg a kormányzással. Károly Félix ápr. 10-én 27,000 osztrák katona kiséretében
bevonult Torinóba. Az osztrákok a király biztonsága szempontjából, aki zsarnoki
rendszabályok alkalmazásával igyekezett fentartani a régi rendet, 1823-ig az
országban maradtak. A párisi juliusi forradalom Szavóját újra fenyegette, de a
király Ausztriának segélyajánlatát visszautasította és Alessandria mellett
40,000 embert állíttatott fel. Károly Alberttel (1831-49) 1831 ápr. az I.
Károly Emánueltől származó ifjabb ág jutott a trónra. 1832 aug. 18. közzé tette
a király kormányzási elveit: a régi monárkikus szellemnek fentartása mellett
csupán tanácsadás jogával biró államtanácsot állított fel, melyben a püspökök
is helyt foglaltak; a külügyet, hadsereget és hajóhadat azonban kizárólag a
királyi főintendaturára bizta. A javított polgári törvénykönyvet 1837 jun. 20.,
a büntetőtörvénykönyvet 1840. tette közzé, ugyszintén az 1841-iki katonai
büntetőtörvénykönyvet, mely még a súlyos testi fenyítéket is fentartotta.
Gioberti, Balbi s d" Azeglio iratainak befolyása alatt szabadabb áramlat támadt
és IX. Pius kibékítő intézkedései folytán a népképviseletet és az osztrákok
elűzetését várták. A Nápolyban kikényszerített alkotmány hirére a liberálisok,
élükön Cavour, Santa Rosa, Balbo és Durando, a királyt 1848 febr. 8. alkotmány
elfogadására birták, mely a koronának előjogait, az első kamara tagjainak
kinvezését, a második kamarának az elsőséget a pénzügyi dolgokban és a
törvényjavaslattétel jogát biztosította, az adófizetőkből miliciát állított fel,
a sajtónak feltételes szabadságát biztosította. A lombardiai forrongások és az
1848 febr. forradalom nem zavarták Piemont nyugalmát, csakis a hadsereg
létszámát emelték 60,000-re. A bécsi felkelés folytán beállt lombardiai
felkelés hirére, mely Radetzkyt Mantova és Veronába való visszavonulásra
kényszerítette, Károly Albert átlépte a Ticinót, hogy ezáltal a köztársaság
kikiáltását kikerülje. A piemonti hadsereg márc. 26. vonult be Milanóba. De a
hadi szerencse Ausztria mellett döntött. Radetzky (aug. 6-án) Milano előtt
termett, minek folytán a király 1848 aug. 9. kénytelen volt fegyverszünetet
kötni, melynek értelmében a régi határba visszavonult és a lombardiai,
velencei, parmai és modenai felkelés támogatásáról egyelőre lemondott. Anglia
és Franciaország ezalatt Ausztriát Lombardia átengedésére igyekeztek rábirni,
ez azonban a második bécsi felkelés (1848 okt.-nov.) leverése és az osztrák
hadaknak 1849 elején Magyarországba való hatolása folytán új erőt nyert. Károly
Albert a demokrata kamara által indíttatva, 1849 márc. 19. újra megkezdte a
háborut és a lengyel Chrzanowskit bizta meg a fővezérlettel 85,000 főnyi
hadserege felett, mellyel szemben Radetzky 70,000 főnyi kipróbált hadserege
állott, és igy következett (márc. 21.) a mortarai és (márc. 23.) a döntő
novarai vereség. A király még a novarai csatatéren lemondott a trónról II.
Viktor Emánuel javára, aki márc. 26. fegyverszünetet eszközölt ki. A Milanóban
1849 aug. 6. létrejött béke az ország régi határait állította helyre és a
királyság 75 millió frank hadi kárpótlás fizetésére kötelezte magát. A kamarai
belegyezést csak az újonnan választott kamarától, 1850 jan. 9. lehetett
kiegszközölni. L. Olaszország (története).
Forrás: Pallas Nagylexikon