1. György, miniszteri tanácsos, szül. Maros-Ilyén (Hunyad)
1845. Középiskoláit a gyulafehérvári és kolozsvári róm. kat. főgimnáziumokban,
jogi tanulmányait a kolozsvári és budapesti egyetemeken végezte. Utóbbi helyen
később középiskolai tanári vizsgát is tett. Már növendék korát erős nemzeti
inspirációk közt töltötte el. Alig lépett be a Hon munkatársai közé, rögtön
felemelte szavát a hunyadvármegyei magyarság érdekében. A hetvenes évek elején
még csodaszámba ment ott az állami népiskola. Az ő hirlapi kezdeményezése
indítá meg az akciót s később Réthi Lajos tanfelügyelővel ekezet fogva, már
mint 1881 óta képviselő s 1890-től miniszteri tanácsos a megye minden
jelentékenyebb pontjára állami iskolát eszközölt ki s Déván az állami főreáliskola
és állami tanítóképző intézet mellett különösen a felső leányiskola létesítésén
fáradozott, mely utóbbit miniszteri tanácsosi minőségében polgári iskolává
fejlesztette. Kiváló érdemei vanak a dévai állami főreáliskola
felvirágoztatásában és főleg az internátus létrehozatalában. Képviselősége
általában sok irányban vált emlékezetessé Déván és vidékén, s Déva mellett
Piski is az ő fáradozásának köszönheti a kereskedelmi minisztérium által
emeltetett mintaszerü óvodáját és még díszesebb iskolaépületét. Választókerületében
közintézményt, iskolát nem is kezdeményeztek az ő hozzájárulása nélkül. A
parlamentben sem igen akadt oly lelkes szószólója az iskolaügynek, mint ő vala.
Mint a közoktatásügyi bizottság előadója számos gyakorlati módosítással erősíté
a középiskolai törvényben az állami felügyelet és ellenőrzés jogkörét. Sokágu
kulturális tevékenysége, parlamenti elfoglaltsága közepette (a jegyzői nehéz
tollat is viselvén 1884-től fogva) még komolyabb irodalmi alkotásokra is tudott
időt szakítani. A Budapesti szemlében a Balán és népeiről megjelent terjedelmes
tanulmánya után Trefort miniszter megbizásából Az amerikai verseny és a magyar
mezőgazdaság c. könyvével jó idején rámutatott a tengeren túlról fenyegető
közgazdasági verseny bajaira. Könyvének aktuális jellegét eléggé irazolja az
is, hogy két kiadást ért. 1887. adta ki parlamenti felszólalásainak s
tanulmányainak egy részét Tanulmányok címen. Újabb tanügyi tanulmányait Nemzeti
állam címen 1892. adta ki. Castelartól A művészet és vallás, A római műveltség
s a klasszikus művészet c. köteteket fordítá. A magyar tud. akadémia könyvkiadó
vállalatában Sorelnek Európa és a francia forradlom c. műve I. kötetét és
Huppének Lnegyelország alkotmányát ülteté át irodalmunka. Csáky Albin gróf
kultuszminiszter is nem egy ízben bizta meg egyes nagyobb szervezeti
javaslattal s az erdélyrészi nemeztiségi kérdésről szerkesztett emlékiratai
lényegesen hozzájárultak azokhoz a tanügyi alkotásokhoz, melyek Csáky Albin
gróf nevét megörökíték. A magyar tudományos akadémia 1896. levelző tagjává
választotta.
2. Sz. Károly (P.=péterfalvi), regényiró, szül.
szilágy-Somlyón 1831 jul. 24., megh. Budapesten 1891 jan. 14. Szülei művelt
kisnemesek voltak. Iskoláit Somylón, Zilahon és Kolozsváron elvégezvén, 1847.
felesküdt az erdélyi kir. tábla irnokai közé. 17 éves volt, mikor kitört a
szabadságharc, sok csatában küzdött. Honvédfőhadnagy, utóbb egy utászcsapat
vezetőtisztje eltt és Dévánál tette le a fegyvert. Börtönt szenvedett, majd
újabb zaklatások elől Máramarosba menekült azután Pestre ment s ott mint
nevelő, később egy magánintézet tanára tartotta fenn magát, egyúttal 1853. és
1854. a politechnikumot, 1854-57. pedig a bölcsészetet végezte és doktori
vizsgálatot tett. Ez idő alatt a Viszhangnak, majd a Divatcsarnoknak volt
segédszerkesztője. 1858. beutazta Nyugat-Európát. Ez év őszén
Máramaros-Szigetre hivták meg tanárnak, hol négy évig buzgón működött. Itt
szerkesztette Szilágyi Istvánnal a Szigeti albumot az 1859. leégett Sziget
tűzkárosuljai javára. Ezalatt csaknem minden évben jelent meg egy-egy regénye,
melyeknek tárgyát többnyire a történelemből, s nevezetesen az erdélyi
fejedelmek korából vette, ugy hogy a történet eme szakát Jósika mellett ő
népszerüsítette leginkább. 1862. Nagy-Enyedre hivták meg tanárnak, ott békés,
munkás életet élt és családot alapított. 1867. a párisi világkiállítás
pedagogiai és történeti gyüjteményeit tanulmányozta. 1868. a Kisfaludy-társaság
tagjává választotta. Ugyanez évben Tisza Kálmán a megoszlott balközéppárt egyik
részének Hazánk c. újsága szerkesztésére hivta meg; mikor a lap másfél év mulva
a két pártárnyalat egyesültekor megszünt, Sz. a Hon főmunkatársa lett és maradt
1875-ig, midőn a Ludovika-akadémiában a történelem tanítását vállalta el.
1869-78. a nagyatádi kerület képviselője volt, 1878 óta az országgyülési naplő
szerkesztője haláláig. A Petőfi-társasági is tagjául választotta. Sokat
buzgólkodott mind parlamenti, mind társadalmi, mind pedig irodalmi téren a
népnevelés, különösen a kisedóvás ügyében is. Élte újabb szakának éppen ez volt
legfőbb munkaköre. 1872. megalkotta az országos kisdedóvó-egyesületet, ennek
holtáig titkára volt, 1877 óta az országos kisdednevelési egyesület elnöke, s a
hazai kisdedóvók miniszteri biztosa. Számos törvényjavaslatot is készített a
kisdedóvás ügyében. Elnöke volt egy ideig a magyar pedagogiai társaságnak is.
Mint szépirodalmi iró egyike volt a legtermékenyebbeknek. Gyermekkorában Jósika
tett rá nagy hatást s a történeti regény volt mindvégig főtere; tárgyban és
felforágsban mintegy a Jósika irányát folytatta a magyar regény újabb fejlődési
fokozatában és alakjai közt is. Első műve a Remény c. folyóiratban jelent meg
mint mutatvány Báthori Erzsébet c. regényéből. Hirnevét különösen Sirály c. 3
kötetes történelmi regénye alapította meg (Pest 1854), s növelte Samil címü
történeti regénye (2 köt., u. o. 1855). További művei: Szinezett lapok a
történet könyvéből (elbeszélések, 2 köt., u. o. 1860); Magyarhon fénykora
(történeti regény, 3 köt., u. o. 1857, egyik legkedveltebb műve); Erdély
vészcsillaga (tört. reg., 3 köt., u. o. 1857); Vetélytársak (tört. reg., 2
köt., u. o. 1858); Bethlen Miklós (regényes életrajz, u. o. 1858); Izabella
(tört. reg., 1859); Történeti alakok (beszélyek, 1 köt., Nagy-Bánya 1860); II.
Rákóczi Ferenc és nevezetesebb kortárainak némely kiadatlan eredeti leveleik
(1861); Bujdosók (tört. reg., 2 köt. 1862); Kosztolányi hölgyek (tört. reg., 2
köt. 1864); Ábrándozók (tört. reg., 2 köt.); Bethlen Gábor ifjusága (tört.
reg., 2 köt. 1866); Beszélyek az erdélyi honvédvilágból (Pest 1869); Történelmi
csemegék (eredeti levelek a XVI-XVII. sz.-ból, 1872); Az ország sebei (tört.
reg., 4 köt., u. o. 1871); Magyar regevilág (u. o. 1872); A fekete szekér
(regény, 4 köt. 1873); Az újvilág (regény, 4 köt.); A nemzetek honfoglalása
(mutatványok a Középkor története c. művéből, Budapest 1875); Az emberi
mívelődés története (3 köt., u. o. 1867-77); A honboldogítók (regény, 2 köt.,
u. o. 1882); Tudósok harca (u. o. 2 köt.); A szabad szó vértanui (regény a
30-as évekből, 2 köt., u. o. 1883); A kiengesztelt átok; Balassa Bálint; A
legszebb hercegnő, regények az Egyetemes regénytárban. Haása újabb időkben
mindinkább csappant. A drámában kevés sikerrel próbálkozott meg Lukánusz c. 5
felvonásos szomorujátékával (Pest 1869) s a Kendyek, Csák Máté c. drámáival,
melyek, mint a Lucanna is, a nemzeti szinházban adattak. Madách hatására irt
egy szini költeményt: Az asszony komédiája, 12 képben (Budapest 1888); ez is
hatástalan maradt. Irt népszerü füzeteket is, ő hozta létre a ponyvairodalom
javítására a Jó köynvek c. vállalatot is, melybe több darabot irt. Megirta: a
Nagyenyedi Bethlen-kollégium történetét (Bécs 1868); Az orsz. magyar
gazdasszony-egyesület történetét (Budapest 1874); Gróf Teleki Blanka életrajzát
(Leövey Klára jegyzetei nyomán). Szerkesztette az országos kisdedóvó-egyesület
évkönyvét s készített emlékiratokat a kisdednevelésről (egyik Budapest 1878).
Irt egy Általános magyar irály- és irodalomtant (u. o. 1880). A
Kisfaludy-társaság pályadíját nyerte A beszély elmélete címü tanulmánya (Pest
1868). Megirta A magyar egényirodalom történetét (1871). Kiadta a Kemény-család
fejedelmi ágának oklevéltárát (1871). Azonkivül a lapokba százakra menő
novellát, esztetikai és társadalmi cikket irt. V. ö. Vadnay, Fővárosi Lapok
(1891. 4. sz.); Abonyi Lajos (Kisfaludy-társaság Évk. 28 köt., emlékbeszéd); a
kisdedóvó-egyesületben Berzeviczy Albert tartott fölötte emlékbeszédet.
Forrás: Pallas Nagylexikon