Szathmáry Király

nemes család. Első okleveles őse Király György (szül. 1527., megh. 1598.) Nagyvárad kapitánya. Ennek fia Albert (szül. 1550.), korának egyik legkiválóbb hadvezére, aki mint diplomata is működött. Ifju korát Báthory István lengyel király udvarában töltötte s ennek az orosz ellen viselt hadjárataiban 1578-81-ben részt vesz. Mint hirneves vezér, meghivást kap Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől és ennek engedve, 1581. Erdélybe jön és a török ellen készülődő fejedelmi sereg vezérévé lesz. A sereget a török ellen vezeti Moldva-Oláhországba. Itt Szinán pasát több ütközetben megveri és elfoglalja Braila, Nikápoly s Akerman városokat. A Borsod-Mező-Keresztes mellett 1596. vívott nagy ütközetben az erdélyi csapatokat ő vezeti. Szatmár városát a török sereg ostroma alól felmentvén, a várost a fenyegető feldúlatástól megmenti. Ezen fegyvertényeért Szatmár városától egy nemesi udvartelket nyer hálaajándékul; a királytól pedig adománylevelet új nemesi címerrel és a Sz. kettős családnév használatára is kiterjedő jogosítvánnyal. Megerősítette a címer használatában a családot II. Mátyás király is. Miklós (1577-1647) Gömör vármegye alispánja; az országos összeiró deputáció tagja. István Gömör vármegye főjegyzője; az előbbinek fia. Tatár fogságra jutván, nyomtalanul elveszett. A család eredetére vonatkozó régi okiratok vele vesztel el. Ádám (l. o.). II. Miklós (1661-1724), Borsod vármegye főszolgabirája; 1697-98. években a Csáky-ezred alezredese. György, Borsod vármegyének ékesszólásáról, nagy tudományáról s gazdagságáról nevezetes követe az 1729, 1741, 1751 és 1764-iki országgyüléseken. Tagjai az 1730, 1737 s 1738-iki országos küldöttségeknek. Főgondnoka a tiszamelléki ev. ref. egyházkerületnek. I. Pál, a Mária Terézia királynő által felállított magyar testőrségben testőr, kapitányi ranggal. Kiválik a festészetben s a mérnöki ismeretekben. József (1750-1819), Borsod és Szabolcs vármegyék első alispánja. II. Pál, az 1809-iki nemesi felkelésben kapitány, Gömör vármegye főszolgabirája. II. József, Borsod vármegyének négy ízben egyhangulag megválasztott első alispánja, majd főispáni helytartója, III. Pál (1811-79), Ung vármegyének ügyésze, majd másod alispánja, 1861. Borsod vármegye követe, 1867. Torna vármegye főispánja Deák Ferenc egyik kedvelt embere. Felesége Platthy Ida (1826-95) jótékonyságáról vált ismeretessé. Miskolcon a fillér-egyletet alapította, az országos nőképző egyesületnek, nőiparegyesület választmányának munkás tagja volt. Fiuk IV. Pál (szü. Zsolcán 1849.), a bosnyák hadjáratot a 7. számu császári és királyi huszárezredben mint parancsőrtiszt Kees altábornagy mellett végig küzdötte, a hadi és Signum laudis érmet nyerve. Mint főhadnagy vált meg a hadseregtől. Az alsóborsodi ref. egyházmegye világi tanácsbirája, 1874 óta Borsod vármegye bizottmányi és közigazgatási bizottsági tagja, gazdasági egyesületi alelnök. Boldván mintagazdasága, messze földön nevezetes istállója van.

Sz. Ádám, naplóiró, II. Rákóczi Ferenc nemes apródja, majd «udvari bejárója», szül. Nyomáron (Borsod) 1692 jul. 9., megh. Boldván 1752 dec. 18. Urát hiven követte bujdosásában Lengye-, Angol- és Franciaországba s csak 1717., midőn a fejedelem Törökországba indult, tért vissza hazájába. Nagy becsü történelmi naplót vezetett 1711 febr. 29-től, munkács várából a már lengyel területen lévő fejedelemhez indulása napjától fogva, Bécsbe érkezéséig, 1717 ápr. 24-ig. Az egész emlékirat jóformán kizárólag csak a fejedelem viselt dolgairól szól, egyszerü napi följegyzések alakjában. Különösen becsessé teszi e forrásművet az, hogy Rákóczi bujdosásának azon első időszakáról ir, melynek napról-napra való történetét semmiféle más munkából össze nem lehetne állítani; a mellett a naplóiró szemtanu, pontos följegyző s igen megbizható. XIV. Lajos udvaráról, ünnepélyeiről, vadászatairól s haláláról nem egy adata van, mely francia történelmi szempontból is számot tesz, ámbár ő maga - kivált eleintén - semmit sem tudott franciául; Toulouse gróf nála Tulúz, Charolois Saroloa, Dangeau őrgróf Marki Dansó stb. Két kötetre menő naplójának eredetije Boldván volt, a Sz.-családnál, honnét Jankovich Miklós a hires gyüjtő lemásoltatta s ennek gyüjteményével került aztán a nemzeti muzeumba. A másolatból bő kivonatokat közölt először Szalay László 1864. II. Rákóczi Ferenc bujdosása c. félbemaradt regeszta-gyüjteményében; két év mulva pedig Thaly Kálmán az egész naplót kiadta a Rákóczi-tár I. kötetében. Hadműtani iratok és rajzok is maradtak tőle. Külön emlékiratban irta meg Rákóczi halálát, 1735 után, annak szokásait, udvartartását, ugy amint ő maga látta és tapasztalta. Ez a műve azonban az 1830-as években elveszett s azóta lappang. Arcképét és életrajzát Thaly közölte a Vasárnapi Újság 1869. évfolyamában.

Forrás: Pallas Nagylexikon