Széchenyi

(sárvási és felsővidéki gróf), régi, történeti szerepet játszott család, mely nevét valószinüleg a nógrádvármegyei Szécsény-től vette. A család legrégibb története nincs még kellőleg tisztázva s az adatok a XVI. sz. közepéig, Mihály veszprémi várparancsnokig nyulnak vissza. A család fényének és vagyoni állásának megalapítója Mihály unokája György (1592-1695) esztergomi érsek volt (l. o.), Lőrinc nevü testvérének 1678. ő szerezte meg a sárvári uradalmat s 1692 jan. 22. kelt végrendetében ennek gyermekeiről is bőkezüen gondoskodott. Lőrinc négy fia közül Márton gyermektelenül halt el; Ferenc (1632-72) 1653-ban a jezsuita-rendbe lépett s 1672. egy lőporos pince felrobbanásának áldozata lett; Pál (1642-1710) kalocsai érsek (l. o.). II. György, szül. Nagyszombatban 1656. Hadi pályára lépve Buda, Fejérvár, Kanizsa és Sziget ostrománál kitüntette magát. I. György végrendeletben neki hagyta a felsővidéki, széplaki stb. uradalmakat. 1696. Egervár, Pölöske és Szent-György örökös várkapitánya címet, a következő év márc. 30. Bécsben kelt oklevéllel nejétől Mórócz Ilonától száramzott Zsigmond, Juliánna és Judit gyermekeivel grófi rangot nyert. zsigmond cs. kir. kamarás, Egervár, Pölöske és Szent-György örökös várkapitányának fiai: Ignác huszáralezredes, Antal altábornagy, László cs. kir. kamarás és II. Zsigmond (1720-69) huszárkapitány és cs. kir. kamarás. Ez utóbbinak nejétől Cziráky Mária Anna grófnőtől három leánya: Mária Tezeria (Keuffstein Ferenc gróf neje), Borbála (második férje Desfours Ferenc gróf), Jozefa (Mesnil József báró neje) és két fia: József (1752-1775), cs. kir. kamarás és Ferenc (1754-1820) valóságos belső titkos tanácsos, a magyar nemzeti muzeum alapítója született. Ferenc (l. o.) Festetics Juliánna grófnőt, testvére özvegyét vette nőül s tőle két leánya: Franciska (szül. 1783-ban, megh. 1861., Batthyány Miklós gróf neje), Zsófia (szül. 1789., megh. 1865., Zichy Ferdinánd gróf, cs. kir. altábornagy neje) és három fia: Lajos (1781-1855), cs. kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsos, cs. kir. alezredes és István, «a legnagyobb magyar» (l. o.) született. Lajos fiai: János (1802-74) cs. kir. kamarás, Sz. György grófnak, Egervár örökös kapitányának (szül. 1828 márc. 14.) és Sz. Sándor grófnak (l. o.) atyja, Károly (1812-42), cs. kir. huszárőrnagy, Imre, osztrák-magyar nagykövet (l. o.) és Dénes (l. o.); Pál fiai első nejétől Meade Karolinától András (1812-41), lovas-százados, második nejétől Zichy-Ferraris Emilia grófnőtől: Kálmán (l. o.), Gábor (szül. 1828.), Gyula (l. o.), Ferenc (szül. 1835.), főrendiházi tag (l. o.), Jenő, született 1836 febr. 7-én, 1864. nőül vette Erdődy Henrietta grófnőt (fiaik: Miklós, szül. 1868 jan. 6., jáki apát, munkája: A lelkészi kongrua ügye 1885-95 [Esztergom 1896]; Jenő, szül. 1872 okt. 30.; Pál, szül. 1880 szept. 24.), Tivadar (l. o.) és Pál (szü. 1838.), földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi miniszter (l. o.); Istvánnak nejétől aspangi Seilern Crescence grófnőtől (1799-1875) két fia született: Béla (l. o.) és Ödön (l. o.).

1. Sz. Aladár gróf, orsz. képviselő, szül. Lábodon 1862 febr. 15., fia Sz. Pál gróf volt miniszternek. Tanulmányait otthon és Budapesten végezte, ugyanitt hallgatta a jogot. Majd önkéntes lett és a 10. számu huszárezred tartalékos hadnagyává neveztetett ki. Az 1887-iki választások alkalmával szabadelvü programmal képviselővé választották. 1896. ismét tagja lett a képviselőháznak.

[ÁBRA] Széchenyi-család címere.

2. Sz. Béla gróf, keleti utazó, Sz. István fia, szül. 1837 febr. 3. Magántanuló volt, majd Berlinben s Bonnban tanult és Európa különböző részeiben utazott. Legelső nyilvános szereplése 1858. volt, midőn Nelson botját ajándékozta a nemzeti muzeumnak. 1861. a nyéki választókerület képviselője lett s mint ilyen máj. 23. tartott beszédében a felirati párthoz csatlakozott és többek közt a zsidók emancipációját is követelte. Ez a beszéd Tóth Vilmos beszédjével külön füzetben jelent meg. 1863. Amerikában járt s erről külön művet irt Amerikai utatm (Pest 1863). 1865. Algeriában oroszlánvadászaton volt s azután mint kismartoni képviselő az országgyülésen vett részt. 1870-ben Erdődy Hanna grófnőt vette nőül, ki azonban már 1872 okt. 18. elhunyt. A gróf családi bánatainak enyhítése végett nagy keleti utazásra szánta el magát, oly célzattal, hogy lehetőleg felkeresi a magyarok őshazáját s egyúttal behatol az elzárt Tibetbe. Az útra ugy készült, hogy nem tér vissza többé. Atyja kéziratait az akadémiának, erekléyit a muzeumnak adta. Útjára 1877 dec. 4. indult el 3 kisérővel, kik közül Bálinth Gábor nyelvész (ki csakhamar visszamaradt), Lóczy Lajos geologus, Kreitner főhadnagy topografus volt. Útjuk főkép Khinára terjedt ki, melynek igen jelentékeny részét járták be, több európai ember által nem érintett vidékeken is voltak, de Tibet bensejébe a lakosok féltékenysége miatt nem juthattak el. Jünnanon keresztül hatolva ért el Hátsó-Indiába 22 havi utazás után. Útjáért a tud. akadémia 1880. tiszteleti tagjává választotta. Újabban a főrendiházban tünt fel szabadelvü nyilatkozataival. A társadalmi életben tevékeny részt vesz. Nagy úti művének két vaskos kötete magyar, német és angol nyelven jelent meg Széchenyi Béla gróf expediciója címen, s nagy feltünést okozott. Az utazásról útitársai Kreitner és Lóczy irtak népszerübb műveket, az utóbbié a természettudományi társulat kiadásában jelent meg. A budapesti tud. egyetem 1896 máj. 6. tiszteletbeli doktori oklevelet adott neki.

3. Sz. Bertalan gróf, főrend, Sz. Sándor fia, szül. Sopronban 1866 okt. 24. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi állami főgimnáziumban végezte, majd a magyaróvári gazdasági akadémiának lett hallgatója. Tanulmányainak elvégzése után hosszabb utazásokat tett Német- és Olaszországban, Svájcban és Egyiptomban. A főrendiház jegyzője.

4. Sz. Dénes gróf, szül. Horpácson 1828 nov. 28., megh. 1892 szept. 28. Öccse volt Imre grófnak, a berlini nagykövetnek. Ifju éveiben katona volt s a hadsereget főhadnagyi ranggal hagyta el, majd Kismartonban képviselővé választatván, részt vett az 1861-iki országgyülésen és ez év máj. 22. feltünést keltő beszédet mondott a felirat mellett. Később is állandóan tevékeny részt vett a közügyekben, bár hivatalt nem vállalt. Kitünő gazda hirében állott s a sportot nagy kedvvel művelte. Irodalmilag is működött. Munkái: Beitrag zum Reitunterrichte (1872); Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből (Budapest 1892); Egy őszinte szó a Kossuth-cultusról (u. o. 1891). Fiai: Imre (ifj., l. o.), Géza, szül. 1859 ápr. 13., császári és királyi kamarás, főrendiházi tag és Viktor, szül. 1871 okt. 10., huszárfőhadnagy, főrendiházi tag.

5. Sz. Ferenc gróf, a magyar nemzeti muzeum alapítója, királyi főkamarásmester, az aranygyapjas-rend vitéze, szül. Széplakon (Sopron) 1754 ápr. 29., megh. Bécsben 1820 dec. 13-án. Tanult Sopronban, szombathelyen és a bécsi Theresianumban. A tanulás befejezésével pályafutását 1776 dec. 12. a kőszegi kerületi táblánál kezdte meg mint táblai asszesszor, amelyet cssakhamar emelkedések hosszu sora követett. 1783 aug. 17. báni helyettes és a báni tábla elnöke, s királyi biztosként is többször kiküldetett különböző vármegyék (Varasd és Zala, Szerem és Verőce) között fenforgó határkérédsek elintézésére. 1785 márc. 9. valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert s a következő hó 18. pécsi kerületi királyi biztos s Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett. Midőn II. József császár egymásután adta ki ama rendeleteket, melyeknek Magyarország germanizálása s a nemzet alkotmányának megsemmisítése volt a célja, Sz. nem akart céljainak eszköze lenni s 1786-ban lemondott hivataláról. II. József ahlála után az 1790-91-ik évi országgyülés rangjába visszahelyezte s a nemzet és király képviseletében ő küldetett a nápolyi udvarhoz, hogy a nápolyi királynak akoronázási emlékérmet átadja. 1792. a szt.-Januarius-rendet kapta, 1798 ápr. 6. Somogy vármegye főispánja lett s mint királyi biztosra reá bizták a Dráva és Mura folyók szabályozását. A következő év okt. 1. a hétszeméyles tábla ülnöke, dec. 6. királyi főkamarásmester, dec. 23. helyettes országbiró. 1802-ben a magyar nemzeti muzeum alapjának megvetésével tette nevét halhatatlanná, ez év nov. 25. kelt alapítólevéllel a nemzetnek ajándékozván 11,884 nyomtatványból (mintegy 15,000 kötet és 1152 kéziratból (mintegy 2000 kötet) és jelentékeny térképgyüjteményből álló nagycenki könyvtárát. A könyvtár katalogusát: Catalogus bibliothecae Hungaricae Francisci com. Széchenyi. Tom. I. pars 1., 2. (Sopron 1799) és Index (Pest 1800) előzetesen elkészíttette, a maga költségén kinyomatta és egy-egy példányát megküldte a külföldi uralkodóknak, tudományos intézeteknek, hazai és külföldi tudósoknak stb. A külföldi tudományos társulatok egymásután fejezték ki elismerésüket az által, hogy tagjukká választották. 1803. a göttingai királyi tudományos egyetem, 1804. a jenai, 1811. a vrasói tudományos akadémia, 1812-ben a bécsi művészeti akadémia stb. választotta meg tiszteleti tagjává. Az 1807-iki országgyülés a tudománypártoló gróf nemes elhatározásának emlékét a XXIV. t.-cikkben örökítette meg. A következő évben királyi elismerésül az aranygyapjas-rend lovagjává neveztetett ki. Midőn I. Ferenc király alatt a magyar alkotmányt ismét újabb veszély fenyegette s ez a király is, mint II. József császár, országgyülés nélkül akart uralkodni és kormányozni, 1811. Sz., szembaját hozván fel okul, újra letette összes hivatalait s visszavonult a magánéletbe s ez időtől kezdve cssaládjának élt. Ennek érdekében tett nagyszerü intézkedése a három fia számára alakított három hitbizomány: a segesdi (Somogy), iváni (Sopron) és pölöskei (Zala), de a mellett folytonosan élénk figyelemmel kisérte hazájának s a magyar nemzeti muzeumnak sorsát, melyről ezután sem feledkezett meg. Igy kinyomatta a könyvtár későbbi gyarapodásának katalogusát: supplementum I., II. és Index 1., 2. (Pozsony s Sopron 1803-1807). Ezt követte a Catalogus manuscriptorum Vol. 1., 2., 3. (Sopron 1814-15) és már előbb Catalogus numorum Hungariae ac Transilvaniae intituti nat. Szechenyiani. Pars 1., 2., 3. s Appendix (Pest 1807-10). 1818-ban előbbi adományát egy újabbal egészítette ki, odaajándékozván a magyar nemzeti muzeumnak soproni könyvtárát is, mely nagyobbrészt klasszikusokból és külföldi érdekü művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből s földabroszból állott. Élete végén mindinkább búskomorság vett rajta erőt s könyörgésbe és vallási bűnbánatba mélyedve mind jobban hajolt a vallási miszticizmus felé. A nélkül, hogy hazafiui bántatában a nemzeti remények újraébredését megérte volna, reménytelenül szállt sírba s három év mulva (1824 jan. 20.) neje Festetics Juliánna grófnő is követte, aki szintén nem érhette meg azt az örömet, hogy lássa: a dicső atyának még dicsőbb fia mint ragadja lelkesedésre és örömrivalgásra az ország rendeit az 1825-iki pozsonyi országgyülésen éppen abban a hónapban, melyben egykor atyja a magyar nemzeti muzeummal ajándékozta meg a nemzetet.

6. Sz. Ferenc gróf, főrend, szül. 1835 márc. 4-én. 17 éves korában, miután a középiskolát otthon mint magántanuló végezte, katona lett. 1860-ban mint százados visszavonult a polgári életbe és a gazdaság tanulmányozására adta magát, amelyet most is nagy kedvvel gyakorol. Mint a nagyatádi gazdasági egyesület elnöke sokat fáradozik gazdasági kiállítások rendezése s a lótenyésztés emelése körül. Neje: Erdődy Franciska grófnő. Fiaik. Rudolf, szül. 1862 okt. 11.; Ernő, szül. 1864 jun. 15., csász. és kir. kamarás, honvédhuszár-főhadnagy; Antal, szül. 1867 szept. 20.; Frigyes, szül. 1875 okt. 30.

7. Sz. György, esztergomi érsek, szül. szécsényben (Nógrád) 1592., megh. Nagyszombatban 1695 febr. 18. Alsóbb iskoláit Gyöngyösön és Nagyszombatban, a bölcsészetet is itt, a teologiát 1625-től Bécsben végezte. Pappá szentelték 1631. Három hónapig káplán volt Vág-Sellyén. 1632 febr. 20. esztergomi kanonok. 1643 nov. 20. csanádi, 1644. pécsi, 1648. veszprémi, 1658-ban győri püspök, 1668 ápr. 18. kalocsai érsek és egyúttal a győri püspökség adminisztrátora. 1681. Bécsben Lipót király jelenlétében tartotta aranymiséjét. 1685 márc. 21. esztergomi érsek. Egy bibornok «a bőkezüség és adakozás csodájának» nevezte. És valóban a hazai egyháztörténelem lapjai nem mutatnak fel főpapot, ki őt e tekintetben felülmulta volna. Főbb alapítványai: a győri, budai, kőszegi, esztergomi, egri, pécsi jezsuita kollégiumok; a vasvári domonkosi, a somogyi és esztergomi Ferenc-rendü, a budai kapucinus, az egri szervita, a somorjai paulinus, az illavai trinitárius, a kismartoni sé lajtahidi Ágoston-rendü, végre a pozsonyi Orsolya- és Clarissa-kolostorok; a budai papnövelde, a gáyri, budai, lőcsei és trencséni nemes finöveldék. A török háborukban megsebesült katonák javára 337,000 forintot bocsátott Lipót királynak rendelkezésére. 1683. majdnem egész nagyszombat városával együtt tűz által elpusztított Szt. Istvánról nevezett papnevelő intézetet helyreállíttatta. Végrendeletében Budap és Esztergom várak kijavítására 180,000 forintot hagyott. Nem csekélyebb bőkezüséggel gondoskodott családjáról, melynek fényét ő alapította meg. Számos latin nyelvü beszéde nyomtatásban is megjelent. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka; Szt.-István-Társulat Enciklopédiája XIII. 1893.

8. Sz. Gyula gróf, főrend, kir. főlovászmester, szül. 1829 nov. 11. Iskoláit Szombathelyen végezte, 1848. hadnagy lett a Palatinus-huszároknál; Windischgrätz hadseregével a prágai forradalom leveretése után Bécsbe, ennek bevétele után pedig az Olaszországba indult sereghez ment. A marcali uradalomnak lévén ura, a 60-as években élénk részt vett Somogy politikai és társadalmi mozgalmaiban. Wenckheim Béla báró belügyminisztersége alatt Sopron vármegye főispánjává, majd pedig Beust külügyminiszter korában udvari tanácsossá nevezték ki a külügyminisztériumban. Végül József főherceg honvéd-főparancsnokká történt kineveztetésével hozzá került mint főudvarmester. Első neje Zichy-Ferraris Karolin grófnő 1871. elhalván, 1875. nőül vette Klinkosch Paulát. A főrendiháznak zászlóúri minőségén kívűl a cenzus alapján is tagja. 1857. kamarási, 1868. valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert. Az I. osztályu vaskorona-rendet és több idegen rendjelt bir. Fia első nejétől: Pál, szül. 1865 jun. 13., csász. és kir. kamarás; második nejétől: Gyula, szül. 1879 dec. 10.

9. Sz. Imre (id.) gróf, főrend, kir. főasztalnokmester, szül. Bécsben 1825 febr. 15., hol atyja, Lajos, Zsófia főhercegnő főudvarmestere volt. Tanulmányait az atyai háznál végezte; 1838-43. Pozsonyban tette le vizsgáit. A diplomáciai pályát Rómában kezdte meg 1845. mint követségi attaché; alig egy év mulva ő vitte meg rendkivüli futári minőségében Pius pápa választása hirét. 1848. követségi titkári és ügyvivői ranggal Stockholmba helyeztetett, majd hasonló minőségben a német szövetségi követséghez Frankfurtba, ahol Bismarckkal, akkor porosz követtel bizalmas ismeretséget kötött. Mindketten csaknem egyszerre rendeltettek Szt.-Pétervárra, ahol Sz. először mint követségi tanácsos, később mint ügyvivő működött. Innen a nápolyi udvarhoz küldtett követül, s ott maradt, míg a nápolyi trón romba dőlt. Rrendelkezési állapotba helyeztetvén, egy időre a magánéletbe vonult. 1865. nőül vette Sztáray-Szirmay Alexandra grófnőt. Az 1865-1868-iki országgyülésen mint képviselő jelent meg s a konzervativ párthoz tartozott. 1878-ban Károlyi Alajos gróf Londonba neveztetvén ki nagykövetté, utódjául Berlinbe Sz. neveztetett ki. Berlinben a magyar egyesület védnöke volt s a szegediek segélyezésére alakult bizottságnak élén állott. 1852. kamarás, 1867. valóságos belső titkos tanácsos, 1882. a Lipót-rend, 1889. a Szt.-István-rend nagykeresztese és 1891. aranygyapjas vitéz lett. 1892 óta magyarországi birtokain visszavonultan él. A főrendiház fontosabb tárgyalásain azonban sűrün vett részt. Az 1893-iki kőszegi ahdgyakorlatok után Vilmos német császár meglátogatta egyik soproni birtokán. A közjogi és törvénykezési bizottság tagja. Fiai: Dénes, szül. 1866 dec. 1., követségi titkár a szentpétervári osztrák-magyar nagykövetségnél; Péter, szül. 1870 márc. 4., huszárfőhadnagy; István, szül. 1873 máj. 6. és László, szül. 1879 feb.r 18.

10. Sz. Imre (ifj.) gróf, főrend. cs. és kir. kamarás, szül. 1858 márc. 31., legidősebb fia Dénes grófnak. Nevelése befejeztével 1881. hosszabb tanulmányutat tett több ifju mágnással Amerikában s itt szerzett tapasztalatait az Amerikai levelkben irta meg, melyek 1883. önálló kötetben megjelentek. E munkában agrarius eszméket hangoztat, amelyek védelmére a napi sajtóban, különösen a Pesti Naplóban cikkeket is tett közzé és a «Gazdakör» vitáin is felszólalt. Egyéb munkái: Birtokminimum és Homestead (Budapest 1883); a Megyei (közgazdasági) monográfiákban Somogy vármegye (u. o. 1895). Élénk részt vesz Somogy vármegye politikai, de különösen gazdasági életében; több évig a vármegye közgazdasági előadója volt. A főrendiházban ugy mint a közéletben jelesül mezőgazdasági kérdéseket karol fel. Mint a homokszőllő-telepítések kormánybiztosa is működött. 1885. nőül vette Andrássy Máriát, Andrássy Aladár gróf leányát. A főrendiház jegyzője, a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság tagja.

11. Sz. István gróf, a «legnagyobb magyar», eszméi, működése és hatása által az «új Magyrország» egyik megteremtője, szül. Bécsben 1791 szept. 21., megh. a döblingi elmegyógyintézetben 1860 ápr. 8. Atyja Sz. Ferenc, a magyar nemzeti muzeum nagynevü alapítója, anyja Festetics Juliána grófnő, Festetics Pálnak leánya volt, aki első férjének Sz. Józsefnek 1775 nov. 20. bekövetkezett elhunyta után 1777 aug. 17. pápai engedéllyel annak testvéréhez, Sz. Ferenchez ment nőül. A házasságukból született öt gyermek: három fiu és két leány között István volt a legfiatalabb.

Gyermekkor. Nevelés. A gyermek Sz. nevelését otthon a szülei háznál nyerte, melynek az atya irányelvei szerint való vezetését Liebenberg (Lunkányi) János magántanító vállalta magára. Mellette egyes tantárgyakat külön szakférfiak tanítottak. Igy Révai Miklós a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki szépen is rajzolt, tanította az architekturát, egy Poupar nevü házi káplán az olasz és francia nylevből adott órákat. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt. Midőn Kazinczy egy alkalommal a grófi családot meglátogatta, az apa azt kivánta tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Sz. nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott s a vizsgálatokat, melyeknek magát az atyja kivánsága szerint évenkint egy nyilvános iskolában alá kellett vetnie, kitünő eredménnyel állotta ki.

Katonáskodása. A serdülő gyermek nevelése 17 éves korában megszakadt. Azon veszély elhárítására, mely a monárkiát Napoleon részéről fenyegette, 1796 óta csaknem minden magyar országgyülésnek első s legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt. Az 1808-iki országgyülés 25,000 újoncot szavazott meg, elrendelte a nemzeti fölkelést és szervezéséről is intézkedett. A törvényt, mely minden családból csupán egy tagot kívánt fegyverfogásra, a Sz.-család ugy töltötte be, hogy mind három fiát a csatatérre küldte. Az ifju gróf emelkedése a hadi pályán kezdetben gyorsan ment, 1809 ápr. 7. már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben s itt felebbvalói Voit őrnagy s Ertel báró alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az az ezred pénztárának kezelését is reá bizta. A győri hires csata után (jun. 14.), mely a felkelő sereg megfutamodásával végződött, személyes bátorságának kitünő bizonyságát adta, midőn Dunán egy csónakon végig evezve, az ellenséges francia csapatok kikerülésével fölkereste Chasteler altábornagyot, értesítette őt a Meskó tábornok hadteste hollétéről s ezáltal lehetővé tette a két eymástól elszakított hadtest egyesülését (jul. 19.), amely merész tette fölött a király is teljes megelégedését nyilávnította. E közben a hadi szolgálattól üresen maradt idejét tereprajzok és felvételek készítésére s általában a maga továbbképzésére használta föl. A felkerlő sereg hazabocsátása után (dec. 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de ő tovább is a hadseregnél maradt, előbb a Liechtenstein-huszároknál, azután egy dsidás ezrednél. Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811) Morva- és Csehországban állomásozott. 1813 nyarán már ellenséges területre lépnek s a francia csapatokkal többször megütköznek. Ekkor már kapitány volt, bár svadron nélkül. A nagy lipcsei csatát megelőzőleg, melyben a szövetséges fejedelmek Napoleon hatalmát megtörték, oly hősi tettet hajtott végre, melynek világra szóló fontossága volt. 1813 okt. 16. és 17. közti éjjel Schwarzenberg herceg Blücher Porosz tábornagyhoz küldte, hogy 18-ikára az ütközetre meghivja. Sz. a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül csakugyan szerencsésen eljutott Blücher táborába. Itt megbizását teljesítve, még az volt hátra, hogy a svéd trónörökös is, aki ily elhatározó lépsre mindig nehezen volt rábirható, idejekorán felszólíttassék. Sz. a porosz tábornagy előtt késznek nyilatkozott e feladat teljesítésére. Vállalkozása tetszett Blüchernek s megbizta, hogy a két császár és a porosz király nevében szólítsa fel Bernadotte-ot a csatlakozásra. A trónörököshöz érkezve, ettől előbb tagadó választ nyert. Sz. elismervényt kért arról, hogy a három uralkodó meghivását átadta. Erre a trónörökös is gondolkodóba esett, rövid tanácskozás után elhatározta magát a csatlakozásra, az útirányt Sz. által kijelöltette s a csata harmadik napján kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett s eldönté a csatát. Kitünő hadi szolgáalta elismeréséül az első osztályu kapitányi rangot s az orosz Vladimir-rendet kapta. Tizenhét évi katonai pályája alatt ennél feljebb azután nem is emelkedett. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve, 1814 április 1-én Párisba ment. A következő hónapban már Olaszországban van s 1815 május 1-én a tolentinói lovassági ütközetben tüntette ki magát, egy nagy bátorsággal és ügyességgel intézett rohammal szétverve Murat testőrezredét. Ez alkalomból szintén több érdemrendet kapott. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát s itt szolgált 1826 febr. 15-ig, amikor a katonai szolgáaltból kilépett.

Utazásai. Katonáskodása e hosszu idejét, melyet közbe-közbe hosszasabb szabadságolás szakasztott meg, önképzésre és utazgatásokra fordította. 1815 szept. újra Franciaországban van, innen Angliába evezett át, mindenütt élénk figyelemmel kisérve a kifejlődött kultúra vívmányait s azon intézményeket, melyeket később hazájában meghonosítandó volt. Egy újabb olaszországi út (1817 máj.) az olasz kötészet, egy görögországi utazás a Boszporuson, Kis-Ázsia partjain s az Archipelaguson a görög irodalom, a művészet és régészet tanulmányozására serkenti minden szép és nemes iránt fogékony lelkét. Hazatérve, Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl s utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg felsőbüki Nagy Pált s Wesselényi Miklós bárót is (1821 aug. 1.), aki vele rokon lélek volt s lángoló szeretete - mint később maga irja - magsztos felfogása és bizonyos varázs, melyet annyiakra gyakorolt, elbájolták lelkét s örök barátságot fogadtak egymásnak, amelyet később azonban eltérő politikai nézeteik miatt kölcsönös elhidegülés szakított meg. A külföldön és a hazában tett utazás s ennek hatása alatt a külföldi és hazai állapotok elmaradhatatlanul fölmerülő összehasonlítása már ekkor élénken éreztette vele a magyar nemzet szellemi és anyagi téren való hátramaradását s mindenkibb felkölté benne a vágyat a külföldön látott s nálunk ismeretlen üdvös intézmények meghonosítására.

Lóversenyre vonatkozó tervei. Első ily irányu terve a lóverseny behozatala volt, mely Ausztriában, épp ugy mint nálunk, ismeretlen volt. Az eszmének többeket megnyerve, kihallgatásra ment I. Ferenc királyhoz s ennek felszólítására 1822 jan. 31. irásban is benyujtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védőjévé a nádort is megnyerte.

Újabb külföldi tanulmányút Wesselényi társaságában (1822 márc. 1-től szept. 26-ig). Azzal a közös elhatározással indultak el, hogy a külföld gazdasági és egyéb viszonyait, különösen lótenyésztését tanulmányozzák. München, Stuttgart, Páris, a l"Aigle és Mortagne között fekvő trappista zárda és London (máj. 15.) voltak ez út nevezetesebb pontjai. Figyelmüket mindenre kiterjesztik, aminek tanulmányozását Magyarország tervbe vett eformálásához hasznosnak tartják. Hosszabb pihenés után, melyet gazdaságána krendezése, a lóverseny ügyének sürgetése, eszméi érdekében a hazában tett kirándulás több ízben szakasztott félbe, 1825 máj. 10. a X. Károyl koronázási ünnepélyére küldött Esterházy Pál herceg társaságában ismét útra kelt Páris felé. Ez út alatt különösen a XIV. Lajos alatt épített Canal du Midi ragadta meg figyelmét s kelté föl benne a Duna- és Tisza-szabályozás gondolatát. Dél-Franciaországban és Olaszországban, melyből ez alkalommal nizzát, Torinót, Milanót, Velencét s végül Triesztet éritnette, a selyemtermelésről és szederfatenyésztésről gyüjtött adatokat s azután sietett haza az országgyülésre, mely 1825 szept. 11-re Pozsonyba volt összehíva s az 1791-iki országgyülés küldöttségei munkálatainak napirendre tűzése által nevezetesnek igérkezett.

Akadémia alapítása. Már az 1791-iki országgyülés tudományi bizottsága fölvette programmjába a katonai és képzőművészeti akadémián kivül egy magyar tudományos akadémia felállítását s most ez országgyülésen a követek nov. 2-iki és 3-iki kerületi ülésében ennek eszméjét ismét fölelevenítették. Már az első gyülésben szóvá tette ennek szükséges voltát Máriássy sárosvármegyei követ, de különösen gyujtó hatása volt másnap a felsőbüki Nagy Pál beszédének, melyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetiségünk és nyelvünk érdekeit. A közlelkesedésben, melyet a beszéd keltett, Sz. a hallgatóság közül a követek asztalához lépve, engedélyt kért a szólásra s ezt megnyerve,«a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára» felajánlotta minden jószágának egy évi jövedelmét, melyet 60,000 forintban állapított meg. Leirhatatlan örömmel és meghatottsággal fogadták e kijelentését s utána egymásután keltek föl s tették meg ajánlataikat Vay Ábrahám (8000), Andrássy György gróf (10,000), Károlyi György gróf (40,000) és még többen; nov. 8. a négy első alapító a nádorhoz s az alsó és felső táblához már irásban is benyujtotta ajánlatát, nov. 21. pedig az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát. A nádor bizottságot nevezett ki ez alaprajz tárgyalására s ebben Sz. is tevékeny részt vett. A bizottság munkálatai 1827 aug. 18-án a királyi szentesítést is megnyerték (1825-27-iki XI. t.-c.).

Sz. és Metternich. Mig az országgyülés tartott (nov. 10.), időt szakított arra is, hogy Metternich miniszternél, akivel családi összeköttetése is volt, látogatást tegyen. E látogatás után, mely alatt beszélgetésük a magyar politika, különösen az országgyülésen tárgyalt kérdések körül forgott (dec. 15.), felszólítására irásban is beadta hozzá emlékiratát (Meine Beichte), melyben ezekre vonatkozó nézeteit kifejtette. Metternich jegyzeteket tett rá, melyekben, miként már előbbi beszélgetésük alkalmával, nem titkolta el rosszalását Sz. politikai álláspontja fölött s figyelmeztette, hogy nagyon messzire megy, megrontja az ifjuságot, majd megbánja, mikor késő lesz; ne ragadtassa el magát a tapsok által, gondoljon a holnapra is. Sz.-t mindez nem tartá vissza, hogy az országgyülésen ezután is többször fel ne szólaljon, valahányszor a magyar nyelv, a szabadság, vallási türelem stb. kérdése került szóba, mindannyiszor szabadelvü szellemben; nem riasztá vissza ettől az elnöklő nádor rendreutasítása sem, melyet három ízben vont magára, sőt hogy nézetei szabad kifejtésében katonai rangja se akadályozza, 1826 febr. 15. tizenhét évi szolgálat után erről is lemondott.

Nemzeti kaszinó. Szintén ezen országgyülés idejére esik Sz. e másik alkotása, melyet a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése s némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő gyüjtötte, részt vett az alapszabályok kidolgozásában s buzgósága a tagok gyüjtésében később se lankadt s 1830. Metternichet is megnyerte tagnak. 1827 jun. 10. tartá az egyesület alakuló gyülését 150 taggal, kik közül mintegy 45-en voltak jelen s a következő évben már az alapszabályokat is a közgyülés elé terjeszthették (l. Széchenyi-emléklakoma).

Irodalmi föllépése. Eszméi terjesztésére másik eszközül a sajtót választotta, melyhez először tárgyat kedvenc szakmája a lótenyésztés szolgáltatott. 1828-ban jelent meg e téren alapvető röpirata a Lovakrul, melyben hosszas tanulmányozással szerzett tapasztalatai után a lótenyésztés nemzetgazdasági fontosságát fejtegeti s e téren hátramaradásunkat s ennek okait ismerteti. Szerinte «csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen». Ugyanez évben kezdett másik nagyobb jelentöségü munkája a Hitel irásához, melyen egy évig dolgozott s 1830. tette közzé, hogy benne foglalt új és átalakító eszméivel s reformterveivel forrongásba hozza s az általuk keltett szellemi harc segélyével a haladás útjára terelje a nemzetet. Államgazdasági irodalmunk e geniális alkotása, melyet «Honnunk szebblelkü asszonyinak» ajánl, sorra veszi mezőgazdaságunk, kereskedelmünk égető kérdéseit és a jelen állapotnak «tiszta magyar sziv» érzésével irott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki: Mit kell tenni és min kell kezdeni? Geográfiai helyzetünk, a pénz szűke, kereskedői konkurrencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatásu kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, belfogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények, politika stb. mind tárgyalás alá kerülnek, mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei. Jó részben ugyanezeket fejti ki még részletesebben Világ c. munkájában, melye Dessewffy József gróf támadása ellen (1831) a Hitel védelmére irt, és amelyben ezenkivül annak beismerésére is akarja birni nemzetét, hogy mindenben hátra van, s ha már az «önvallomáson» átesett, arról is meggyőzi, hogy mint erőtől pezsgő fiatal nép «csudálatos magasságra emelheti magát és minden lehet, ha közértelmességét s nemzetiségét kifejti», hogy Buda és Pest egyesítése Magyarország fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a nemzet haladása a királyi széket is erősíti stb., továbbá meggyőző bizonyítékokkal védi a megtámadott egyesületeket, a kaszinót, pesti lóversenyt stb. E két mű e két év legnagyobb eseménye és hatásuk leirhatatlan volt; két pártra szakították a nemzetet: egyik,mely Sz.-t képzelgőnek tartotta s művét megégette, a másik, mely «diadal fiá»-nak nevezte és a nemzet megváltójának tekintette és égig magasztalta. A szinügyet szintén melegen felkarolta s erre vonatkozólag nagy tervekkel lépett föl A magyar játékszinrül (1832) röpiratában s évek multával is a Társalkodóban. A szinházi alap összegyüjtését részvények által tervezte és az épületre vonatkozólag már külföldön gyüjtött tervrajzokat. Fáy és Földvári szinházépítési tervét kisszerünek tartotta s azért nem is pártolta.

Dunai út. Rég ápolt vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek egész a Fekete-tengerig. 1830 jun. 24. indult kiséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza s a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. Ez útnak, mely Pesttől Konstantinápolyig terjedt, Orsova, Galac, Konstantinápoly, hazatérőben Pozsarevác (hol Milos hercegnél időzött), Szendrő, Belgrád voltak nevezetesebb pontjai. Útközben Bujukderéből tudósította József főherceg nádort megtett útjának céljáról s felajánlotta szolgálatait egy a Duna végig hajózhatóvá tételére vonatkozó javaslat előterjesztésére. 1833 jun. 20. kapta erről a nádor megbizását s ettől kezdve mint királyi biztos 10 éven át vezette a munkálatokat. Ez év jul. 8. indult el újra s 29. kezdte meg Orsován a sziklarepesztést s bár az eszközök elégtelensége, a török kormány akadékoskodása miatt lassan haladhattak, 1834-re már egy Argo nevü hajóval átkelhettek. Közben (1833 szept. 3.) egy gőzhajóval, mely a Tiszán az első volt, Szegedre is elrándult, hol nagy lelkesedéssel fogadták.

A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. A Dunagőzhajózási társulat ügyét nálunk ő karolta fel s ő támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyülésnél (első gőzhajó Budapest s Zimony között 1831 márc. 16.); később egy egész cikksorozatban ismertette e vállalatot s nagy kereskedelmi fontosságát. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indítá a mozgalmat, gyüjtött részvényeseket stb. (1846 szept. 21-én első gőzhajó).

Stadium. Politikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének a Hitelnek és Világnak kiegészítésére adta ki 1833. ezekhez szellemben és tárgyban hasonló művét: a Stadiumot, melyben reformterveit még szabatosabban kifejti s a római XII-táblás törvényre emlékeztetőleg 12 pontba foglalja. E pontok: 1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvéde. 7. Házi pénztár és országgyülési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyülési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopoliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Itéletek, tanácskozások nyilvánossága. E nagy mű megirása után, melyet Arany a Hitellel és Világgal együtt «három égbe nyuló piramidnak» nevez, melyek közül egy is halhatatlanná tette volna nevét, ismét újabb terv foglalkoztatja pihenést nem ismerő elméjét. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzá kezdett Hunnia c. műve irásához, melyben arról értekezik, miként kellene a fővárost a modern kényelemnek megfelelő módon rendezni, az építkezéseknél milyen stíl alkalmazandó, általában a lakóházak építésénél milyen tekintetek legyenek irányadók, hogyan lehetne Pestet megóvni egy erdő ültetése által a Rákos homokjától stb. E művén csak lassan dolgozhatott és 1840. fejezte be.

Házassága. 1824 aug. 2. látta legelőször Seilern Crescence grófnőt, Zichy Károly gróf feleségét s ez időtől kezdődik az a jótékony befolyás, melyet a grófnő reá folyton gyakorolt; lázas tevékenysége közben egyedül résztvevő barátnője figyelmében, buzdításában és bátorításában talált enyhülést. Eszményi szerelmét hiven megőrizte szivében, míg 1836 febr. 4. Zichy gr. halála után hitvesekétn zárhatta keblére.

1836-39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a lánchíd s lóverseny ügye között oszlott meg. A lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, melynek Sz. legtevékenyebb tagja volt, ez évben kötötte meg, a lóverseny ügye iránt Néhány szó a lóverseny körül c. kötetben igyekezett érdeklődést kelteni.

Sz. és Kossuth. Sz. állandóan aggódó figyelemmel kisérte Kossuth politikai szereplését, melytől saját alkotásai fenmaradását féltette. Minél inkább nőtt Kossuth népszerüsége s mennél merészebben lépett fel követeléseivel a Pesti Hirlapban, melynek szerkesztője volt, annál inkább nőtt Sz. aggodalma, hogy e túlzás oda dobja vissza hazáját, ahonnan csak rendkivüli erőfeszítéssel sikerült kiemelni. A fenyegető veszély érzete, amelyet rajongó hazaszeretete talán a valóságnál is nagyobbnak képzelt, arra indította, hogy még mikor nem késő, megkisérli annak feltartóztatását. E célból irata «szive vérével» Kelet népe c. művét, melyben megdöbbentő módon rajzolja le Kossuth elé, hová vezet az ő politikai iránya, a «sziv andalgásaival való kormányzás» s prófétai hangon fenyeget egy közelgő forradalommal s ezen Kossuthhoz intézett kéréssel végzi be művét: «tépje bár személyemet ahogy tetszik, minden ceremonia nélkül, de csk istenért ne használja nimusát és népszerüségét Magyarországnak zavarba hozására. Még mindenre van idő és azért iparkodtam minél előbb lépni fel; de nemsokára többé nem lesz, mert mindennek megvan bizonyos pillanata, mely ha lepergett, valamint örökre oda van erény s becsület, ugy oda van élet és minden remény». Kossuth maga, Eötvös József báró, Fáy, Dessewffy és többen hasztalanul kisérlették meg, hogy aggodalmait eloszlassák, ez többé nem sikerült. Sz. tovább is a forradalmi izgatót látta benne. Két pártra szakadt e kérdésben a nemzet is s a kisebb tartott Sz.-vel. Sem ez, sem népszerüségének folytonos csökkenése nem tartotta vissza, hogy országgyülésen, vármegyei gyülésen és ahol alkalma nyilt rá, ismételten fel ne emelje tiltakozó szavát Kossuth iránya és modora ellen.

Ujabb alkotásai. Politikai működése mellett tovább folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szivén viselte, alakította 1830 jun. 11. az Állattenyésztő társaságot, melynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835. (jun. 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is magyar országos gazdasági egyesületté. 1840. mozgalmat indított, beutazta az országot a szederfatenyésztés és selyemtermelés érdekében, maga is irt egy művet: A selyemrül s a soproni szederegyesületnek elnökségét is elvállalta. 1842 aug. 24-én megérte azt az örömet, hogy a lánchíd alapkövét a nádor és az országgyülés képviselői jelenlétében letették. 1828 óta folyton foglalkoztatta ennek terve, levelezett s utazott ez ügyben: egy év mulva készen volt a tervrajz s azt 1832. Pest városa is elfogadta. Andrássy György gróffal együtt e végett tett angolországi utazásáról irott Jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyuak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakósihoz cimü röpiratai. A Duna-szabályozás után másik kedvenc tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845 aug. 16. a magyar királyi helytartó tanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére állíttatott s a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette. Közben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847. kiadott Politikai programmtöredékek röpiratával, de ez hatástalanul hangzott el.

Közlekedési miniszter. A márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról s Batthyány Lajos gr. miniszterelnök fölszólítására 1848 márc. 23. elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját s a minisztérium Eötvössel őt küldte ki, hogy az Innsbruckba költözött udvart Pestre meghivja. A meghasonlás, mely közte és Kossuth között volt, a kabinetbe lépés után sem simult el s most közelebbről nézve még sötétebb szinben látta a Kossuth politikájától fenyegető veszélyt, mely mindinkább a dinasztiával való szakadás felé vezetett. A minisztertanácsban és a képviselőházban is (aug. 19.) hasztalanul szólalt fel ellene.

Betegsége. A honfiui bánat, a foyltonos tépelődés a haza sorsán lassankint megtörték szellemi erejét. Képzeletében látta a forradalmat, mint mészárolja testvér a testvért; az égboltozatra lángbetükkel látta fölirva Kossuth nevét s gondolatai rohamától, képzeletétől nem menkülhetett többé. Orvosas Balohg Pál szept. 5. Döblingbe a Goergen gyógyintézetébe vitte. Itt volt évek hosszu során eltemetve, hiven ápolva szerető nejétől, aki e végett Bécsbe tette át lakását s folyton érintkezett vele és környezetével. Lassankint állapota annyira javult, hogy nejével levelezett, honfitársaival, akik gyakran látogatták, politikáról is társaloghatott s gazdasága ügyeit is maga vezethette. Később a félbeszakasztott irodalmi foglalkozáshoz is visszatért, átjavította Pesti por és sár és Hunnia címü műveit, hogy Török János azokat közzé tehesse. Új munkához is kezdett; itt irta Önismeret c. művét, melybe megfigyeléseit, eszméit rakta le a gyermek tehetségeinek harmonikus fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagogiai kérdésekről.

Ein Blick. De ennél sokkal messzehatóbb jelentőségü egy másik politikai irányu műve. Az 50-es évek végén Sz. lakóhelyén mindazok megfordultak, kiknek eszméjük volt a Magyarország bizonytalan helyzetére vonatkozó kérdések megoldására, vagy készségük az abszolút kormány és rendszere támadására. ezek rendesen eljöttek Sz. tanácsait kikérni s Sz. azonkivül e művek közrebocsátásáról is gondoskodott. Ilyen volt Hollán Ernő a Zur ungarischen Frage címü mű, Kecskeméthy Aurél, Die Lebensfrage Österreichs szerzője stb., aki mint cenzor az ilyen irányu tiltott politikai röpiratokat rendesen megszerezte és megküldte Sz.-nek. De egyszersmind titokban már előbb maga is dolgozott egy ilyenen, mely nemcsak terjedelem, hanem hang, tartalom és hatás tekintetében is messze ezek fölé magaslik Ein Blick címü műve (1859), melyet a Rückblick, egy 1857. névtelenül megjelent mű hivott ki. E mű célja az volt, hogy Bach miniszter kormányrendszerét igazolja s a Magyarországról fölhangzó panasz és elkeseredéssel szemben az osztrák politikai irányadó köröket félrevezesse. A közvélemény a szerzőségét is Bach miniszternek tulajdonította: ez indította Sz.-t, hogy tollat ragadjon annak «lerántására». A «sárga» könyv, mely igy jött létre, a lángész és szenvedély e sajátságos és páratlan alkotása az élc, a maró gúny, minden elképzelhető epiteton és szójáték segélyével kiméletlenül pelengérre állítja s nevetségessé teszi a gyülölt miniszter politikáját és személyét egyaránt. E mű, melyet Rónay Jácint közvetítésével Londonban nyomtattak, Sz. nagy lelkének ez utolsó erőfeszítése egyik legfőbb oka lett a Bach-rendszer bukásának, de egyszersmind oka sz. tragikus halálának.

Halála. A bécsi rendőrség 1860 márc. 3. házkutatást tartott nála s elkobozta iratait, melyek alapján messze ható politikai összeesküvést vélt fölfedezhetni s a mellett tudtára adták, hogy a tébolyda megszünt rá nézve azilum lenni. A félelem, hogy erőszakkal elviszik vagy megölik, egy régi jó barátjának Jósika Sámuel bárónak váratlan halála, az újra elborult politikai kilátás izgatottságát rendkivül növelték s egy végzetes pillanatban (1860 ápr. 7-8. között eső éjjelen) önmaga ellen fordítá a fegyvert. Halálának hirét a nemzet, mely nem hagyott fel a reménnyel, hogy legnagyobb fiát még visszakapja, általános megdöbbenéssel fogadta s őszinte részvéttel kisérte sírjába. A magyar tud. akadémia külön gyászünnepet tartott emlékére, melyen Eötvös József báró tartott emlékbeszédet s Szász Károly és Arany János ódáikat olvasták fel. A nemzet Budapesten szobrot állított emlékére, mely József főherceg jelenlétében 1880 máj. 23. lepleztetett le. 1897. Sopron város is követte a példát. Az akadémia újabban bronz-emléktáblával örökítette meg az 1825 nov. 3-iki jelenetet s újabban elhatározta emlékének évenkint megülését, összes művei kiadását, ereklye-muzeum berendezését.

Művei. 1. Lovakrul (Pest 1828, németül: Über Pferde, Pferdezucht und Pferderennen. Übers. von Jos. Vojdisek, u. o. 1830. Birálata: Orosz Józseftől, Gróf Széchenyi István mint iró, Pozsony [Snischek] 1832, 351-386. old.). 2. Pesti lóversenykönyv 1828-ról. Irta a" ló-versenezés választottsága nevében gróf Sz. I. és Döbrentei Gábor (nyomtatási hely és év nélkül). 3. Hitel (Pest, Trattner-Károlyi 1830). ezen évben még két kiadást ért, 1832. pedig negyedik kiadása is megjelent. A magyar kiadást a német fordítás is csakhamar követte. Első fordítása még azon évben megjelent Wigand Ottónál (nyomatta Maret György Lipcsében), a fordító neve nélkül. E «nemcsak felette hiányos, de szinte egészen felforgatott s ekkép gyakran éppen ellenkezőt mondó fordítás» ellen, mely p. virtualitást Virtuosität-tel, paralysist Parallele-vel fordította, Sz. élesen kikelt Világ c. művéhez adott Jelentésében s pörindítással is fenyegetőzött. A kiadó még e Jelentés publikálása előtt értesülvén, hogy kiadványát többen, ezek között maga Sz. is, rossznak tartják, fölkérte Sz.-t, hogy jelölje meg a fordításban előforduló hibákat. Sz. a kiadónak tollba mondta a kijavítandó nagyobb hibákat és igy jelent meg még azon évben a második javított és bővített kiadás, melyen már a fordító (Vojdisek József, egy francia nyelvtani könyv, egy német nyelvü pesti címtár és Házi ügyvéd szerkesztője) neve is rajta áll. (V. ö. e kiadás elején a kiadó előszavát.) E kiadásnak függeléke is van: Anmerkungen und Zusätze von einem ungarischen Ptrioten címmel, mely 1831. magyarra fordítva Toldalék-észrevételek gróf Sz. István Hitel címü munkájához. Egy hazafitól c. alatt két kiadást ért. Szerzője, mint a fordítás külön előszava és Sz. már említett Jelentése (ez utóbbi következő passzusa: «Vojdisek úr az ellen, hogy fordítását jónak nem találtuk, egy külön nyomtatványban panaszkodott») sejteti, szintén Vojdisek. sz. ezután sem ezt, hanem Paziazi Mihálynak az eredeti harmadik kiadása után készült s 1831. a Trattner Károlyi cégnél Kreditwesen c. alatt megjelent fordítását tartotta hitelesnek s megbizhatónak, aki a fordításhoz a szerző engedélyét előre megszerezte. A Hitel legélesebb kritikája és cáfolata Dessewffy József gróftól: a Hitel címü munka taglalatja (Kassa 1831, németül Ludwigh Sámueltől, u. o. 1831). Hatása latt irott mű: Pius Desiderius. Ueber Erziehung und Unterricht in Ungarn. In Briefen an den Grafen St. Széchenyi. Verfasser des Buch: der Credit (Wigand, Lipcse 1833). 4. Világ vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s előitélet eligazítására (Pest 1831, németül: Licht oder aufhellende Bruchstücke und Berichtigungen einiger Irrthümer und Vorurtheile. Aus dem Ungarischen übersetzt von Michael V. Paziazi, u. o. 1832). Birálatai és cáfolatai: Orosz Józseftől, Vélemnyek a Világ címü munkáról (Gróf Széchenyi István mint iró, kiadta Balázsfalvy József [Pozsony 1832] címü német nyelven is megjelent kiadványában); u. o. Ponori Thewrewk Józseftől, Töredék-észrevételek a Világ c. munkára; Dessewffy Aurél gróftól, Néhány szó a Hitel, Taglalat és Világ ügyében (Kassa 832, Dessewffy Aurél, Marcel és Emil neve alatt, németül Pest 1833); Világ homálya, a Sas címü lap közleményei stb.; 5. A magyar játékszinrűl (Pest 1832). Folytatásai Néhány szó a nemzeti játékszin körül és Marseillaise c. cikkei, melyek a Társalkodó 1835. (87. sz.) és 1840. (93. sz.) évfolyamaiban jelentek meg. 6. Gróf Andrássy Györgynek és gróf Sz. I.-nak a Budapesti hídegyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldről visszatérének (Pozsony 1833, németül u. o.). 7. Stadium (irta - 1831., kiadta Z... 1833, I. rész Lipcse 1833, a második rész nem jelent meg). 8. Über die Donaudampfschiff-fahrt, aus dem Ungarischen von Michael von Paziazi, Buda 1836; magyarul Néhány szó a Duna-hajózás körül címen a Társalkodó 1834-36. évfolyamaiban jelent meg. 9. Néhány szó a lóverseny körül (Pest 1838, németül: Einiges über Ungarn. Nach dem «Néhány szó a lóverseny körül...» übersetzt von Hermann Klein, Buda 1839). 10. A selyemrül (Pest 1840). A Társalkodó 1840-iki évfolyama újra lenyomatta; függelékül szolgál hozzá Simon Nep. János műve: Függelék gróf Sz. értekezéséhez a selyemrül, közrebocsátja - Soporonban 1840. (a Sz. által indított mozgalom következtében keletkezett iratokat l. e lexikon Selyemhernyó címü cikke irodalmi rovatában). 11. A Kelet népe (Pest 1841, 2. kiad. Pozsony 1841). A Kelet népére vonatkozó vitában részt vett vagy ennek hatása alatt irott művek: Kossuth Lajos, Felelet gróf Széchenyi Istvánnak (Pest, Landerer és Heckenast, 1841); Báró Eötvös József, Kelet népe és Pesti Hirlap (Pest, u. a. 1841); Fáy András, Kelet népe Nyugaton (Budán, egyet. bet. 1841, 2. kiadás Pest,Kilián, 1842); Kuthy Lajos, Polgári szózat Kelet népéhez (Pest, Heckenast, 1842); Vörösmarty (Hazai Gábor álnév alatt) birálata az Athenaeum 1841. 688. old. V. ö. Ballagi Géza, Az 1839-40-iki országgyülés visszhangja az irodalomban (Budapest 1890). 12. A magyar academa körül (Pest 1842). Azon beszéd, mellyel mint akadémiai másodelnök az 1842 nov. 27-én tartott ünnepélyes közgyülést megnyitotta. Németül: Akademischer Vortrag. Übersetzt von Jos. v. Orosz (Pozsony, Schaiba 1843); újra kiadta Szász Károly, Gr. Sz. I. és az Akadémia megalapítása c. művében. 13. Üdvlelde (Dessewffy Aurél gróf hátrahagyott némi irománytöredékivel. Magyar nyelv és ellenzői, Pest 1843); 14. A jelenkorban megjelent: Adó és két garas (Buda 1844). 15. Magyarország kiváltságos lakósihoz (két füzet címlap nélkül; az első füzet végén ez áll: «Irtam Cenken 1844 ápr. 13-án», a másodikon: Pest 1844 jul. 6.) c. röpiratai. 16. Balatoni gőzhajózás (Pest 1846). 17. Eszmetöredékek, Különösen a tisza-völgy rendezését illetőleg (Pest 1846). 18. Politikai programmtöredékek (u. o. 1847, németül: Politische Programm-Fragmente, 1847. Aus dem Ungarischen mit Anmerkungen eines Oppositionellen, Lipcse [Jurany] 1847). 19. Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül (Pozsony 1848, egy vasúthálózatképpel). 20. Véleményes jelentés a Tisza-szabályozási ügy fejlődésérül (Pozsony 1848). 21. Töredékek gr. Sz. I. fenmaradt kézirataiból. Közli Török János: I. kötet Hunnia, irta 1835. (Pest [Heckenast] 1858); 2. kötetét, mely a Pesti por és sár cimü munkát foglalja magában, 1866. adta ki; toldalékja: A Buda-Pesti lánchid és a helytartósági közlekedési osztály genesise (2. kiad., 2 rész 1 kötetben, Pest 1872). 22. Ein Blick auf den anonymen Rückblick, welcher für einem vertrauten Kreis, in verhältnissmässig wenigen Exemplaren im Monate Oktober 1857 in Wien erschien. Von einem Ungarn (London 1859, 3. kiad. London és Edinburg 1861. Magyarul: Sz. István «Blick»-je, közli V. Papp Miklós, 3 köt., Kolozsvár 1870. A Bach miniszter által irt v. inspirált mű címe: rückblick auf d. jüngste Entwicklungsperiode Ungarns [Bécs, nyomtató neve nélkül] 1857). Halála után kiadott művei, összes művek, kivonatok: Gr. Sz. I. végrendeletének fő pontjai, jegyzetekkel közrebocsátja Török János (Pest 1860); Gr. Sz. I. verse anyjához, gr. Festetics Juliánához. Megelőzi Sz. nekrologja Toldy Ferenc által (Pest 1860); újabban kiadva: Toldy F., Magyar államférfiak és irók II. (Pest 1868, 4-8-12. old.); Töredék gróf Sz. I. kiadatlan irataiból, közrebocsátja Török János (Pest 1860); Gr. Sz. I. hagyományaiból: Magyarország sarkalatos törvéynei és államjogi fejlődése 1848-ig (Pest 1864; Sz. István politikai iskolája saját műveiből összeállítva (I-III. köt., Pest 1863-64. E kivonatokat Török János készítette; 2. kiadás: Gr. Sz. I. munkái korszerü kivoantban, Pest 1871, 1 köt.); Önismeret (döblingi kézirataiból, Budapest 1875); Gróf Sz. I. naplóiból (Eszmék, adatok, adomák. Összeállította Zichy Antal, Budapest 1880); Peregrinus, Magyarország újjászületése (Vezéreszmék Sz. I. gróf műveiből, Budapest 1887); Gróf Sz. István munkái. Összegyüjti és kiadja a magyar tudományos akadémia. I. köt. Naplói. Adalék a nagy hazafi jellemrajzához. A magyar tudományos akadémia megbizásából összeállította Zichy Antal (Budapest 1884); II. kötet. Beszédei. Összegyüjtötte és jegyzetekkel kisérte Zichy Antal (1887); III-IV. köt. Levelei. Összegyüjtötte, előszóval és jegyzetekkel ellátta Majláth Béla (1., 2. kötet 1889-90); V. kötet. Külföldi úti rajzai és följegyzései (1890); VI. köt. Levelei (3. köt. 1891); VII-VIII. köt. Hirlapi cikkei (1. köt. 1828-43, 2. köt. 1843-48, Budapest 1893-94. E kötet végén Sz.-szótár); IX. köt. Levelei szüleihez (1896).

12. Sz. Kálmán gróf, főrend, szül. 1824 okt. 6., a család szeniora, legidősebb fia néhai Pál grófnak. Vasvármegyei birtokain kívűl az iváni hitbozonyi birtoknak lévén haszonélvezője, Sopron vármegyében játszik szerepet, főleg a gazdasági életben, a vármegyei gazdasági egyesületnek lévén elnöke. z agrárius eszméknek hive, s e szellemben irodalmilag is működött. A soproni lóversenyek rendszeresítése körül érdemei vannak. A főrendiház tárgyalásaiban már 1861. részt vett. 1848. nyerte a kamarási méltóságot; neje Grünne Karolin grófnő. Fiai: Károly, szül. 1853 máj. 8., cs.és kir. kamarás; Manó, szül. 1858 jul. 30., cs. és kir. kamarás, főrendiházi tag, követségi titkár az athéni osztrák-magyar követségnél.

13. Sz. Ödön gróf, Sz. Béla öccse, a magyar tűzoltó-ügy szervezője; szül. Pozsonyban 1839 dec. 14. Tanulmányait a szülei házban végezte s már korán nagy hajlandósággal viseltetett a gépészet és a hajózásra vonatkozó ismeretek iránt. Megszerezte az I. osztályu hajóskapitányi oklevelet s utazásai alkalmával, melyek az egész európai kontinensre kiterjedtek, minden alkalmat megragadott, hogy tapasztalatait bővítse. Habár születésénél fogva tagja volt a főrendiháznak, tevékenységét a politika helyett gyakorlati kérdéseknek szentelte és mint a fővárosi közmunkák tanácsának tagja nagy tevékenységet fejtett ki, mely különösen a budavári hegypálya (sikló) dolgában vezetett eredményre. Hasonlókép fényes eredménnyel szervezte Sz. a budapesti tűzoltóságot (1863), melynek lelke volt és melyet oly európai szinvonalra tudott emelni, hogy az ottomán birodalom részéről őt hivták meg egy hasonló intézménynek Konstantinápolyban való szervezésére. Sz. elfogadta a meghivást, 1874. Konstantináplyba utazott s ott tervezete szerint egy egészen katonai berendezésü tűzoltódandár alakult (tengerész-tűzoltók), mely Sz. pasa parancsnoksága alatt áll s a tűzőrség és tűzjelzés útján az egykor a török fővárosban dühöngött tűzveszedelmeket egészen megszüntette. Ezen érdemeiért rangban egyre emelkedett, ugy hogy ez idő szerint a szultán tábornok-hadsegéde, altábornagy, a tűzoltó-ezred s a császári tengerész-tűzoltó-zászlóalj főparancsnoka. Mint ilyen neki jutott az 1897-iki görög-török háboru alkalmával azon bizalmi szerep, hogy a távolévő rendes katonaság helyett csapataival ő tartotta fenn Konstantináplyban a helyőrségi szolgálatot. Mindezért sorban megkapta a legfőbb oszmán katonai érdemrendeket, melyeken kívűl több más kitüntetés is érte (Lipót-rend, braziliai rózsarend, becsületrend és a szentsírról nevezett rendjel.). Magyarországból való távozása nem szüntette meg azt a kapcsot, mely Sz.-t hazájához fűzi. Konstantinápolyban ő az, aki az átutazó magyart épp ugy, mint az ott lakót nagy befolyásával támogatja és a hazai törekvéseket, kivált a tűzoltóügyet a vátolból is mindig jóakaró figyelemmel kiséri. 1897 máj. 31. két heti látogatásra Budapestre érkezett s ekkor a főváros köreiben rokonszenves ovációkban részesült. Fia Andor, szül. Pesten 1865 aug. 1.

14. Sz. Pál, kalocsai érsek, szül. Gyöngyösön 1642., megh. 1710 máj. 22. Nagybátyja György (utóbb primás) nevelte. 1662. a pálosok rendjébe lépett. 10 évi tanári és perjeli működése után 1676. pécsi püspök, 1687. veszprémi püspök, 1696. kalocsai érsek. Érseki székhelyére a hosszu török uralom által okozott pusztulás miatt nem költözhetett; de sokat tett annak és a vármegyének javára. Nem kevésbé tünt ki hazafisága, mint vallásos buzgalma által. Birván a fejedelem és a nemzet bizalmát, természetes közbenjáró gyanánt kinálkozott ama válságos időkben, midőn II. Rákóczi Ferenc felkelése az országot újra a polgárháboru szinhelyévé tette. Lipót király 1704 elején kérte fel őt, tenne kisérletet a felkelők kibékítésére. Az érsek késznek nyilatkozott eljárni e fontos megbizásban, de előbb nyiltan föltárta az okokat, melyek a felkelést előidézték, s hogy csak amazok megszüntetése által lehet ezt is lecsillapítani. 1704 jan. végén volt első találkozása Rákóczi bizalmas tanácsosaival; utóbb ismételve jött össze magával a fejedelemmel is. Azonban lelkes igyekezetei nem vezettek eredményre. Saját kivánsága folytán a vandorfi pálosok templomában temettetett el; de 1811. tetemei a nagycenki családi sírboltba helyeztettek át. V. ö. Pados János, Sz. Pál kaoclsai érsek életrajza (Pest 1862); Szent-istván-Társulat Encycl. (XIII. 97); Márki sándor, Sz. P. életrajza (1884); Lánczi Gyula, Sz. P. kalocsai érsek s magyar nemzeti politikus 1642-1710 (Budapest 1882).

15. Sz. Pál gróf, volt földmívelési, ipar- és kereskedelmi magyar kir. miniszter. Sz. Pál gróf császári és királyi alezredes és Zichy-Ferraris Emilia górfnő fia, szül. 1838 nov. 6. Iskoláit Nagyszombatban végezte s eleinte papnak készült, de nem érezvén e páyla iránt magában hajlandóságot, ott hagyta s birtokára vonult s a gazdaság tanulmányozásához látott. 1861. megnősült, nőül véve Andrássy György gróf leányát Erzsébetet. Ez időtől fogva élénk részt vett Somogy vármegye gazdasági mozgalmaiban, igy ő szervezte a nagyatádi gazdasági kört; 1876. pedig az országos gazdasági egyesület alelnökévé választották. 1875. Somogy vármegye marcali kerülete választotta meg országgyülési képviselőjévé s az országgyülésen a mérsékelt ellenzékkel tartott. 1882-ben a szabadelvü pártba belépve, még az évben földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterré neveztetett ki, 1883. valóságos belső titkos tanácsos, 1885. az országos kiállítás rendezésében szerzett érdemeiért az első osztályu vaskoronarendet kapta. A miniszterség alól felmentetett 1889 ápr. 9. Fiai: Aladár (l. o.); Emil, szül. 1865 jan. 9., császári és királyi kamarás.

16. Sz. Sándor gróf, főrend, János gróf fia, szül. Bécsben 1837 okt. 27. Tanulmányait Sopronban végezte. Olasz-, Németországot és Németalföldet beutazva, 1861. Tolna vármegye tiszteletbeli aljegyzője, majd a dunaföldvári járásban szolgabiró volt s a Schmerling-korszak beálltával a tisztikarral ő is lemondott hivataláról. 1867-től 1871 végéig a simontornyai járás főszolgabirája volt. 1872 elején visszavonult a magánéletbe, hogy tevékenységét első sorban nagy kiterjedésü nagydorogi uradalmának s zemplén- és sárosvármegyei birtokainak szentelje. 1884 okt. 14. tolna vármegye főispánja. 1895. valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Fiai: Bertalan (l. o.); Lajos, szül. Gyönkön 1868 márc. 28., jogtudományi doktor, attaché a római osztrák-magyar nagykövetségnél; Domokos, szül. Gyönkön 1871 ápr. 10., tartalékos huszárhadnagy.

17. Sz. Tivadar gróf, szül. 1837 márc. 12. Mint muraszombati nagybirtokos élénk érdeklődéssel viseltetvén a vidék gazdasági és kulturális mozgalmai iránt, a magyarosodás érdeében e vidéken jelentékeny anyagi áldozatokat hozott. 1884-96. orsz. képviselő volt. 1897. a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot kapta.

Forrás: Pallas Nagylexikon