Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Szegényügy... ----

Magyar Magyar Német Német
Szegényügy... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Szegényügy

a társadalmi politika azon feladataival foglalkozik, amelyekkel a szegénységet (l. o.) orvosolni, illetőleg megelőzni lehet. A szükséges intézkedések rendszerei igen különbözők; az egyes szempontok szerinti osztályozások a következők: a) önkéntes vagy kötelező; b) egyházi, községi vagy állami; c) házi v. intézeti; d) megelőző vagy utólagos; e) állandó v. ideiglenes segélyezés.

A sz. szervezése a társadalmi politika legnehezebb feladatai közé tartozik s különösen az kockáztatja a megoldás sikerét, hogy amig egyfelől a szabad és gyors költözködés mai viszonyai között majdnem mindenütt állami teendőnek kell elismerni a szegény-segélyezést, addig másfelől a szegénység különböző okaira való tekintetekből lehetetlen a szükséges eljárásokat általánosítani; már pedig az állami tevékenység nagyon nehezen képes megfelelni az olyan feladatoknak, amelyeknél, ugyszólván, esetről esetre más és más, igen különböző természetü körülményekhez kénytelen alkalmazkodni. Éppen e nehézségek teszik kivánatossá azt, hogy az állami segélyezés mellett a községi, egyházi és magán jótékonysági segéylezést is alkalmazzák. Tulajdonképen sem az állam, sem a községi segélyezés nem képes pótolni az egyháznak és a magán jótékonyságnak e nemü tevékenységét, mert amazokból mindig hiányzanak azok az erkölcsi elemek, amelyek az egyházi és magán jótékonyság segélyezését gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt nagyon gyümölcsözővé teszik. A legtökéletesebb szegény-segélyezési rendszer minden esetre az, amely az állami és községi Sz. megoldásánál kellőképen fel tudná használni az egyháznak és a magán jótékonyságnak segítségét. A közvetlenül alkalmazott eszközök közül első sorban azok a fontosak, amelyek a szegénység megelőzését óhajtják biztosítani. Ezekhez tartoznak mindazok a gazdasági, nevelési és karitativ intézmények, törvények és rendeletek, amelyek az alsó néposztályok nagy tömegeinek általános jólétét mozdíthatják elő. A munkaképesség fokozása, annak fentartása, a kereseti alkalmak biztosítása, a munkabérek emelkedése, a munkaidő leszállítása, a fogyasztás könnyítése, a jövedelemelosztás arányosodása, a tőkegyüjtés megkönnyítése, a munkásbiztosítás mindenféle módja, a segélypénztárak működése, a zálogházak olcsó kölcsönei, a munkaközvetítő irodák és munkástőzsdék szervezése stb. mind az említett preventiv cél szolgálatában állanak. ezek azonban mindig feltételezik az érdekelt védelmezendő polgárok részéről azt az előre látó szándékot, hogy maguk is törekedjenek a szegénységtől megmenekülni.

Ha egyeseknél hiányzanak a szegénységtől való félelemnek e tevékeny ösztönei, akkor a Sz.-i rendtartás, a szegény-rendőrség, bizonyos korlátozásokat s kényszereszközöket alkalmaz velük szemben; igy mindenek előtt illetőségi helyére toloncoljákaz illetőt s megitiltják neki, hogy onnét eltávozzék, s kényszerítik arra, hogy munkájával iparkodjék magát fentartani; javító-házakba internálják s ott különösen a fiatalabbaknál az erkölcsi érzetek felébresztésével foglalkoznak. Ha azonban a szegénység már tényleg bekövetkezik, akkor az u. n. utólagos eszközök alkalmazandók, amelyek részben a szegénység megszüntetésére, részben pedig annak enyhítésére szolgálnak. A szegénység megszüntetésére ez esetben is gazdasági eszközökkel lehet törekedni; elhelyezik a szegényeket dologházakba, szegényházakba, ingyen munkaközvetítést szerveznek számukra stb., egy szóval felhasználják e célra is azokat a preventiv eszközöket, amelyek az illető szegények részvételével mindig sikerre vezetnek. A szegénység enyhítésére azonban már csak azok a karitativ intézmények alkalmazhatók, amelyet az altruisztikus érzelmek létesítenek. Ez intézmények célja részint a zegények ápolása, részint pedig azok segélyezése; ilyenek a gyermekkor számára a lelencházak, árvaházak, bölcsödék, gyermekmenedékhelyek, ingyen ellátást nyujtó intézetek, alumneumok, konviktusok, alapítványok, ösztöndíjak stb., a felnőtt szegények számára kórházak, szegényintézetek, szegényházak, rabsegélyző egyesületek, aggok házai, melegedő szobák, népkonyhák, hajléktalanok házai, ingyen fürdők, ingyen orvosi és jogi segélyt nyujtó egyesületek stb. V. ö. Földes, Társadalmi gazdaságtan, II. 447-456. old.

A Sz. ellátásával napjainkban vagy az állam, vagy a politikai község foglalkozik hivatásszerü kötelezettséggel; vagy pedig önkéntes társulások alapján a magánjótékonyság és az egyházak gyakorolják annak teendőit. A nyilvános szegénysegélyezés a különböző államokban törvényekkel van rendezve. Angliában már VIII. Henrik idejében magára vállalta az állam a Sz. rendezését. Ez időtájban Angliában olyan sok szegény volt, hogy rendkivül keméyn törvényekre volt ott szükség; igy p. az egészséges koldust megkorbácsolták, visszaesés esetében bebörtönözték s levágták a jobb fülét. Az igazán reászorultak azonban vasár- és ünnepnapokon az egyházi és községi elüljáróktól pénzsegélyt kaptak, ugy hogy senki sem koldulhatott az országban. Hasonló humánus szellem uralkodott a későbbi angol szegénytörvényekben is, milyenek voltak az Erzsébet királyné 43. II. t.-cikke, azután az 1662-iki Settlement act, ennek 1795-iki javítása, majd 1834. s 1846. eltörlése; 1865. az Union chargeability act területi alapon szervezett kisebb, nyilvános jellegü hatóságokat a Sz. ellátására, de már 1879. bizonyos teendőket a központi hatóság hatáskörébe rendelt a törvény. Az angol Sz.-i törvények (poor law) a Sz. ellátására szükséges költségekre szegényadókat (l. o.) állapítanak meg. A többi európai törvényhozások jobbára az angol törvények mintájára alkották meg a Sz.-i törvényeiket; hazánkban e tárgyról nem külön törvény, hanem az 1871. XVIII. t.-c. (a községek rendezéséről) 131. §-a intézkedik, megállapítván, hogy amennyiben a jótékony intézetek segéyle és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására nem volna elegendő, a község tartozik gondoskodni az illetékessége alá tartozó mindazon szegényekről, kik magukat közsegély nélkül fentartani egyáltalában nem képesek. Ha ez ellátás csak a községi lakosok rendkivül súlyos terheltetésével volna eszközölhető, a község kivételesen a törvényhatóságnak s ha ez sem birná, az államnak segélyét veheti igénybe.

A magánjótékonyság rendszerei közül különös jó hírre vergődött az u. n. eberfeldi rendszer, amely a jómódu polgárok részvételével a következőképen oldja meg feladatát. Elberfeld városa fel van osztva 18 szegénykerületre; minden kerületben 14, az egész városban tehát 252 szegénynegyed van. Minden engyed részére külön-külön választanak egy-egy szegényfelügyelőt (Armenpfleger), aki 3 évig viseli a tisztét, amely abban áll, hogy a reábizott 3-4 szegény családot időnkint meglátogatja s meggyőződvén valódi szükségleteikről, ezeket részint saját hozzájárulásukkal, részint a köz- és magánjótékonyság felhasználásával iparkodik ellátni. Nagy előnye e rendszernek a korlátlan alkalmazkodási képesség.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is