Szelinusz

(gör., zellerváros, zellerfolyó), több ókori városnak és folyónak neve, melyek közül legkiválóbb az a jelentékeny telep Sziciliának délnyugati részében, amelyet eredetileg pónok alapítottak, de mely Megara Hyblaeából hellenizáltatván, a helléneknek legkiválóbb határerőssége lett a sémiták hatalmi terjeszkedésével szemben. Négy kikötője kereskedelmi jelentőségre is emelte, ugy hogy a régi fellegvár mellett egy alsóváros, egy újváros és két külváros keletkezett. Kr. e. 409. a karthagóiak lerombolták, de még ugyanazon évben mint másodrangu telepet helyreállították és 249-ig hagyták tengődni, amikor a lakosságot Lilybaeumba telepítették, a várost pedig végleg pusztulni engedték. De a kedvező fekvés új lakosokat vonzott oda, mert Kr. u. 827. a szaracénok már megint pusztították. Virágzása korában jelentékeny területtel rendelkezett, mely egybek közt a világhiró sósforrásokat (Thermae Selinuntiae, most sciacciai forrás) is magában foglalta. Újabb időben azon leletek által jutott fontosságra, melyeket régi területén (a mai Castelvetrano közelében) találtak és melyek az ó-hellén építkezés és képfaragás fejlődését érdekesen jellemzik. Az építkezést a aht nagy dór peripterosz-templom mutatja, melyek közül az egyiknek ódon művü metopjai a Herakles- és Perseusmitosz legrégibb képzőművészeti feldolgozásai (ez idő szerint a palermói muzeumban); az egyiknek képét l. a Görög szobrászat III. mellékletén. V. ö. Hittorf és Zanth, Architecture antique de la Sicile (Páris 1870) és különösen Benndorf, Die Metopen von Selinus (Berlin 1873).

Forrás: Pallas Nagylexikon