Szélmótor

v. szélkerék, a mozgó levegő erejének hasznosítására szolgáló szerkezet. A szél erejének hasznosítására irányuló törekvés már régen megvolt az emberekben s megvan ma is, amennyiben ingyen és korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre, csakhogy nem folytonosan, nem egy irányban s nem egyenlő sebességgel. Egy évben egyes vidékek szerint átlag 150-180 nap van olyan, mely napokon a szél erejét hasznosítani lehet; a szél sebessége pedig, mellyel egyenes arányban változik annak nyomása, 0-40 m. között ingadozik, leggyakrabban 3-4 m. A sebesség és nyomás adatait a következő táblázat adja:

A Sz. szerkezetére nézve három csoportot lehet megkülönböztetni: 1. Szélkerék szárnyakkal, mely a szélmalmok (l. o.) hajtószerkezete. 2. Szélturbinák függőleges tengellyel, hol a szárnyak hengeres köpeny alakjában vannak a tengely körül elrendezve. Hogy a kerék egyáltalában forgásba jőjjön, a szélnek a vele szemben álló kerekek felére szabad csak hatni. Ezt többé-kevésbé tökéletes szerkezetekkel érik el, újabban a radiálturbináknál alkalmazott vezetőkészülékhez hasonlóan, mely vezetéket nagy méretü széllapáttal irányítanak. Nagyobb erőkifejtéshez nagy méreteket igényel. Gyakorlati céloknak ma leginkább megfelelnek a 3. tárcsás szélkerekek, melyeket újabb időben az amerikaiak fejlesztettek ki. Köralaku tárcsa, melyet sűrün és ferdén egymás mellé helyezett lemezek alkotnak (l. az ábrát). Csak közepén van kis szabad tér, körülbelül az átmérő egyharmad részéig, mely a szélnek szabad elvonulását megengedi. A nyomóerő beleütközvén a ferde lapokba, egyik lomponensével a kerék forgását idézi elő. Aránylag nagy méretü széllapát, melynek síkja merőleges a tárcsa síkjára, beállítja az utóbbit, ugy hogy a szél kövzetlenül a tárcsát találja. A szélkereket megfelelő szabályzó készülék önműködőleg beállítja a szél erősségéhez képest. Erről a szabályozásről csak annyit jegyzünk meg, hogy ezt a szélkeréken levő és körülforgó súlyok centrifugális ereje végzi, mely súlyokat rendes fordulatszámnál nyugvó emeltyüsúly tartja egyensúlyban. A Halladay-rendszerü elterjedt szélkerék 6-8 vagy több síkra, u. n. vitorlákra oszlik, mely részek mindegyike a kerék síkjában elhelyezett csapok körül elforoghat, ugy hogy erős szélnél a vitorlák a nagy forgási sebesség következtében síkjukból kifordulnak és a széllel parallel állást foglalnak el. Az éclipse-rendszernél a szélkerék részei nem mozgathatók, hanem kikapcsoló lapát van alkalmazva a szélkerék oldalán, mely nagy szélnél a kereket a kormánylapáthoz képest elforgatja, ugy hogy annak csak vetületi része áll a szél irányában. Valamennyi szerkezetnél a tengely csapágyai forgó asztalra vannak elhelyezve, mely egyszersmind a széllapát gerincét s a szabályzó szerkezetet hordja. A szélkerekek elrendezésénél tekintettel kell lenni a hajtandó munkagépre. Ha ugyanis dugattyus szivattyut akarunk hajtatni, akkor a főtengelyt görbítéssel látjuk el s közvetlen kapcsoljuk a dugattyurudazattal, ha pedig forgó mozgásra van szükség, utóbbi fogaskerékáttevéssel eszközölhető. A szélkerekek vizszivattyuzásra, öntözéshez, viztelepítéshez beváltak, gazdasági munkagépek hajtására legfeljebb mint kisegítő mótorok használhatók.

[ÁBRA] Leffel-féle szélkerék kikapcsoló lapáttal.

Forrás: Pallas Nagylexikon