Személyjog

A római jog nyomán, már Gajus és Justinianus institucióiban elfogadott rendszer szerint, a régibb elmélet a magánjogot három szakra osztotta: Sz. (jus personarum), dologjog (jus rerum) és keresetjog (jus actionum). Igy a HK. 1 R. 1. c. is. Ezt a rendszert követi az osztrák polgári törvénykönyv is, mely a bevezető intézkedések után a törvény anyagát három részre osztja: a Sz.-ról, a dologi jogról és ezek közös meghatározásairól szóló részre. Az első rész a személyekre, a személyes tulajdonságok és viszonyokra vonatkozó jogokon kívűl tárgyalja a házassági jogot és a családjogot (szülők és gyermekek közti viszonyt, gyámságot és a gondnokságot); a második rész két főszakra oszlik, melyeknek elseje a dologbani jogokról szól, melyekhez az örökjogot is számítja, másodika a dologhozi jogokról, mely a szerződésekre általában, a szerződések egyes fajaira és a kártérítésre vonatkozó szabályokat tárgyalja. A harmadik rész tárgyait tevő szabályok a jogok és kötelezettségek megerősítésére (p. kezesség), átváltoztatására (p. újítás, engedmény), megszüntetésére (p. fizetés) és végül az elévülés és elbirtoklásra vonatkoznak. Ezzel ellentétben a későbbi irók általános és különös részt különböztetnek meg s a hármas felosztást némelyek, az általános részben megtartva, a különös részt: vagyonjogra, kötelmi jogra, családi jogra és örökjogra osztják, mások más, de lényegileg erre támaszkodó felosztásokat követnek.

Forrás: Pallas Nagylexikon