Szendrei névtelen

XVI. sz.-beli históriás énekszerző, ki Szilágyi és Hajmási históriáját szerzette 1571., mint énekének végső (33-ik) versszaka mondja: Ezerötszáz és hetven fölött irnak egyben (Egy ifiú szörzé vala ültében Szöndörő várában) Egy poetának ő verseiből, szomoru szivében. Többet a szerzőről nem tudunk; az sem bizonyos: a borsodi Szendrőben ült-e, vagy az Al-Duna mellettiben. Nevezetes azonban költeményének tárgya, mely a legszebb magyar mondák egyike. Eredetét sokfelé keresték, p. délszláv népeknél, de még nem találták meg; azonban a Székelyföldön és a moldvai csángóknál korunkig él ugyane monda népballada alakjában, ami a mellett szól, hogy a tárgy eredeti magyar és a poéta, ki után a Sz. dolgozott, nem idegen költő volt. (Tárgya: a török fogságba jutott két magyar hős története, kiket börtönükből a szultán leánya szöktet meg; mikor minden veszélyen átküzdik magukat, a házas Hajmási is magának követeli a leányt, megvívnak, Hajmási karját veszti s Szilágyitól búcsut vevén, ez a leányt hazaviszi. E tárgyat Vörösmarty is feldolgozta.) A Sz. előadása (sok helyen kivált az érzések festésében) és verselése is a XVI. sz.-ban a legjobbak közé tartozik. V. ö. Beöthy, Képes irod.-t. I. 222. stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon