Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Szent jobb... ----

Magyar Magyar Német Német
Szent jobb... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Szent jobb

Szt. István magyar király épségben maradt jobb keze. Hartvik legendája szerint a szentté avatás alkalmából Szt. László emeltette ki Szt. István tetemeit a székesfejérvári sírból, ahol 45 évig pihentek s ezen alkalommal találták épségben a nagy király jobb kezefejét. A nemzeti ereklye megőrzésére Szt. László a szent-jobbi apátságot (l. o.) alapította. A török uralom alatt a Sz. Boszniába került; itt drága pénzen keresztény kereskedők váltották magukhoz s megőrzés céljából a ragusai dominikánusok kolostorába hozták. Két századnál tovább maradt Ragusában a nélkül, hogy Magyarországon tudták volna hollétét. Több magyar főúr véletlenül akadt nyomára s figyelmeztette rá előbb Lipót császárt, majd Mária Teréziát, aki a szent ereklyét 1771. előbb Schönbrunnba, innen Budára hozatta, azt a szt.-zsigmondi prépostnak, mint udvari plébánosnak és az angol kisasszonyok főnöknőjének őrizetére bizta s a visszaszerzés emlékére pénzt veretett. II. József intézkedéséből a «vörös csillagos keresztes vitézek», többnyire csehek, teljesítették ezt a tisztet, 1882 óta pedig a király által kinevezve, a budai királyi palotai plébános. A Sz. aug. 20., Szt. István napján szokott nagy pompával ős Buda várában a magyar nép tisztelete által környezve körülhordoztatni. A Sz. megtalálásának emléknapja máj. 30. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862. új, remek kivitelü drága ereklyetartót készíttetett. L. még Ereklyetartó.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is