Szent szövetség

(sainte alliance), az 1815 szept. 25. Párisban I. Sándor cár, I. Ferenc oszták császár és magyar király és III. Frigyes Vilmos által megkötött szövetség, melynek céljárul az örök béke megalapítása és megvédése, továbbá a keresztényies felebaráti szeretet csaelekedeteinek gyakorlása volt feltüntetve. Az alapító-oklevélben a három fejedelem a kegyesség és békeszeretet elveit hangoztatta; megfogadták, hogy örök barátságot kötnek egymással és egymást minden eshetőséggel szemben hűségesen megsegítik; végre pedig arra kötelezték magukat, hogy alattvalóikat és katonáikat szintén ily keresztény szellemben fogják nevelni és tartani. Mint a keresztény vallás három legfontosabb egyházának hivei, annak a reménynek adtak kifejezést, hogy Európának valamennyi keresztény fejedelme elfogadja majd e programmelveket és szintén belép a Sz.-be. Ebben a várakozásban az alapítók nem csalatkoztak, a hatalmasabb fejedelmek közül csupán az angol király nem lett a Sz. tagja. A pápát nem szólították fel, mert eleve feltették róla, hogy mint a kat. egyház feje nem fog a szakadár egyházak fejeivel szövetsségre lépni. A török szultánt pedig vallására való tekintetből nem hivták fel a csatlakozásra. A Sz. terve az ábrándos I. Sándor cárban fogamzott meg, ki a pietisztikus Krüdener asszony szalonjában barátkozott meg a Sz. eszméjével. Az a reakcionáius, erőszakos és nemzetiségellenes irányzat, mely a Sz.-et az európai népek szemében utóbb oly gyülöletessé tette, az eredeti tervezetben még nem mutatkozott. A szabadabb irány és a nemzetiségi aspirációk elnyomását nem is Sándor cár, hanem Metternich csempészte a Sz.-be s ugyanő hozta szokásba azt is, hogy a fejedelmek minden újabb forradalmi mozgalom felmerülése alkalmával kongresszust tartsanak, melyen a mozgalom közös erővel való fegyveres leveretéséről tanácskozzanak. Az olasz, a spanyol, a görög és a belga kérdés szolgáltatták az alkalmat ily kongresszusok egybehivására, de éppen ezek az események bontották fel a Sz.-et.

Forrás: Pallas Nagylexikon