Szentkirályi

1. Ákos (komjátszegi), gazdasági tanár és szakbeli iró, szül. Oravicabányán (Krassó-Szörény) 1851 jan. 27., hol atyja bányakapitány volt. Gimnáziumi érettségit Kolozsváron tett s a jogakadémián az alaptantárgyakból letette a vizsgálatokat. Erre a kolozsmonostori magyar királyi gazdasági tanintézet tanfolyamát befejezvén, 1872. ezen tanintézetnél ösztöndíjas gazdasági segéd lett, mire állami ösztöndíjjal a proskaui porosz királyi gazdasági akadémiára ment tanulmányait folytatni. 1879. a kolozsmonostori gazdasági tanintézet rendes tanára lett, hol jelenleg is működik. Katonakötelezettségének Budapesten mint önkéntes eleget téve, az állatorvosi tanintézeten az előadásokat látogatta és vizsgálattétel után állatorvosi oklevelet kapott, 1881. pedig a kolozsvári tudományos egyetemen a szabályszerü vizsgálatok alapján bölcsészetdoktorrá avattatott fel. Művei: A Miescher-féle tömlők (Kolozsvár 1881); A jelen idők követelményeinek megfelelő tejgazdaság (Kirchner V. után fordítva, Budapest 1885); A czigája-juhról (Magyar-Óvár 1885); A bivalyról (u. o. 1888); Az erdélyi gazdasági egyesület állatkiállítási szakosztályának működése Kolozsvárt 1882-1889. Az erdélyi gazdasági egyesület Sz. indítványára 1887. népszerü gazdasági munkák kiadása céljából könyvkiadóvállalatot létesített, melynek ő az előadója. Nagy érdemet szerzett Sz. a cigája-juhfajtáról, az erdélyi részek e specialitásáról közölt szakszerü ismertetésével, mely a figyelmet e háládatos juhfajtára fordította, minek következtében több helyen nyájat létesítettek belőle s azt most már három állami birtokon jó sikerrel tenyésztik.

2. Sz. László, szeptemvir, régi középszolnok-vármegyei nemes családból, mely nevét az érmelléki Ér-Szentkirály helységtől vette, szül. Kecskeméten 1764 jul. 15., megh. Pesten 1833 dec. 17. Pályáját, melyen magas hivatalokra emelkedett, Pest vármegyénél kezdte 1792. mint aljegyző, 1798. már másod, 1810. első alispán lett s a nagy vármegyének e fontos hivatalát, miközben országgyülési követséget is viselt, 1820 máj. 20-ig nagy tekintélynek örvendve viselte, ekkor itélőmester s végre a hétszemélyes tábla birája lett.

3. Sz. Móric, az előbbinek fia, Pest vármegye hires országgyülési képviselője, szül. 1809 márc. 2-án, megh. Budapesten 1882 jan. 7. Pesten tanult s az egyetemen nagy sikerrel végezvén jogi tanulmányait, 1829. jogi doktor lett, ami abban a korban előkelő s vagyonos ifjaknál ritkaság számba ment; ez alkalommal a Magyar asszony jogairól értekezett s e jeles értekezése nyomtatásban is megjelent. Azután utazást tett külföldön s meglátogatta a német egyetemeket s ezekben sajátította el az őt kiválólag jellemző éles, kutató s különböztető tehetséget s filozofáló és szemlélődő hajlamot. Hazatérve Pest vármegyében szolgált mint főjegyző, majd alispán. Midőn 1840. a szólásszabadsági sérelem felmerült s a kormány Ráday Gedeon grófot, Pest vármegye egyik megválasztott követét, a szabad szó miatt perbe fogottat, az országgyülésre bocsájtani nem akarta: Sz.-t, megválasztott követtársát ott látta a nemzet e megtámadott kincsének legbátrabb előharcosai közt. E mellett szorgalmas és ügyes jegyző is volt s az országgyülési iratok s törvényjavaslatok jeles előkészítője és formulázója. Az 1843-iki országgyülésen az akkori ellenzéki tanokból sokat elfogadott, sőt demokratikus szempontból azokon túl is ment; de 1848. már ellentétben érezte magát Kossuthtal, akkori követtársával, s az ez által felkarolt és uralkodókká lett eszmékkel, ugy hogy ez össze nem férés folytán Pozsonyt s az országgyülést el is hagyta. Egyideig 1848. a jászkunok főkapitányságát viselte s nem igen látogatta az országggyülést. Hogy pártja szemrehányásaitól meneküljön s hazaszeretetének tettleges jelét adja, kormánybiztosi minőségben táborba szállott a felkelő rácok ellen, de mint tábori biztos nem tudott jól megfelelni a nem neki való szerepnek s rövid idő mulva visszatérvén, az aug. 21-iki viharos ülésben állást foglalt Perczel Mór ellen s tagadta, hogy az alföldi hadseregnél árulás mutatkozik, s ellenezte az e tárgyban indítványozott vizsgálatot. Az 1848-iki első magyar minisztérium visszalépése után a második kombinációban neki volt szánva az igazságügyminiszteri tárca, de azt az akkori viszonyok közt nem vette át s 1848 végén már teljesen visszavonult. 1849 tavaszán elfogták ugyan s Budán elzárták, de csakhamar kiszabadult, megmenekült a nagyobb üldözésektől és megmentette életét és vagyonát. Elkeseredésében az orvosi tudományok (homeopátia) tanulásában keresett szórakozást s vigasztalást. Mint gyakorló orvos tiszteletdíjakat nem fogadott el s száz meg száz szegény beteget gyógyított ingyen. Időközben Pest főváros nem felejtve a szabad királyi városok szavazatjogána kivívásában kifejtett érdemeit, az 1865-iki országgyülésre józsefvárosi képviselővé választotta, melyen a Deák-párthoz csatlakozott és sok jeles beszédet tartott. A következő választásnál azonban 1868. az ellenzék jelöltjével szemben megbukott. Ekkor a főváros, kegyeletének s hálaérzetének újabb jeléül, Vidacs János ellenében, nagy szótöbbséggel főpolgármesterévé választotta s ez állásában nagy hévvel működött a főváros szervezésén. Pestnek Budával egyesítésén s magyarosításán. De Thaisz városkapitánnyal erős összeütközésbe jutván, minthogy a városi közgyülésnél kellő támogatásra nem talált, lemondott polgármesteri hivataláról s folytatta orvosi ingyengyakorlatát a szegények javára, s e mellett irodalommal is foglalkozott. Utolsó éveiben lefordította Wallace nagy művét Oroszországról s Macaulay egy-két essayét. Egy ideig a pesti nemzeti szinház igazgatója is volt, de ideges természete e feladatot nem sokáig tűrte; éles polemiákba keveredett s lemondott.

Forrás: Pallas Nagylexikon