(aesthetica), rendszeres előadása a szép fogalmának, eredetének, jelentőségének, fajainak és alkalmazásának a művészetekben. amennyiben a szépnek alkalmazásáról, életbeléptetéséről, szabályairól és törvényeiről van szó, a Sz. átváltozik szépműtanná és inkább praktikus észleleteken alapul.

A Sz., mint rendszeres tudomány, a mult század szülöttje. A német Baumgarten, a Leibniz-Wolfféle bölcsészi iskolából, készítette az első vázlatot, melynek fogalomhatározásai, nomenklaturája, osztályozásai még máig is haszhnáltatnak. Ez a német esztetika a magyar irodalmárokat és kritikusokat (Kazinczy, Bajza, Vajda) is váltig befolyásolta, míg Greguss Ágost az első magyar rendszeres Sz.-t irta meg, mely stílusában és fölfogásában, ámbár a német alapfogalmakat nagyban el is fogadja, mégis egy eredeti magyar gondolkozónak kiváló, tanulságos és élvezetes műve. Azóta a Sz. nálunk csak specialistákat ismer, kik, mint Gyula Pál, egyes szép műveket remek módon elemeznek, vagy mint Beöthy Zsolt és Rákosi Jenő, egyes kiváló Sz.-i fogalmakat (a tragikumot) szélesen és elmésen fejtegetnek.

Nem felejtendő el, hogy a magyar kifejezés: Sz. vagy szépészet nem felel meg teljesen az esztetika fogalmának. Eredetileg az esztetika, az etimon szerint csak a (szép) érzések tanát jelentette, psziho-fizikai alapon nyugodott és inkább kellett volna az ízléstan szóval fordítani. De miután a német esztetika a bölcsészek beláthatatlan hosszu során keresztül (mert minden német költő és iró némileg esztetikával is foglalkozott) oda fejlődött, hogy a szép fogalma mindinkább mint uralkodó fogalom domborodott ki, tehát az esztetika ilyen értelemben Sz.-nak is mondható. Pedig a mai művészettel, mely rút tartalmat valóságot utánzó formákban hajhász, a Sz. kifejezés semmiféle összhangban nincs és igy kényszerítve vagyunk vagy a régi Sz. mellett egy új műszót: művészettant vagy pedig a tágabb esztetika szót (talán ízléstannal fordítva) használni.

A régi Sz., amint már említettük, a szépet tette az egész műelmélet központjává. A szép a legmagasabb emberi észbeli eszményeknek, a jó és igaz mellett a harmadika. A szép, jó és igaz az emberi működés szentháromsága; tovább ember nem haladhat, mint hogy a jót megcselekedje, az igazat megismerje, a szépet megalkossa. Míg a jó és igaz fogalmai általános emberiek és minden vallás fő tartalmát képezik, addig a szép csak a lángelméjü fajoknál nyilatkozott meg. A szépnek tökéletes fogalma és örök időre szóló kialkotása a hellénektől áradt ki az utókorra. A görög költészet, ékesszólás, szobrászat remekeit még ma is mint utólérhetetlen vagy legalább mint fölül nem mulható, örök becsü mintákat bámuljuk. Aki tehát a szépnek magasztos eszményvilágába akar bevezettetni, az csak olvassa előbb Homerost, Pindarost, Sophoklest, Demosthenest, Aristophanest, Platót és Aristotelest, tanulmányozza a hellén építészet és szobrászat remek maradványait és sirassa meg a görög festészet és zene elpusztulását. Aki a helléneket nem tanulmányozta, az a szépet soha sem fogja megérteni, Baumgarten, Hegel és Vischer dacára.

A hellén a szépséget átvitte a magán, sőt az erkölcsi életbe is. Házának minden vonala, zege-zuga, minden szerszáma és edénye, a ruhája és butora is a szépség jellegét viselte. Minden mondata, szava kerek, csengő, édes formába volt öltve. Az erkölcsökben is a szépség tündökölt a jóság mellett, a szép test edénye volt a szép léleknek. A kalokagitia (jellem jósága és szépsége egyesülve) görög eszmény volt, melyet már alig is ismerünk. Aki tehát a szépség fogalmával magát szaturálni akarja és nem elégszik meg száraz absztrakciókkal, annak okvetlen a régi világba kell jó hosszu ideig visszavonulnia. A szépség eszménye a görögökkel együtt kiveszett volna, ha a keresztény egyház az ő ihletett szellemével fel nem fogta volna a szépség isteni eredetét. Igy pedig a hellén ideál a keresztény építészetben, festészetben, szobrászatban és zenében új éetre támadt és más tartalommal a nemzetek életét nemesítette és örök vallásemelő gyönyörök kútforrásává lett. Ezek szerint, ha a mult századból származtatjuk is az esztetika tanát, ez csak ugy értendő, hogy Baumgarten volt az első, ki egy saját tudományt, saját rendszeres beosztással és szilárd terminologiával csinált belőle. Különben ami a lényeget illeti: Platónál, Aristotelesnél, Quintilianusnál, Cicerónál, Longinusnál, Horatiusnál az elemeket mind megtalálhatjuk.

És most áttérünk ennek a rendszeres német esztetikának a vázlatos elmondására, ugy amint azt Gregussunk összefoglalta és logikus eszével át- és kidolgozta. Mint valódi gondolkozó, Greguss a szépnek gyökereit keresi és megtalálja a lélektanban. A szép alapjában lélektani jelenség, forrása az érzés. A szép tehát belenyul az érzésbe, onnan ered s érzések előidézésében találja is célját, csakhogy az érzések tömkelegében a szépnek sajátos irányát is meg kell találni, kiindulva az érzéki fölfogásból és alakokból. Ott nyilatkozik meg először a szép, ahol az önkényes tetszés és nem tetszés forrásai buzognak ki a kebelből. Tehát nem az érzések indulatos neméről van itt szó, mely a fájdalom és kéj két sarka közt hullámzik, hanem egy szelidebb kedélymozgásról, gyengébb húrok megpengetéséről. A tetszés vagy nem tetszés azért rokon némiképen a kéjes vagy visszautasító érzelmekkel, csakhogy nem a vitális, az életérzést támadják meg, hanem a fantázia fátyolán által megtompítják az érzelmek káros, vagy megzavaró élét.

A szép érzése, a tetszés vagy nem tetszés, valamint az ízlés (a legszebbnek kiválasztási képessége) a pszihologiában gyökerezik. De Greguss, mint aki nemzeti irodalmunk szellemétől teljesen át és át volt hatva, a szépnek etikai rokonságát sem felejti el. Szélesen tárgyalja a Sz. etikai, erkölcsi tartalmát és azt a nagy igazságot süti ki, hogy az erény fensége, a tehetetlenség aljassága, az ártatlanság kelleme, a kártékonyság undoksága, egyszersmind esztetikai fogalmak. Az erkölcsi világot is tehát, valamint az érzékek világát a szépség fénye özönli el. A szép és a jó folyton ölelkeznek. A szépnek nagy részét a jó teszi ki. E szerint az esztetikai fogalmak első köre, melyben az erkölcsössel találkoznak, a következő:

[ÁBRA]

Átmeneti fogalmaknak nevezi Greguss a fenséges, aljas, kellemes és undok, mint négy esztetikai sarkfogalom mellett a tragikumot, komikumot, a fonákot és félelmetest. «A fonákság az emberi balgaságok foglalatja.» A félelmetesség ugy származik, ha az undokságról az erkölcsi ruhát lehántjuk; borzasztó, mert elborzadunk, félünk tőle. Ez tehát Gregussnak nyolc esztetikai alapfogalma. A tragikumot különben, ugy mint a komikumot, felsőbe és alsóba osztja fel. Miután Greguss a pszihologiaé s etika segítségével az esztetika alapfogalmait megtalálta, áttér a formális szépségre, melyet sokan a tartalommal szembe állítanak és csak a formában találják a szépművészetet, ami nem Greguss nézete. Áranyhoz szít, ki azt mondja: «A szép a formában és forma által nyilatkozó igaz és jó». Igy tehát oda jutottunk, hogy a szép, jó és igaz elválhatatlan háromságot képez. Az igaz az értelem dolga, ennélfogva Greguss a szépészet logikai alapját is szélesen tárgyalja. A logikán alapul a realizmus, melyet Greguss félszegségnek mond, mert csak a valóságot, nem pedig egyszersmind az erkölcsök szépségét ismeri. Különben a realizmust nagyon szépen és tanulságosan fejtegeti és megkülönböztet egy jó és rossz realizmust, valamint jó és rossz idealizmust. A valóság fogalmából Greguss megtalálja az utat a széptani formákhoz, melyek négyes számban léteznek, mint: hűség (az alakítás összeegyezése a valósággal), a lelkesség (a mű összeegyezése a szerző énjével), a szabályosság és összhang. Amely műben ez a négy forma megvan, az szép. Tehát szép az is, ami jó, de szép az is, ami igaz.

[ÁBRA]

Greguss az általános esztetikában a szépnek összefüggését az erkölcsi és értelmi világgal rajzolta. A részletes esztetikában a tiszta Sz.-i fogalmak foglaltatnak össze és elemeztetnek. Imre a két kör:

[ÁBRA]

A nyolc esztetikai fogalmat azután külön-külön fejezetben részletesen tárgyalja és az alapfogalmak számtalan válfajait sorolja elő és jellemzi.

[ÁBRA]

Az értelmi szépség fogalmainak elemzésével és részletezésével Greguss rendszeres Sz.-a ki van merítve. Műve a gondolatok és finom ízlésü megjegyzések kincses bányája és a maga nemében épp ugy vall a kitünő gondolkozóra, mint Szigligeti könyve: A drámai válfajokról a jeles praktikusra. A modern, főleg a francia Sz. egészen más szempontokból indul ki, mint a szokásos esztetika. A modern, főleg a francia sz. egészen más szempontokból indul ki, mint a szokásos esztetika. A modern nem a szépet, hanem a valót, nem a szabályos, hanem az impresszionális alakot keresi. zola Roman expérimental-ja a modern esztetika első rendszeres tana. A mai, tárgyhűségre és vlaóságos impressziókra, szemléletekre fektetett szép- és művészettant amagyar nemzeti géniuszból leszármaztatni és igy a magyar esztetika alapját lerakni megkisérlette szerző a Magyar esztétika dióhéjban c. cikkében (Magyar Hirlap, 1891 dec. 25). Újra lenyomatott a szerzőnek Dramaturgiai dolgozatok c. művében. Főbb szabályai ezek:

1. Fesd a magyar életet, amilyennek tiszta szemeddel láttad és tiszta szívvel érzed; 2. fesd ugy, hogy a sajátságos magyar jellem azért ki ne zárja az emberi ideálokat és szenvedélyeket; 3. fesd ugy, hogy sohase hizelegj, se ne takargass és ne szégyeld a hibákat, fogyatkozásokat és bajokat bevallani, hanem keverd ugy a szineket, hogy az élethűséget és őszinteséget, ami legfőbb elv, kitüntesd; 4. fesd ugy, hogy a bajokon humorral fölül tudj emelkedni és nézőidet is szabadító nevetéssel és magasztos öniróniával föléjük tudd emelni; 5. előadásod olyan legyen, hogy mindig valami érzést kelthess; 6. tanulmányozd az érzések válfajait, osztályait, keletkezését, változását; 7. a formákkal való elbánást sajátítsd el tökéletesen, mint valami szükséges elemi tudást; 8. a technika szabályait a tárgyból és a figyelem és érdeklődés lélektani rövényeiből szedd ki; 9. a magyar technika a víg és bús folytonos váltakozása, az erélyes és mégis gyengéd szineken, a józan, de azért fenkölt, szabadon csapongó szellem nyilvánulásain alapul; 10. ne utánozz irányokat, ne fogadj el elvont dogmákat; kebledben az istened és esztetikád.