Szeremlei
1. Gábor, ref. teologus, szül. Disznóshorváton (Borsod)
1807., meghalt Sárospatakon 1867 jan. 26. Szülőföldjén és Sárospatakon tanult,
hol azután köztanító, majd segédtanár volt. 1835. külföldre ment s félévet a
bécsi teologiai fakultáson, felet a berlini egyetemen töltött. Hazájába
visszatérve, 1838 elején felsőnyárádi lelkész, 1839 őszén pedig
máramarosszigeti teologiai tanár lett. Innen 1841. a sárospataki akadémiához
hivták meg, hol hat évig politikát, négyig bölcsészeti tárgyakat adott elő.
1851. a bécsi protestáns teologiai fakultás tanárául neveztetett ki s mint
ilyen részt vett a magyar protestáns egyház szervezése ügyében 1855 máj.-jun.
Bécsben tartott értekezleten. Még ez évben visszatért Sárospatakra a dogmatika
tanszékére, melyen haláláig működött. 1862 szept. 23. a bécsi fakultás
teologiai doktori címmel tüntette ki, mire a teologiai irodalom terén kifejtett
munkásságával tette magát érdemessé. Politikát, neveléstant, jogbölcsészetet
stb. is irt ugyan, de irói működésének súlypontja a teologiára esik. Ilyen
irányu nagyobb értekezései és önállóan megjelent munkái: Az uj philosophia
szellemvilági fejletében (Pest 1841); A protestantismus elve (Sárospataki
Füzetek 1857); Keresztény vallástudomány c. munkám birálatára (u. o. 1863);
Tájékozás a feltámadás tárgyában felmerült vitatkozások terén (Sárospataki
Füzetek 1863).
2. Sz. Sámuel, ref. lelkész, szül. Gelejen (Borsod) 1837. A
gimnáziumot Miskolcon, a teologiát Debrecenben 1858. végezte, amikor
hajduböszörményi rektor lett. 1861-től Makón és Hódmező Vásárhelyen
káplánkodott, míg 1867. Bihar-Diószegre lelkésszé választatott. Innen 1871-ben
a hódmezővásárhelyi egyház hivta meg hasonló állásba s azóta ott működik. Mint
a szabadelvü teologiának tántoríthatatlan hive, a magyarországi protestáns
egyesület alapításában tevékeny részt vett s annak mindvégig egyik legbuzgóbb
választmányi tagja volt. 1880. a békésbánáti egyházmegye főjegyzőjévé, 1883.
tiszántúli egyházkerület tanácsbirájává s ez utóbbi 1896. az egyetemes
konventnek rendes tagjául választá. Tagja volt a budapesti zsinatnak s tagja a
magyar protestáns irodalmi társaság választmányának. Szorgalmas irói működése
számos becses művel gyarapítá különösen az egyházi irodalmat, ezt is főleg a
magyar protestáns egyháztörténet terén, melynek egyik legkiválóbb munkása.
Munkái: Krisztus követése (Kempis Tamás műve, magyar prot. használatra
átdolgozva, 2. kiad. Pest 1865); A honvédelmi bizottmány keletkezése s a
forradalom kitörése 1848-ban (u. o. 1867); Magyarország krónikája az
1848-49-iki forradalom idejéről (2 köt., u. o. 1867); Utazás Svájc, Francia- és
Poroszország némely vidékein az egyház és iskola érdekében (u. o. 1868); A népiskolai
kérdésről, különös tekintettel az 1868. XXXVIII. t.-c.-re és a prot. egyház
érdekeire (u. o. 1870); A hitcikkek szerepe az egyházi reform kérdésében (u. o.
1871); Valláserkölcsi és társadalmi élet 1848 óta Magyarországon (u. o. 1874);
Szalay István élete (Szeged 1879).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|