Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
szifilisz measles
szifilisz pox
szifilisz syphilis
szifiliszes... syphilitic

Magyar Magyar Német Német
Szifilis... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Szifilis

(gör., lat. lues, morbus gallicus, magyarul: alkati bujakór, bujasenyv), a venereás bántalmak legfontosabbika, idült fertőző bántalom, mely csak embernél fordul elő és vagy ragályozás útján terjed (S. acquisita), vagy pedig a szülőktől öröklődik át a magzatra (S. hereditaria). A Sz. virusát még nem ismerjük biztosan, de azon analogiák után, amelyben az több más fertőző betegséggel, különösen a gümőkórral áll, biztosra lehet venni, hogy az is mikroba, baktérium és valószinüleg azonos ama bacillussal, melyet Lustgarten bécsi tudós pár év előtt fedezett fel és mint Sz.-bacillust irt le. Azon a helyen, ahol a Sz.-méreg behatolt, egy darabig semmi sem mutatkozik; csak bizonyos lappangó időszak eltelte után, amely középszámítással 2-3 hetet tesz ki, lép fel az illető helyen egy kis böcse, keményedés, mely lassan nő, egyáltalában nem fájdalmas és a beteg által sokszor figyelembe, sőt néha észre sem vétetik.

Ez az elsődleges Sz., az u. n. elsődleges keményedés (Sclerosis), melyet sokan kemény sankernek is neveznek; ez azonban nem egészen helyes, mert megtörténik ugyan, hogy az a keményedés gyorsan nővén, a felületen kifoszlik és fekélyes (sankeres) alakot vesz fel, különösen ha közönséges genyedést okozó baktériumok is jutnak oda, de ez nem mindig áll elő; előfordul ugyan elég gyakran az is, hogy a lágy sanker és a Sz. mérge egyszerre ojtatik át, ilyenkor, miután az előbbi lappangó időszaka sokkal rövidebb (l. Sanker), először közönséges sanker keletkezik, mely pár hét alatt megkeményedik, ekkor fejlődik ki t. i. a sanker alapján a Sz.-es keményedés; ez az u. n. vegyes sanker (chancre mixte), a sankernek azonban mint olyannak a Sz.-hez itt nincs semmi köze. Ezen időben a beteg közérzete rendesen egészen jó. Ezután körülbelül 6-8 heti szünet áll be, az u. n. második lappangási időszak, amely idő alatt a beteg vagy egészen jól érzi magát, v. már ekkor mutatkoznak, a leggyakrabban annak vége felé, olyan tünetek, amelyek arra mutatnak, hogy u. n. alkati (constitutionalis) vagyis az egész szervezetet megtámadó bántalom fejlődik ki, igy rosszullét, álmatlanság, étvágytalanság, bágyadtság, halvány arcszin, lesoványodás, néha lázas mozgalmak és kínzó fejfájások. E közben nemcsak a szomszédos nyirokmirigyek, amelyek már pár nappal az elsődleges Sz. megjelenése után kezdenek beszűrődni, hanem a távolabbiak is megduzzadnak, ugy hogy ezen időszak vége felé már az egész nyirokmirigyrendszer, különösen a lágyék, hónalja, könyök és tartkómirigyek is megnagyobbodtak, bár legtöbbnyire oly csekély fokban, hogy azok jelenlétét csak szakavatott egyén képes konstatálni; erősebben csak az elsődleges Sz. közvetlen közelében lévő nyirokmirigyek, az u. n. tájmirigyek szoktak megduzzadni. Ezen időszak leteltével aztán a bőrön és a látható nyákhártyákon kiütések, kivirágzások jelennek meg és ezzel kezdetét veszi a Sz. korai vagy u. n. másodlagos időszaka, mely rendesen hosszu ideig, középszámítással két esetleg három évig tart, mely idő alatt a baj u. n. recidivákat mutat fel, amelyek ritkábban vagy gyakrabban ismétlődnek (Sz.-i tünetmentes időszakok), melyek pár hétig v. pár hónapig tartanak, váltakoznak újabb Sz.-erupciókkal. A korai időszak Sz.-tünetei közül a legismertebbek a bőr és a látható nyákhártyák tünetei; miután azokat közvetlenül észlelhetjük, fel kell azonban venni, hogy a nem látható nyákhártyákon, sőt más szervekben is hasonló tünetek léphetnek fel. A bőrön a kiütés majd foltok (roseola), majd göbcsék (papulák) alakjában mutatkozik, mely utóbbiak egyáltalában a másodlagos Sz.-kivirágzás alapalakját képezik, s majd kisebbek, majd nagyobbak lehetnek, oly helyeken, ahol a bőr macerálásnak, pállásnak van kitéve, ahol két bőrfelület érintkezik egymással, igy különösen a combhajlás és végbélnyilás, a nemző részek körül csakhamar szétfoszlanak és bűzös, híg, genyes váladékot produkálnak, amely felette ragályzó (nedvező papulák, condylomata lata), a Sz.-papulákra mindig jellegző sajátságos kemény összeállásuk; a többé-kevésbé rozsdavörös, sonkához hasonló szin; továbbá, hogy az ép bőrből emelkednek ki, tehát a kerületükön lobos pir, mint ez a közönséges acne és furunculusoknál (melyeket a laikus rendesen Sz.-tüneteknek néz) előfordul, nem látható; hogy nem fájdalmasak, nem v. csak ritkán és akkor is kevéssé viszketnek; hogy makacsul perszisztálnak és ha a baj nem kezeltetik, heteken keresztül változatlanul fennállnak. Egy bizonyos idő mulva a recicivák mindig ritkábbak és enyhébbek lesznek, végre helyes kezelés mellett egészen kimaradnak és a baj a 2-3. év végén, ritkábban valamivel később, teljesen megszünik és a beteg végkép kigyógyul. Egyes ritkább esetekben azonban, aránylag gyakrabban, ha a yógykezelés nem volt kielégítő és csak igen ritkán helyes kezelés mellett is, a Sz. a másodlagos időszakkal nem ér véget, hanem rövidebb vagy hosszabb időszak következik, mely alatt az illetők egészen jól érzik magukat és semmi tünet sem mutat betegségre; ez után azonban ismét tünetek lépnek fel, amelyekre nézve jellemző, hogy azok már nem oly általánosan jelentkeznek, mint a korai tünetek, hanem rendesen egy szervben, a bőrön, p. annak egy bizonyos helyére koncentrálva, csoportosan; hogy azokban már nem oly nagy a gyógyulási hajlam mint a korai tünetekben, illetőleg hogy nem gyógyulnak nyom nélkül mint azok, hanem szétesésre, elfekélyesedésre hajlandók és ha korán felismerve, a kellő kezelés által képesek is vagyunk a legtöbbször teljes gyógyulást elérni, de még ilyenkor is többször hegesedések, roncsolások maradnak vissza; ha pedig fel nem ismertetnek v. kezelés nélkül maradnak, miután azok rendsen gyorsan nőnek és gyorsan szétesnek, helyrehozhatatlan pusztításokat okozhatnak, sőt sokszor direkt az életet is veszélyeztetik; ez a Sz.-nek az u. n. késő vagy harmadlagos időszaka, annak tünetei pedig a késői vagy harmadlagos tünetek. Valamint a korai Sz.-nek az alapformája a papula, ugy a késői Sz.-é az u. n. gumma, amely nem egyéb, mint a papulának egy nagyobb kiadása, babnyi, mogyorónyi vagy diónyi daganat, amely azonban a papulával ellentétben gyorsan nő és gyorsan szétesik. Ezért a késői Sz.-időszakot gummosus időszaknak is nevezzük, ellentétben a koraival, melyet papulás v. condylomásnak is hivunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezen említett felosztás másodlagos és harmadlagos tünetekre nem vehető ma már tisztán kronologikus értelemben, mert tudjuk, hogy egészen tipikus gummosus (tertiaer) tünetek igen gyakran a korai időszakban, a bántalom első 2-3 évében, sőt még előbb is fellépnek, másrészt meg, hogy olyan Sz.-tünetek, amelyeket másodlagosaknak kell mondani, 4-5 évvel, sőt később is az infekció után felléphetnek, tehát egy oly időszakban, amidőn a korai időszak rendes körülmények között már rég lezajlott. A késői Sz.-tünetek szintén mindenütt felléphetnek; azt kell mondani, hogy nincsen a szervezetnek egyetlen szerve sem, ahol a sz. nem lokalizálódhatnék, leggyakoriabbak mégis a bőr tercier tünetei, ez után jönnek a csontrendszer, nyákhártyák és az idegrendszer tercier megbetegedései.

Hogy valaki a Sz.-t megkaphassa, arra nézve, nem számítva az öröklött Sz.-t, melyről még szólunk, okvetlenül megkivántatik, hogy valamely egyén friss sz.-es váladéka egy másik egyén bőrenek vagy nyákhártyájának felhámtól megfosztott helyével érintkezzék; a ragályozás természetesen a leggyakrabban a nemi érintkezés alkalmával történik és pedig legtöbbször a nemi szerveken magukon, már csak azért is, mert a Sz.-es kivirágzások főkép éppen a genitáliákon és azok környékén lépnek fel; ez az u. n. genitális infekció, e mellett azonban történik infekció extragenitális úton is, különösen a csók, továbbá közös evő- és ivóeszközök, műszerek stb. közvetíthetik az infekciót, miután a szájürben Sz.-tünetek igen gyakoriak, másrészt meg friss Sz.-es váladék valamely tárgyhoz, ivóeszközhöz stb. tapadva, szintén ragályozhat; e mellett gyakori az extragenitális ragályozás beteg dajkáról az egészséges magzatra és viszont. Általában azt kell mondani, hogy a Sz. átragadása, a fertőzés veszélye annál nagyobb, minél koraibb stádiumban van a baj, minél rövidebb idő mult el az infekció után. Sajátságos - szerencsére csak igen ritkán előforduló - alakja a Sz.-nek az u. n. rossz indulatu Sz. (S. maligna), amelyet nemcsak az jellemez, hogym ár igen korán, alig pár héttel, pár hónappal az infekció után, sajátságos, gyorsan növekvő és gyorsan széteső és nagy, nehezen gyógyuló fekélyeket alkotó kivirágzások jelennek meg a bőrön és esetleg más szervekben: csontok, nyákhártyákon, hanem különösen azáltal különbözik a rendes lefolyásu Sz.-től, hogy a szervezet általános táplálkozása, általános állapota jelentékenyen szenved, nagy foku kahexia, vérszegénység, lesoványodás stb. fejlődik ki, meg hogy a tulajdonképeni specifikus gyógykezelés által, melyről alább lesz szó, itt semmit v. csak nagyon keveset tudunk elérni. Ettől különbözik és össze nem tévesztendő vele az u. n. S. praecox vagy S. acutissima, amely alatt egy abnormis gyors lefolyásu Sz. értendő, amidőn nemcsak a recidivák igen gyorsan következnek egymásra, ugy hogy sokszor még el sem mult az egyik tünet, már jő a másik, hanem már a legelső időszakban harmadlagos tünetek is jelentkeznek. A Sz. ama fertőző betegségekhez tartozik, amelynek egyszeri kiállása a szervezetet maradandólag, az egész életre mentessé, immunissá teszi egy új infekció ellen, amelyet tehát csak egyszer lehet megkapni. Egyes, nagyon ritka esetekben megtörténik ugyan, hogy valaki kétszer is kap Sz.-t, ez az u. n. reinfekció; ez azonban a szabályt nem dönti meg, és erre más fertőző betegségeknél is van analogia. A Sz. már magára az egyénre nézve is egyike a legfontosabb betegségeknek; azt lehet mondani, alig van megbetegedés, melynek közvetlen vagy közvetett okát ne lehetne a Sz.-ben keresni; mindig újabb és újabb megbetegedésekre jövünk rá, amelyek oka azelőtt teljesen ismeretlen volt és melyek összefüggése a Sz.-sel ma már ki van derítve; e tekintetben kétségtelenül az idegbetegségek a legfontosabbak.

Társadalmi és közegészségi tekintetben azonban még fontosabb a Sz. ama tulajdonsága, hogy az átöröklékeny; akár az apa, akár az anya Sz.-es, a szülők Sz.-e átmegy a magzatra, amely még a méhben elhal és elvetélés következik be, vagy pedig a magzat később születik ugyan, de halva, v. ha élve is, de a Sz. látható jeleivel, és többnyire rövid idővel a születés után elpusztul; megtörténhetik ritkán, hogy az ily beteg újszülött kellő ápolás és gyógykezelés mellett megtartható az életnek, de még ilyenkor is sokszor a későbbi években lépnek fel súlyos harmadlagos tünetek; sőt ha a Sz. mint olyan nem is öröklődik át a gyermekre, a szülők Sz.-ének káros következése még akkor is a legkülönbözőbb alakban érvényesülhet amannál, testi és szellemi depraváció, degeneráció, elsatnyulás, különböző más betegségek, görvélykór, angolkór stb. lehetnek a következmények. De ha a Sz. egyike is a legfontosabb és legsúlyosabb betegségeknek, alig van megbetegedés, amelyet gyógykezelésünkkel oly biztosan tudnánk nemcsak befolyásolni, de meg is gyógyítani, mint éppen a Sz.-t. Az az áldásos szer, amelynek ezen hatást köszönhetjük, és amely még a régiektől maradt ránk, a kéneső, amely a Sz.-nek mondhatni egyetlen szuverén szere, és miután az állatok a Sz. iránt egyáltalán nem fogékonyak (az a laikus hiedelem, hogy különböző állatoknál, nyulak, lovak, kutyák stb., Sz. előfordul, balhit) és igy azokkal kisérletezni nem is lehet, a már több fertőző betegségnél több-kevesebb eredménnyel megkisérlett modern teoria, az u. n. vérsavóterapia (serumtherapia) a Sz.-nél egyelőre nagyon csekély kilátással kecsegtet, és igy valószinü, hogy egyedüli szere jó sokáig a kéneső is fog maradni.

A kénesőkezelés hivei két táborba oszlanak; az első csoporthoz tartoznak az u. n. opportunisták vagy a tüneti kezelés hivei, akik csak akkor alkalmaznak kénesőkurákat, ha tünetek vannak jelen, ezzel szemben állanak a modern Sz.-terapia, az u. n. krónikus intermittens kezelés hivei, melynek megalapítója és nagymestere Fournier, a párisi Sz.-iskolának feje és mely átlag rövid - alig 25 éves - fennállása óta mindig több és több követőre talál valamennyi nemzet orvosai között, és amely azon elvből indulva ki, hogy a kéneső magát a Sz. virusát befolyásoló szer és igy a lappangó időszakban is hat, amit különben legjobban bizonyít annak hatása a Sz. átöröklésére; hogy bár határozottan vannak egészen könnyü lefolyásu Sz.-esetek, de kezdetben sohasem lehet megmondani, hogy melyek azok, sőt hogy nagyon gyakran előfordul, hogy kezdetben egészen könnyü és ennélfogva nem kezelt vagy nem elég kitartóan kezelt Sz.-esetek később a tercier stádiumban mennek át és súlyos megbetegedéseket okozhatnak; hogy a Sz. mint idült baj idült módon kezelendő is; szóval röviden, hogy Sz.-nek a harmadlagos stádiumba való átmenésének fő oka a korai időszak kénesőkezelésének elhanyagolásában fekszik: a Sz.-t a korai időszakban, tehát az első 2, esetleg 3 évben akkor is kezeli kénesővel, ha tünetek nincsenek jelen, tudva azt, hogy a baj azért az esetek legnagyobb számában megvan, habár csak lappangó stádiumban, amit legkézzelfoghatóbban bizonyít a Sz. már fennebb említett átöröklése, mely a baj első éveiben rendes dolog teljesen lappangó Sz. mellett is. Gondoskodni kell természetesen róla, hogy az egyes kúrák között meglegyenek a kellő szünetek, hogy ily módon a betegnek egyáltalában ne árthassanak, hogy ne legyenek túlerősek, hanem mindig a beteg egyéniségéhez mértek; szóval ezen kezelési mód mellett sem lehet sablont felállítani, csak azt az elvet kell keresztülvinni, hogy a Sz.-t, ha még oly könnyü alakban lép is fel, sohasem szabad könnyen venni, és a kénesőkúrákat akkor is meg kell az első években egypárszor ismételni, ha különben semmi tünet sincs jelen. És tényleg azok száma, akik ily kezelés mellett is harmadlagos megbetegedéseket mutatnak fel, oly elenyésző csekély, hogy a többiek mellett alig jöhet számba.

A kénesőn kívűl fontos szer még a jód, azonban csakis a Sz. késői stádiumában, ahol azonban a legtöbbször szintén nem nélkülözhető a kéneső. Ezenkivül a növényi főzetek, különösen az u. n. Zittmann-kúra is fontos szerepet játszik és gyakran igen jó szolgálatot tesz makacs Sz. eseteiben, különösen fekélyes alakoknál. A fürdőkúrának a Sz. ellen nincs specifikus hatása, szerepe azonban ugy a korai, mint a későbbi stádiumban igen fontos, mint kisegítő kúrának; aki csak teheti, menjen Sz.-ével fürdőbe; első sorban a hévvizek, kénes és jódos vizek jönnek tekintetbe. Az u. n. koplalási, zsemlye- stb. kúrák orvosi szempontból nem eléggé itélhetők el Sz.-nél. Ha rosszindulatu Sz.-sel van dolgunk, fő célunk a beteg erejének fentartása, roborálása; a kórjóslat átlag itt is kedvező, az u. n. akut Sz.-nél pedig még kedvezőbb, mert itt a kénesőkezelés kitünő hatásu, és ha a folytonos recidivák meglehetősen kínozzák is a beteget, az egész baj 2-3 év, esetleg valamivel hosszabb idő alatt mégis a legtöbb esetben teljes gyógyulással végződik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is