Szíkes talaj

v. székes talaj, ezen a két néven ismerik hazánkban, különösen az Alföldön azon talajokat, amelyekben a szíksó (szénsavas nátrium) nagyobb mennyiségben fordul elő. Sz.-nak oly könnyebb, vizátbocsátó talajnemeket mondanak, amelyeken a szíksó kivirágzik, széktalajnak ellenben a kötöttebb természetü talajokat, amelyek jellegző tulajdonságaikat a bennük előforduló szíksótól nyerik. A Sz. kiszáradva kőkemény, a vizet igen nehezen veszi be, ezért nem nedvesedik át oly módon mint más termőtalaj, ha azonban egyszer átázott, akkor szétfolyik s igen nehezen szárad ki, más talaj átnedvesedett állapotban is porózus marad s levegőt tartalmaz, míg a Sz. ha vizes, pépszerü anyaggá válik, melyben minden pórus vizzel van kitöltve. Ha az ily átnedvesedett Sz. vizzel felkevertetik, a talaj quarcrészei leülepednek s az anyag lebegő állapotban marad. Ezen agyagos pép nem képes megszikkadni, hanem vagy egészen folyékony, vagy egészen száraz. Az a bizonyos szikkadt állapot, amely a kulturtalajok megmunkálására legelőnyösebb, a Sz.-ban sohasem fordul elő. A szíksó ugyanis a talaj hajcsövességét nagyon csökkenti, sőt egészen meg is szünteti. Ez az oka, hogy a Sz. felülete megszárad, megcserepesedik, alatta pedig a talaj igen sokáig nedves marad. A gazdák megkülönböztetik a virágos, a vak-, a por- s a termőszíket. A Sz.-ok gazdaságilag hasznavehetetlen területek, vagy rövid ideig tartó, de kitünő legelőt szolgáltatnak, kitünő, de kevés szénát teremnek. A kevesebb szíksót tartalmazók szántóföldül is használhatók, melyek legbiztosabban termik az őszit, a termés minősége rendszerint jó, mennyisége azonban kevés. V. ö. Hilgard E. W., Szíkes talajok öntözése és alagcsövezése (ford. Treitz Péter); Treitz Péter, A magyarországi Sz.-ok és azok javítása.

Forrás: Pallas Nagylexikon