Sziklay

János, iró, szül. Veszprémben 1857 ápr. 2. Iskoláit u. o., Székesfejérváron és Pozsonyban, az egyetemet Budapesten végezte, hol 1884. a bölcsészeti fakultáson doktorátust nyert. Eleinte gazdasági pályára készült s Békés vármegyében gazdasági irnok volt, de iskoláinak folytatására Pozsonyba ment, ott Toldy Ferencre mondott emlékbeszédével és több költeménnyel feltünvén, 1876. az akkor ott alakult magyar napilap belső munkatársa és több fővárosi lap levelezője lett. 1879. Budapestre jött s azóta állandóan az irodalomnak él. Számos hirlapi cikken kívűl földrajzi és etnográfiai munkákat is irt. Önállóan megjelent művei: A méltóságos asszony (1882); A tékozló fiu; Egy magyar testőr; Ingoványon át (1886); Keresd a férjet (1887); Atheisták (1891); Leonora (1891); A cserepesi kastély (1891); szép Balaton mellől (1884); Ábrándos évek (2 köt., 1887); A magyar Alföld; A Dunántúl (az Orell-Füssli-féle négy nyelvü kiadásban). Jelenleg a Magyarország vármegyéi és városai enciklopedikus mű szerkesztője, melybe maga is több önálló tanulmányt irt. Számos fordítása is van, köztük Lope de Vegának a nemzeti szinházban adott Király és pór c. verses vígjátéka. Jelenleg a hirlapirók egyesületének titkára.

Forrás: Pallas Nagylexikon