Szilády

Áron, ref. lelkész s a régi magyar irodalom egyik legkiválóbb ismertetője, szül. Ságváron (Somogy) 1837 nov.3. A gimnázium hat alsóbb osztályát Halason 1844-51., a két felsőbbet Nagy-Kőrösön 1851-53. végezte; az 1853-58-iki éveket mint hittanhallgató a debreceni főiskolában, az 1858-59-iki évet a göttingai egyetemen töltötte. Hazajövetele után Gödöllőn (1860), majd Ó-Moravicán és Nagy-Kőrösön (1861) volt segéd, 1862. Halason atyja Sz. László halála után, helyettes lelkész, miközben a kápláni (1860) és lelkészi (1861) vizsgálatokat letette. 1863 jan. 18-án a halasi egyház rendes lelkészéül választotta meg s azóta ott működik, 1865-78. egyszersmind az országgyülésen Halas városát is képviselvén; 1884 óta pedig a dunamelléki ref. egyházkerületben a főjegyzői tisztséget is viseli. Magyar történelmi és nyelvészeti alapos képzettségénél fogva már mint fiatal ember ismeretessé lett a magyar tudományos világ előtt, különösen a keleti nyelvek tanulmányozásával, Szádi, Dsámi Firduzi fordításaival tünt ki. A magyar tudományos akadémiának már 24 éves korában (1861) levelező, 1876. rendes, a Kisfaludy-társaságnak 1867-ben tagjává választatott. Kiadványai és művei: török-magyarkori okmánytár (9 kötet, 1863-72, Szilágyi Sándorral és Salamon Ferenccel együtt); Régi magyar költők tára (6 köt., 1877-96); Balassa Bálint versei (1879); Temesvári Pelbárt élete s művei (1880); Komjáthy Benedek: Szt. Pál levelei; Telegdi Miklós Catechismusa; Pesti Gábor Novum testamentuma; Szegedi Gergely Énekes könyve; Dévai Biró Mátyás Tiz parancsolata (1783-97); 1893-tól fogva szerkesztője az Irodalomtörténeti Közleményeknek.

Forrás: Pallas Nagylexikon