Szilády
Áron, ref. lelkész s a régi magyar irodalom egyik
legkiválóbb ismertetője, szül. Ságváron (Somogy) 1837 nov.3. A gimnázium hat
alsóbb osztályát Halason 1844-51., a két felsőbbet Nagy-Kőrösön 1851-53.
végezte; az 1853-58-iki éveket mint hittanhallgató a debreceni főiskolában, az
1858-59-iki évet a göttingai egyetemen töltötte. Hazajövetele után Gödöllőn
(1860), majd Ó-Moravicán és Nagy-Kőrösön (1861) volt segéd, 1862. Halason atyja
Sz. László halála után, helyettes lelkész, miközben a kápláni (1860) és
lelkészi (1861) vizsgálatokat letette. 1863 jan. 18-án a halasi egyház rendes
lelkészéül választotta meg s azóta ott működik, 1865-78. egyszersmind az
országgyülésen Halas városát is képviselvén; 1884 óta pedig a dunamelléki ref.
egyházkerületben a főjegyzői tisztséget is viseli. Magyar történelmi és
nyelvészeti alapos képzettségénél fogva már mint fiatal ember ismeretessé lett
a magyar tudományos világ előtt, különösen a keleti nyelvek tanulmányozásával,
Szádi, Dsámi Firduzi fordításaival tünt ki. A magyar tudományos akadémiának már
24 éves korában (1861) levelező, 1876. rendes, a Kisfaludy-társaságnak 1867-ben
tagjává választatott. Kiadványai és művei: török-magyarkori okmánytár (9 kötet,
1863-72, Szilágyi Sándorral és Salamon Ferenccel együtt); Régi magyar költők
tára (6 köt., 1877-96); Balassa Bálint versei (1879); Temesvári Pelbárt élete s
művei (1880); Komjáthy Benedek: Szt. Pál levelei; Telegdi Miklós Catechismusa;
Pesti Gábor Novum testamentuma; Szegedi Gergely Énekes könyve; Dévai Biró
Mátyás Tiz parancsolata (1783-97); 1893-tól fogva szerkesztője az
Irodalomtörténeti Közleményeknek.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|