Szilágy

vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk Tisza balparti részében, É-on Szatmár, Ny-on Bihar, D-en Bihar és Kolozs, K-en Szolnok-Doboka vármegye határolja. Területe: 3628,69 km². Sz. vmegye túlnyomóan hegyes, csak ÉNy-i részébe nyulik be az Alföld a Kraszna-völgyében megleehtős messzire D. felé. Hegyágai D-en félkörben húzódnak, melynek csomópontja Sz., Bihar és Kolozs vármegyék határán van; innen ÉNy. felé a Rézhegység indul ki, mely 800 métert sehol meg nem haladó gerinc a vármegye határát képezi, ÉK. felé a Meszeshegység húzódik, mely a Perjei Magurában 988 m. magasságot ér el; mindkét hegység nagyobbára erdőkkel van borítva. A hegységhez É. felé csatlakozó hegy- és dombsorok jóval alacsonyabbak, változatos, többnyire erdős dombvidéket képeznek, mely csak a Sz.-Somlyó melletti Magura 988 m. magasságot ér el; mindkét hegység nagyobbára erdőkkel van borítva. A hegységhez É. felé csatlakozó hegy- és dombsorok jóval alacsonyabbak, változatos, többnyire erdős dombvidéket képeznek, mely csak a Sz.-Somlyó melletti Magura heggyel emelkedik 500 méteren túl (596 m.). A Zilah és Sz. völgye közti dombsor azonban odább É. felé ismté nagyobb magasságra emelkedik s kifejlett hegység jellemét veszi fel Bükk-hegység neve alatt, legmagasabb emelkedése a Tarnica (550 m.). A vármegye K-i része a Szamos termékeny, tág völgye. Folyóvizei közül legnagyobb a Szamos, de a vármegye fő folyójnak a Kraszna tekinthető, mely a Meszes-hegységben ered s egész hosszában keresztül folyik rajta; jelentékenyebb vizek még É-on a Nagy-Ér, Ny-on a Berettyó, továbbá a vármegye belsejében a Zilah, K-en a Sz. és Egregy. Az Ér vidékén kiterjedtebb mocsarak vannak. Ásványos forrás nagyobb számmal fakad, melyek közül figyelmet érdemes a zálnoki és zoványi fürdők. Éghajlata a lapályos részen és a szélesebb völgyekben legmelegebb, a hegységek belseje felé fokozatosan hüvösödik, egyúttal csapadékban gazdagabb, mint a lapály.

[ÁBRA] Szilágy vármegye címere.

Terményei: az ásványországból (építőkövön kivül) nincsenek. Termőterülete 362,612 ha., miből szántóföld 154,386, kert 4502, rét 45,600, legelő 45,681, nádas 91, szőllő 5020 és erdő 107,332 ha.; a nem termő terület 18,928 ha. A földmívelés leginkább a vármegye lapályos részén és alacsonyabb dombvidékén virágzik; legjobb gabonatermő vidékei a tasnádi lapály és a tágasabb völgyek. Legtöbb búza terem (31,934 ha. területen 360,300 q), jóval kevesebb zab (11,943 ha. területen 137,500 q) és rozs (7416 ha.-on 97,465 q), még kevesebb kétszeres és árpa; ellenben igen sok a tengeri (35,170 ha.-on 271,901 q), termelnek még dohányt, kendert, cukorrépát. A gabona Sz.-Csehen, Sz.-Somlyón, Tasnádon és Zilahon kerül piacra, de nagyobbára csak helyi fogyasztásra szolgál. A mezőgazdaság emelését célozza a vármegyei gazdasági egyesület. A legelő és rét kiterjedése tetemes, a havasi legelők 1700 ha. A szőllőmívelés főképen a Tasnád körüli dombokon és a Bükk-hegység lankás hegyoldalain volt elterjedve, azonban a filloxera pusztításai folytán csaknem teljesen tönkrement; a szőllőterület 1882 óta 6331 ha.-ról 373 ha.-ra csökkent s a 168 szőllőmívelő község közül 139 el van lepve a filloxerától. 7 közcélu szőllőtelep van. Újabban a szőllő-rekonstrukció örvendetes lendületet vett. A gyümölcstermelés Zilah, Sz.-Somlyó és Kraszna vidékén virágzik, különösen sok és jó alma és szilva kerül piacra. Az erdők általában véve nincsenek jó állapotban a szakszerü kezelés hiánya miatt, de mióta állami erdőgondnokok ügyelnek rájuk, javulás észlelhető. Az állatlétszám volt 64,961 darab magyar és 1754 nem magyar szarvasmarha, 3149 bivaly, 9713 ló, 522 szamár és öszvér, 65,911 sertés, 62,652 juhés birka és 8193 kecske; az állattenyésztés általában véve alacsony fokon áll. A lótenyésztés emelésére a hadadi Wesselényi báró-féle ménes és 4 fedeztetési állomás szolgál. Baromfitenyésztést a nagyobb városok környékén lakók űznek; kiváló a pulykatenyésztés; a baromfi létszáma 261,699 tyúk, 6776 pulyka, 78,491 lúd, 29,737 kacsa és 2726 galamb. A méhkasok száma 10,316. Az erdőségekben bőven fordul elő őz, szarvas, róka, farkas és vaddisznó.

[ÁBRA] Szilágy vármegye

Lakóinak száma 1870-ben 196,108 volt, most (1891) csak 191,167, mihez még 183 katona járul. 1 km² ter.-re 52,7 lakó esik, ekként Sz. a közepes sűrüségü vármegyék közé tartozik. Lakói közt van 67,275 magyar (32,2%), 1593 német, 2330 tót, 117,711 oláh (61,6%) és 2258 egyéb; a magyarság 10 évi szaporulata 7519 lélek vagyis 12,6 %. Hitfelekezet szerint van 10,955 róm. kat., 111,211 gör. kat. (58,2%), 8337 gör. kel., 620 ág. evang., 51,512 ref. (26,9%) és 8435 izr. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 1273, őstermelés 52,534, ipar 5804, kereskedelem 987, hitel 30, közlekedés 243, járadékból élők 649, napszámosok 13,641, házi cselédek 2766, háztartás 41,571, egyéb foglalkozás 279, foglalkozás nélküli 14 éven alul 65,876, azonfelül 5051. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés. Az ipar jelentéktelen; nagyobb ipari vállalatai: 18 gőzmalom, 9 mezőgazdasági szeszgyár, több vizi malom, nehány ecetgyár, 1 olaj- és 1 cognacgyár; nagyon el van terjedve a pálinkafőzés, a fazekas- és gubásipar. A házi ipar egyes ágai virágoznak; Sz.-Somlyó táján nyírfából kanalakat, teknőket készítenek; a faipart leginkább a Réz-, Bükk- és Meszes-hegységben űzik. A hiteligények kielégítésére 2 bank, 5 takarékpénztár és 2 szövetkezet szolgál. A kereskedelem tárgyai gyümölcs, bor, fa, kisebb mértékben gabona. A vasúti vonalak hossza 124 km., van a vármegyében 101 km. állami út, 269 km. törvényhatósági és 653 km. községi út.

Közművelődés. Népoktatás tekintetében Sz. vármegye túlnyomó számu oláh lakossága miatt nagyon hátramaradt; a tanköteles gyermekeknek 41,7 %-a nem jár iskolába és a 6 éven felüli férfinépességnek 67,3, a női népességnek 77,6 %-a nem tud irni-olvasni. Sz. e tekintetben a legkedvezőtlenebb viszonyu vármegyék közé tartozik. A vármegyében összesen 326 iskola van, közte 1 algimnázium (Sz.-Somlyó), 1 főgimnázium (Zilah), 6 ipari és kereskedelmi iskola, 2 polgári és 291 elemi népiskola s 11 kisdedóvó. Wesselényi-egyesülete alakult 1884. Tagjai száma 803, alapvagyona 3179 frt 8 kr. Közművelődési célokra fordított eddig 10,931 frt. 14 krt. Fentart 3 óvóiskolát és óvót; egyike az E. M. K. E. segélyével Kormos Béla dr. alapítványából.

Közigazgatás. Sz. vármegye 6 szolgabirói járásra oszlik és van benne 2 rendezett tanácsu város, 4 nagy- és 236 kisközség. A községek általában kicsinyek; 2000-nél több lakója 6-nak van, legnépesebb Zilah 6474 és Sz.-Somlyó 4548 lakossal. Székhelye: Zilah. Az országgyülésbe Sz. vármegye 5 képviselőt küld.

Története. Néhány érgi oklevél adataiból egyes történetiróink azt következtetik, hogy Sz. nevü vármegye létezett már a XIII. sz.-ban s megvolt a XIV. sz.-ban, sőt a XV. sz. elején is. De hogy ez az eltünt régi vármegye hol feküdt, nem tudják megállapítani. Csak gyanítják, hogy a mai Szatmár vármegyének egy kis darabját s a mai Sz. vármegye ama részét foglalhatta magában, amelyen Sz.-összetételü helynevek tömegesebben fordulnak elő. Mások ellenben azt állítják, s az a valószinübb, hogy a Sz. vagy Szilágyság elnevezést (magyar történetirók latin nyelvü munkáiban: Sylvania a. m. erdőség; innen Erdély latin és magyar neve is: Transsylvania a. m. Erdőntúli föld, Erdőelve, Erdély) nem egy vármegye, hanem egy meghatározatlan terjedelmü országrész fogalmának jelzésére használták abban a korszakban épp ugy, mint későbben is. A Szilágyság, melyet a Névtelen Jegyző szerint Tuhutum foglalt a magyar hazához, a Berettyó (helyesebben Berekjó), a Kraszna, a Szamos, részben a Lápos folyók s a Zilah és Sz. patak vidékén terület el és «az őslakók idejében épp ugy mint a rómaiak alatt, a népvándorlás s a honfoglalás korában csak ugy mint az erdélyi fejedelmek alatt élénk forgalomnak képezvén vonalát, erős csatáknak szinterét: minden korban és időben két ország nagy átjárója, a kereskedelemnek és a hadaknak valóságos nemzetközi útja volt». E terület zöméből alkotta meg az 1876. XXXVIII. t.-c. Sz. vármegyét, s e területen feküdt 1876 előtt Kraszna és Közép-Szolnok vármegye története ennélfogva a jelzett évig nem egyéb, mint Kraszna és Közép-Szolnok vármegye története.

Kraszna vármegye már a XIII. sz. elejétől kezdve külön vármegyei életet élt, Közép-Szolnok önálló vármegyei élete a XV. sz.-dal kezdődik. Addig csak része volt az egységes Szolnok vármegyének, mely Déstől a Tiszáig terjedt s melynek már a XII. sz. végéről irott emléke maradt fönn. Valószinü, hogy ez az óriási terület előbb Külső és Belső, később Külső, Közép és Belső részre oszlott. Az is valószinü, hogy e nevek nagyon régen megvoltak, sőt hogy mind a három részt külön-külön tisztikar igazgatta, de egy főispán (a XIII. sz. közepétől a XV. sz. közepéig állandóan az erdélyi vajda) alatt. Közép-Szolnok nevével találkozunk már 1416-ból, de külön középszolnoki főispánt az 1451 előtti időkből nem ismerünk. A két vármegye területi viszonyairól való rendszeresebb ismereteink is ez idővel, a Hunyadiak korával kezdődnek.

A mohácsi vész Kraszna és Közép-Szolnok vármegye későbbi államjogi viszonyaira nézve igen mélyre ható következményekkel járt. Amint a királyválasztás fölött meghasonlott ország két részre vált s Erdély a portának adózó külön fejedelemséggeé lett, az 1538-iki nagyváradi békekötés több magyarországi vármegyével együtt e kettőt is Erdélyhez csatolta, de csak János király életére. 1551. az Izabella és I. Ferdinánd között kötött egyesség értelmében csakugyan visszakerültek Erdéllyel együtt Magyarországhoz, azonban az 1570-iki speyeri békeszerződés ismét elszakítja attól, s Erdéllyel meg Biharral és Máramarossal együtt János Zsigmondnak adja mint magyarországi részeket (Partium Regni Hungariae), rövidebben Részeket (Partium). Majd a szerint, amint a nemzeti és vallási szabadságért vívott küzdelmekben a szerencse a Habsburg királyok, avagy az erdélyi fejedelmek felé fordul, a Részek is újból meg újból visszaszállanak Magyarországra, vagy ismételten hozzácsatoltatnak Erdélyhez. Igy kapják az erdélyi fejedelmek a prágai (1595), a bécsi (1606), a nagyszombati (1615), a nikolsburgi (1622) és a linzi (1645) békekötésekben.

Az, hogy Kraszna és Közép-Szolnok a jelzett korszakban az erdélyi fejedelmek kormánya alá tartozott, két nevezetes következménnyel járt: elterjedt s megszilárdult benne a reformáció és mentes volt a törökök közvetlen zaklatásától 1660-ig. Ekkor a változott török politika megsértette Erdély területi épségét, tényleg eltörülte önálló államiságát. Ez a politika erősen megboszulta ugyan magát a törökön, mert legfőbb okává lett Buda és Magyarország felszabadulásának, de előbb kesetervesen megfizette az árát a Partium, amelynek igy a török hódoltság nyomában járó pusztulásból is bőséges mértékben ki kellett vala vennie a maga részét. Nagyvárad, Erdély kulcsa, török kézre kerülvén, «a Kraszna és Közép-Szolnok vármegyékbeli szegénség» egy része azonnal behódolt önként. Akik önként nem tették, azokat a törökök hódoltatták meg erőszakkal vagy legjobb esetben iszonyu fenyegetésekkel. Hiába fogadta el, hiába erősítette volt meg Ali pasa Várad megadásának föltételei közt az is, hogy Várad s az ahhoz tartozó jószágokon kívűl semmit el nem vesz, az 1661-iki szászrégeni országgyülésen már felolvassák a budai pasának azt a levelét, melyben tudatja az erdélyi rendekkel, hogy a szultán Kraszna és Közép-Szolnok vármegyéket alárendelte a váradi pasának. Ez ugyanezen év juniusában meg is rendeli, még pedig erős fenyegetések kiséretében, hogy Bihar, a három Szolnok és Kraszna vármegyék összes városai és falvai haladék nélkül behódoljanak. Hasztalan irtak a rendek és maga Apafi is a nagyvezérnek és a szultánnak, hogy Kraszna és Közép-Szolnok sohasem tartozott Váradhoz, 1665 legelején mrá ugy ir Teleki Mihály Krasznáról és Közép-Szolnokról, mint egészen elfoglalt vármegyékről. Ezzel a Partiumnak ez a része nyilt terévé vált törökök zsarolásának, puszításának és öldöklésének. Egy egykoru okiratban kilencféle adónem van följegyezve, amellyel a «szegénség» - a föld népe - csak a töröknek tartozott. Ezenkivül «árendát» fizetett a magyar földesúrnak, dézsmát a fiskusnak. Magok a vármegyék panaszkodnak, hogy még a somlyai és csehi végvárak őrségei is garázdálkodnak a vidéken. 1674-től kezdve még a bihari kuruc és a szatmári s bélteki labanc csapatok is zsákmányolják a Szilágyságot. A váradi pasa részére 1687. szedtek adót utoljára a hódoltsági helységektől, de ezzel nem szakadt vége e vidék sanyargatásának, mert Erdély Buda visszavételével (1686) kisiklott ugyan a török kezéből, de a Partiummal együtt osztrák tartománnyá lett, sőt ez utóbbit még Buda visszavétele előtt elözönlötték Caraffa hadai és semmivel sem bántak vele jobban, mint a törökök. E szomoru korszakban s rákövetkezett kuruc világ alatt maga a nemesség egy része is ott hagyta a Szilágyságban birtokait s elköltözött, a nép meg egész falvakat hagyott pusztán és elbujdosott. Csak Közép-Szolnokban 40 falu maradt lakatlanul. Az elpusztult falvakat később oláhokkal telepítették be. Ez meg az Anjouk alatt történt nagyobb arányu, szintén oláh telepítés okozta, hogy e vidék népessége ma már mintegy háromötödrészben oláh.

1687. Erdély visszakerült a magyar király hatalma alá s vele a Partium is. Ezt a visszacsatolást az Alvinczyana Resolutio 1693. megerősítette. Mindazáltal 1733-ig a Részek csak adózási tekintetben tartoztak Magyarországhoz, a közigazgatás egyéb ágaira nézve az erdélyi kormány alatt állottak, noha az 1715., 1723. és 1729-iki törvények a teljes közigazgatási visszacsatolást is elrendelték. E kettős függést az 1733-iki Carolina Resolutio megszüntette ugyan, de nem az említett törvények értelmében, hanem a magyar országgyülés és az illető Részek megkérdezése, tudta nélkül ugy, hogy a Szilágyságot is egészen Erdély alá rendelte. Az 1741. XVIII., az 1751. XXIV., királyi szentesítést nyert t.-cikkek mintegy tiltakoztak ez önkény ellen s ismételten elrendelték a visszacsatolást, de siker nélkül; mire lassanként a legközvetlenebbül érdekelt tényezők arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Részek tényleges visszacsatolása csak Erdélynek Magyarországgal való teljes uniója esetében várható. E célból a József császár idejében egyesített Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke előbb együttes, kevés idő mulva (különválásuk után) külön-külön tartott gyülése megteszi a kezdeményező lépést; Zilah város követe pedig az erdélyi országgyülésen ki is jelenti, hogy megbizói csak Erdéllyel együtt kivánnak az anyaországhoz csatoltatni. De az unióból nem lett semmi. A magyar és erdélyi országgyülések e nemü törekvései a király ellenzésén megtörtek s mindössze annyi lett az eredmény, hogy a Részek visszacsatolása az 1792. XI., valamint később az 1836. XXI. t.-c.-ben ismét törvénybe iktattatott és ismét csak papiroson maradt. A törvény végrehajtásának az erdélyi udvari kancellária ellenszegült s megtörtént az, hogy mint a partiumi megyék rendei 1847. irják, «a magyar király parancsa iránti tiszteletlenség Erdély fejedelme iránti hódolatnak vétetett, a szentesített törvény iránti engedetlenség polgári erénynek». 1848 oldja meg ezt a kérdést is. A VI. t.-c. a Részek visszacsatolását, a VII. Magyarország és Erdély egyesítését mondja ki. A visszacsatolást 1848 máj. Wesselényi Miklós báró mint királyi biztos végre is hajtja, de a szabadságharc leveretése után az osztrák kormány, hogy a magyar királyságot szétdarabolja, súlyát gyöngítse, ismét elszakította Magyarországtól Erdélyt és ezzel együtt Közép-Szolnok, Kraszna vármegyéket is. Az első császári nyilt parancs 1849 jul. 19. e két megyét Zaránddal, Kővár vidékével és Zilah városával együtt Wohlgemuth erdélyi polgári és katonai kormányzó alá helyezi. Csak 13 esztendő mulva, az októberi diplomából folyó, 1862 márc. 15. kelt császári rendelet következtében szakadtak el véglegesen Erdélytől. 1876. pedig, mint említve volt, Közép-Szolnok és Kraszna vármegyékből, továbbá Zilah városából és Doboka vármegye egy részéből megalkotta a magyar törvényhozás Sz. vármegyét. Az új vármegye községeit részletesen az 1877. I. t.-c. 2. §-a sorolja föl.

Forrás: Pallas Nagylexikon