Szilágyi

-család (horogszegi), állítólag Bolgárországból, a mecsenicsi Garázda (l. o.) családdal egy törzsből eredt. A család rövid életü volt; alig száz évig virágzott. László (l. Garázda) fia Miklós (de Szilágy) ágán virágzott tovább a család. Ennek fia volt ugyanis II. László, 1428. bácsi főispán, kinek testvérei Bernolchiaknak neveztettek; nejétől Belléni Katalintól született hat gyermeke, u. m. Mihály (l. o.), a kormányzó; III. László landorfejérvári várnagy; Ozsvát; Erzsébet (l. o.), Hunyadi János neje; Zsófia, vingárti Geréb Jánosné és Orsolya, Dézsházyné. Ezekben, a XV. sz. végén a családnak magva szakadt.

1. Sz. Erzsébet, Hunyadi János felesége, Hunyadi László és Mátyás király anyja, Sz. Mihály tesvérhuga, megh. Kaprinay szerint 1484 körül, Salamon szerint pedig valószinü, hogy már 1483 ápr. 25. nem volt életben. Történelmi szerepe azzal a jelenettel kezdődik, midőn megesketteti a királyt, hogy fiainak nem lesz bántódása Cillei Ulrik meggyilkoltatása miatt (l. Hunyadi László, László és Mátyás király). Ismeretes, hogy a király ezen esküjét, mint tőle erőszakkal kicsikartat, amint a Hunyadi-ház ellenségei közé juthatott, azonnal megszegte, Hunyadi Lászlót lefejeztette, Mátyást foglyuk ejté. Ekkor tünt ki, mennyire egyezik Sz. végre és cselekvésmódja a Sz. Mihályéval. Valódi renaissance amazon, kit kortársai méltán neveztek «hős asszonynak» (mulier heroica). Családja veszedelmén nem asszonysírással, hanem pénzzel és fegyveres erővel igyekezett segíteni. A király már 1457-ben annyira megrettent e nőtől, hogy mindenáron egyezkedni akart vele, de a két ízben megismételt kisérlet nem ment dülőre s a király még azon év nov. meghalván, Sz. minden erejét megfeszítette, hogy fiát a trónra emelhesse. A Hunyadi-ház rengeteg vagyonának birtokában pazarul szórta a pénzt a választás előkészítésére. Ulisis, a milanói fejedelem követe a császári udvarnál tudtunkra adja e célra tett költekezéseit, melyekről Bonfin is emlékezik. A pénzt a főrendek közt bátyja Sz. Mihály osztotta ki, és ugyanő szedte össze a fegyveres erőt, melynek elhatározó szerep volt szánva. Egyidejüleg Sz. Podiebrad Györgynek, a cseh kormányzónak 40,000 aranyat igért Mátyás szabadon bocsátásáért. Ily készületek után érte el célját Mátyás megválasztásával, kinek hazafelé jöttében a magyar határon fekvő Strassnitz morva városig ment elébe s ott a maga pecsétjével is megerősítette azt az okiratot, melyben Mátyás kötelezte magát Podiebrad leányának nőül vételére. A boldog anyát a pápa is sietett üdvözölni. S ettől fogva fiától és mindenkitől becsülve élt nyugodtan birtokain, többnyire Ó-Budán. Nagyon jó jel, hogy Mátyás udvarának tömérdek tányérnyaló tudósa és poétája, kik versenyeznek a megvetésre méltó Beatrixnak, Mátyás király nejének magasztalásában: a király anyjáról tudomást sem vesznek s Hunyadi János özvegye, Mátyás király anyja meghalhat ugy, hogy még a halála évét sem jegyzik fel. Bonfin is csak annyit ir róla, hogy a székesfejérvári főtemplom azon bástyaszerü sírboltjába temették, melyet Mátyás király szülei, testvérei és a maga számára építtetett. Sz.-t fia gyakran «Magyarország királynéja» címmel tisztelte meg és sűrün adományozott neki birtokokat, de a mellett nem egyszer vette igénybe anyagi támogatását. Mikor 1470. nagy hadi költségre volt szüksége, tőle is megkivánta, hogy 100 dénárból álló arany forintot fizessen minden portájától. Sz. élete végső éveiben egészen gazdasága vezetésének élt. Eredeti gazdasági iratainak, rendeleteinek, utasításainak egész halmazát őrzi az országos levéltár. Szeretettel foglalkozott Vajda-Hunyad, a XVI. sz.-ból fenmaradt ezen legnagyobbszerü világi épületünk felépítésével. A várpalota jelentékeny része abban az időben épült, mikor ő volt Hunyad várának birtokosa. Sz. mint korának igazi gyermeke, nem mulasztotta el kegyes cselekedetekkel mutatni vallásos érzületét. 1465. klastromot építtetett Vajda-Hunyadon a szt.-ferenciek számára, 1477. az óbudai várkápolnának adományozta Szente-Tornya (ma Szent-Tornya) békésvármegyei népes helységet. 1473 aug. 8. Ó-Budáról irt levelében arra kérte a pápát, hogy Kapisztrán Jánost, férjének lánglelkü és szent életü bajtársát sorolja a szentek közé. Sz. arcképe nem maradt reánt. Az az acélba metszett kép, melyet Teleki József a Hunyadiak kora XII. kötetében Sz. arcképe gyanánt mutatott be, voltaképen nem őt, hanem szt. Ozsvátot ábrázolja. A remek olajfestésü kép ugyanis először 1846. került a közönség elé, az orvosok és természetvizsgálók kassa-eperjesi vándorgyülésén. Pulszky Ferenc ekkor a képen kiábrázolt, csőrében gyűrüt tartó hollótól, mint a Hunyadiak címerétől félrevezetve, a vándorgyülés évkönyvében kijelenté, hogy ez a kép Sz.-t ábrázolja. Mikor aztán 1882. a gömörvármegyei művészeti és régészeti kiállításon ismét szemügyre vehette az Andrássy Dénes gróftól kiállított képet, rájött tévedésére. Mert Mátyás anyját a korona és a jogar nem illette meg s a kettős aranyvonal, mely nimbusz gyanánt veszi körül a fejet, és a kezében tartott pálmaág kétségtelenné teszi, hogy szentnek, nem pedig világi személynek képével van dolgunk. Sőt az is nyilvánvaló, hogy ez nem is női, hanem férfiarckép. A tévedésnek az a magyarázata, hogy a fekete fátyoldíszt, mely turbánként fedi el a hajat s a XV. sz.-ban szokásos fűzőt asszonyi viseletnek nézték. igy történhetett meg, hogy szt. Ozsvát angolszász király arcképét Pulszky s ő utána Teleki József gróf és a mai napig számtalanan Mátyás király anyjáénak tartották.

2. Sz. László, l. Garázda.

3. Sz. Mihály, Magyarország kormányzója, lefejezték 1460. Erőszakos, féktelen egyéniség, valóságos «renaissance-ember». V. László alatt nem volt ugyan nádor, mint Kriebel állítja, de már korán, mint igen nagy birtoku, fényes rokonságu családnak vitézségéről hires tagja, temesi főispánná és macsói bánná neveztetett. 1456., midőn Mohammed császár Landorfejérvár felé sietett, sógora, Hunyadi János ama legfontosabb magyar végvár kormányát ő reá bizta. A vár védelmében erélyt és vakmerő elszántságot tanusított. A Hunyadi, Kanizsai László és Rozgonyi Sebestyén társaságában végrehajtott végső kirohanása döntötte el a mérkőzést: Mohammedet a vár alól nagy vérontás után elűzték. Testvérének Erzsébetnek Hunyadi Jánossal kötött házassága óta egész lélekkel vitte előre a Hunyadiak s azokéval együtt a maga ügyét. Hunyadi János halála után ő lett a Hunyadi-párt feje, és azon ádáz pártharcban, mely a Hunyadi-ház ifju sarjai és Cillei Ulrik közt kitört, fő szerepet játszott. Midőn Landorfejérvárban végre valahára kelepcébe csalhatta régi, önmagához hasonló vad erélyü és vasakaratu, elvetemült ellenfelét Cilleit: ennek orgyilkos módra való levágásában tettleges részt vett. 1457. Hunyadi László fővétele után, Sz. Erdélyt szemelte ki a fő hatalomért való élethalál-harca kiinduló pontjául, mert ott és az azzal határos magyar részeken volt legerősebb a Hunyadiak pártja. Sz.-t a vármegyék és a székelység tárt karokkal fogadták, a várak kapui megnyiltak előtte, csak a királypárti szászok szegültek ellene. Maga Beszterce, a Hunyadiak birtokának egyik központja, fel akarván e zavarokat függetlensége ivsszaszerzésére használni, Sz. ostromát visszaverte. Sz. másutt mindenütt teljes sikerrel dolgozott. Nemcsak hogy Erdélyben a király minden jövedelmeit lefoglalta, hanem régi ellenségeivel is, igy p. Szentmiklósi Pongrác liptói főispánnal megbékélt, arra kötelezvén magukat, hogy egymást minden ellenségeik ellen megvédelmezik. Hiába küldte a király Sz. ellen Giskrát, végre is kénytelen volt a lázadó ország lecsendesítésére Pozsonyba országgyülést hivni össze. Sz. ezalatt Mohammed nagyvezérnek egy Landorfejérvár táján száguldozó csapatát verte meg, s szintén még az 1457. év végén (némelyek szerint még 1456.) más fajta halálos veszedelemben forgott. Brankovics György szerb deszpota, egyfelől tartományának meg nem segítése, másfelől veje Cillei Ulrik megöletése miatt, melyet méltán leginkább Sz.-nak tulajdonított, boszut akart rajta állani. Midőn Sz. öccsével Sz. László landorfejérvári várnaggyal a vár környékén négylovas kocsin utaznék, lest vetett nekik, s orozva rajtuk rontott. Sz. a kocsiról gyorsan leugorván, lóra kapott s szerencsésen elkerülte a halált; testvére László azonban sebekkel terhelten halva maradt. A féktelen egyéniségek e vérengző torzsalkodásában Sz. testvérének méltatlan halálát nem hagyta megtorlatlanul. Pár nappal tőrbe ejtése után nagy hamarsággal egybegyüjtött maroknyi hadával egész váratlanul rajta ütött Brankovicson Kupiniknál a Száva mellett. Brankovicsot nyakas ellenállás után, és miután jobb kezének két ujját, melyekkel Orbini szerint annyiszor esküdött hamisan, levágta volna, elfogja. Ekkor Brankovicsnak több magyarországi uradalmát magára ruháztatta, de mivel Mátyás királyságát forgatta már fejében, nem akarta örök ellenségévé tenni a deszpotát, hanem inkább pártjához szerette volna csatolni. Kibékült vele, a kicsikart uradalmakról lemondott s szabadon bocsátotta. Időközben ugyanis a király, V. László, 1457 nov. 23. Prágában hirtelen meghalt, s Sz. elérkezettnek látta az időt, hogy a fogoly Hunyadi Mátyás emeltessék a magyar trónra (l. Mátyás király). Sz.-t a királyválasztó gyülés (1458) nyomban az ország kormányzójává választotta öt esztendőre, míg a 15 éves Mátyás alkalmas lesz az országlásra. Sz. még az nap föleskette a rendeket az új király hűségére, de meg kellett erősítenie azon újonnan hozott törvényt is, hogy ugy az ő, mint Mátyás rokonai, személyökre való minden tekintet nélkül itéltessenek meg, ha ellenök valaki panaszt emel. Sz. ekkor azonnal Budára ment s a királyi várat Garai nádor kezéből Mátyás részére átvette, Hunyadi László testét pedig felásatván, Gyulafehérvárra vitte atyja hamvai mellé. Egszersmind intézkedett Mátyásnak fogságából való kiszabadításáról, ki is Prágából hazaérkezvén, sietett leróni háláját Sz. iránt. Neki ajándékozta Besztercét és a besztercei grófságot, Radnavölgyével, Kolozs s dobokai uradalmaival együtt. Beszterce, mely csak az imént verte vissza Sz. hadait, most az első siker által felbátorítva, megrohanta Sz. várát. Sz. azonban az Alföldről hirtelen Beszterce alatt termett, a várost bevette, a lakosok egy részét felkoncoltatta, másoknak szemeit tolatta ki, kezét, orrát vagy fülét vágatta le. Mátyás, ki különben is nehezen tűrte nagybátyja zsarnokoskodását, felháborodva annak besztercei kegyetlenkedésein, de még inkább azon a hiren, hogy az indulatainak parancsolni nem tudó öreg jul. 26. háza ellenségeivel a Garaiakkal Simontornyán védő és támadó szövetségre lépett: a Tisza mellékére magához hivta Sz.-t, hol okt. 8. elfogatta s Világos várába záratta. Utóbb parancsot is küldött a világosi várnagyhoz, hogy Sz.-t ölesse meg; ezt a parancsot azonban, a pápa követének közbenjárására még idejében visszavonta. A következő év aug. Lábatlan Gergely várnagy távollétében, Sz. hű szakácsa három társával együtt egyszer csak azzal a hirrel lármázta fel az őrséget, hogy portyázó törökség lepte meg a vár alját. Az őrség nagy része tehát kirohant, s csak a kapukon maradt néhány ember, kiket a szakács, a jó előre megnyert jobbágyok segélyével lefegyverzett. A csakhamar visszatérni akaró őrséget a bilincseiből kiszabadított Sz. elverte a vár alól s az őrséget párthiveivel megerősítvén, helyzetéről hirt adott a királynak. A király, ki ugyanakkor értesült a török becsapásáról, Várkonyba hivta nagybátyját s vele 1459 szept. 9-én kibékülvén, ismét reá bizta Erdély kormányát s a Délvidék főkapitányságát. Ez utóbbi egyjelentésü volt a török elleni fővezérséggel. Sz. ismeretes erélyével látott feladata teljesítéséhez. Előbb az aldunai várakat erősíttette meg, aztán az Ali bég vezetése alatt a Száván át Futakig hatolt törököt Szokolyi Péterrel együtt megrohanta s tönkre verte. 1460. Sz. és Mátyás békességük újabb megpecsétlésére ismét egyezkedtek: Mátyás a nagybátyja ellen szüntelen agyarkodó 12 főembert eltávolítani kényszerült udvarából. Még ebben az évben Sz. Szerbiában, Szendrő táján Posasin mellett ismét megütközött Ali béggel. Kicsiny táborát azonban egészen bekerítette az ellenség, s őt magát is, kétségbeesett hősi önvédelem után fogságba ejtette. Konstantinápolyba hurcolták, hol a szultán lefejeztette. Nejétől Báthory Margittól gyermekei nem maradtak. Acélmetszetü arcképét közli Teleki József gróf, a Hunyadiak kora III. kötetében.

Forrás: Pallas Nagylexikon