Szilfa

szíjjfa, széfa vagy szilhárs (növ., Ulmus L.), a hasonló nevü család cserjés, sőt terebélyes fatermetü tagja, váltakozó, határozottan kétsoru, ferde, egyszerüen vagy kétszeresen fürészes szélü, rövid nyelü, jobbadán durva tapintatu levelekkel és fakadásuk előtt csomóban megjelenő pároséltü virágokkal, melyek mindegyikéből köröskörül zászlós egymagvu makkocska érik. Mintegy 16 faja mind a két földségnek É-i vidékén (hazánkban 3-4) nő. Nálunk legismeretesebb a mezei Sz. (U. cempestris L.), vagy 30 m. magas terebélyes fa, nagyon kicserepesedő kéreggel, szélesen tojásdad, de keskenyen végződő és ferdén szives tövü, durva levelekkel, rövid kocsánu virágokkal és majdnem a zászló végén álló terméssel. Pirosas hársu és barna gesztü fája vizben is tartós; azért a molnár meg a hajóépítő keresi. A liget rakott földében legjobban tenyészik, sőt a hegyen 800 m.-re fölmegy. Európában és Ázsiában a 35. és 66. fok közt gyakori, tetje ugy 50-60 éves korában kigömbölyödik; töve pedig fattyuhajtásokat szeret eregetni, amely helyen fája csomoros-habos (mazalin-pohár, puskatus, pipa). Levelét többféle bogár rontogatja. Fiatalabb hajtásainak kérge néha zászlósan ötfelé bordásodik ki, amely megjelenését külön fajnak tekintették (parás Sz., U. suberosa Ehrh.). A mezei Sz. nagyon változékony. A nem csomorosodó, angyobb levelü erdei Sz. (U. scabra Mill.) alacsonyabb marad, ezért szeretik ültetvényekben. A zilált Sz. (U. effusa Willd., U. pedunculata Fougeroux) uganott terem, ahol az első, ifjan molyhos águ, makkocskája a pelyhes szélü zászló tövéhez közel és hosszu kocsánon áll. A Sz. nyájas zöld lombozatával sötétebb egyéb fáink közt igen jól fest, szép koronát fejleszt, ezért szeretik díszfának. Növekedés-, gally- és lombbeli számos eltérése van. Ilyen a csavarodó (modiolina), tornyos (Pyramidalis), szomoru (pendula), kosárkötő (viminalis), bodorlevelü (crispa), biborvörös (pupurea), aranysárga (aurea), tarka levelü (variegata), pettyegetett levelü (punctata) stb. Sőt más Sz.-t is találunk ültetvényeinkben. Ilyenek az É.-Amerikából származó fajok: a sárga kérgü (U. fulva Michx.), a kévés termetü (U. americana Willd.), a szárnyas kérgü (U. alata Michx.), továbbá a mi éghajlatunk szélsőségeit kibiró ázsiaiak, p. törpe (U. pumila L.), khinai (U. sinensis Desf.); a japáni keáli-Sz. (U. Keaki Sieb.) terünket csak délre néző lejtőn állja ki. Erdősítésre is megpróbálkoztak vele, de tiszta állománynak nem nevelkedik föl. Azonban, mivel fáját bognár, kerékgyártó, asztalos és esztergályos, hársát a kosárkötő, kertész jól megfizeti, mint közbenőtt fa a lombos erdő értékét tetemesen emeli. Magról, döntéssel, sőt dugással is szaporodik; átültetése akár vén korban is jól sikerül.

[ÁBRA] A SIMA ÉS A CSÜNGŐ SZILFA. 1. A sima szilfa (Ulmus glabra Mill.) virágzó ága. - 2. A virág. - 3. Ugyanannak a hosszmetszete. - 4. A tavalyi hajtás a zászlós terméssel, de a lombos része idei. - -. A termés hosszmetszete, nagyobbítva. - 6. A hajtás a lombrüggyel. - 7. A csüngő szilfa (Ulmus pedunculata Fougg.) virágzó hajtása. - 8. Egy virág. - 9. A termő. - 10. A tavalyi hajtás a rojtos szélü terméssel, a leveles része idei. - 11. Hajtás virág- és lombrüggyel.

Forrás: Pallas Nagylexikon