Szily

-család (előbb dombai, most nagyszigeti előnévvel). Ősi fészke már a XIV. sz.-ban Somogy vármegye. A családnak az az ága, amelyből a nagyszigeti Szilyek származnak, még a XV. sz.-ban átköltözik Somogyból Zágráb vármegyébe, a Zrinyiek szomszédságába s birtokso lesz Jurovón, Kupchinán, Zelinán és Carnioliában Pusti-Gradecen; sorsa több századon át a Zrinyiekéhez fűződik: egyik tagja Szigetvár védelmében esik el; 1667., mikor Zrinyi Péter és Nádasdy Hochauban Gremonville-lel, a francia követtel találkoznak, velök van István, később a ribniki és ozolyi nemesség kapitánya is. (V. ö. Pauler, Wesselényi összeesküvése.) 1670. Herberstein Károlyvárostól keletre, Kupchinán, a Zrinyiék egy csapatját, melyet Szily főhadnagy gyüjtött, szétveri s egy részét elfogja. Valószinüleg ennek fia volt márton, ki özvegységre maradt anyjával még gyermekkorában visszatelepedett magyarországba s a mai nagyszigeti Szily-család törzsatyja lett, míg a Horvátországban maradtak továbba is a dombai előnévvel éltek s fiágon a XVIII. sz. második felében haltak ki. Márton (1663-1724) végig harcolta a Rákóczi-forradalmat; 1707. Esterházy antal gróf főhadnaggyá lépteti elő «ez mostani nemzetséges Hadakozásunknak alkalmatosságával tett serény forgolódásáért, igaz magyar Hazafióságáért». 1710-től fogva a nejével (Sabuk-leánnyal) kapott somogyi jószágain (Postelek, Görösgal, Sibfalva, Cegléd, Edde, Ipoltfalva stb.) gazdálkodik. Egyetlen fia, I. Ádám (1716-85) 1740. részt vesz az inszurrekcióban s Esterházy József gróf tábornagy oldala mellett Cseh-Morvaországban s Sziléziában katonáskodik, később óriási aquizicókba vág: a galántai Baloghoktól megveszi Német-Ládot a hozzátartozó pusztákkal, Harrach gróftól Drávafokot, Neffzern bárótól Szigetvárt (s innen a mai előnév), Inkeytől a sárvári nagy uradalmat, Esterházy gróftól s sári, csényei és bögöti határban levő jószágait, de a nagy vállalkozásba belebukik s ősi birtokait is elveszti. Fiai közül József (1746-1827) Pest vármegye alispánja s országgyülési követe, utóbb a hétszemélyes tábla birája; és II. Adám (1763-1844), előbb a Greven-huszárezred hadnagya s Laczkovics János kapitány révén a Martinovics-összeesküvés részese (v. ö. Fraknói, Martinovics összeesküvése), később Torontál vármegye szolgabirája, ki utóbb e század elején az ősi jószágok egy részét Somogyban ivsszaváltja. József gyermekei közül I. Antal (1774-1835), a napoleoni háborukban vakmerő bravurjairól hires huszárkapitány, a Mária-Terézia-rend és a francia becsület-rend vitéze; Mária (1781-1858), a napoleoni háborukban akmerő bravurjairól hires huszárkapitány, a Mária-Terézia-rend és a francia becsület-rend viztéze; Mária (1781-1858), csillagkeresztes hölgy, Splényi Ignác báró gárdakapitány neje és Guyon Rikárdnénak anyja. II. Ádám fiugyermekei közül kettő, u. m. III. Ádám pestvármegyei birtokos, Kálmánnak (l. o.), a. m. tud. akad. jelenlegi főtitkárának atyja és II. Antal baranya-vármegyei birtokos, Lászlónak, Baranya vármegye volt alispánjának s több ciklusban országgyülési képviselőnek atyja s Pongrácnak (szül. 1867), a sásdi választókerület országgyülési képviselőjének nagyatyja terjesztették tovább a családot, mely jelenleg Baranya és Zala vármegyékben honos.

Sz. Kálmán (nagyszigeti), kiváló fizikus és természettudományi iró, szül. Izsákon (Pest) 1838 jun. 29. Miután elemi tanulmányait és hat gimnáziumi osztáylt szülői házánál végezte, Pestre jött s a gimnáziumnak még hátralevő két osztályát a piaristáknál tanulta. A középiskola bevégzése után a József-ipariskola növendékévé lett 1856-ban. 1857. a bécsi műegyetemen folytatta tanulmányait és a következő esztendőben be is végezte azokat. A pesti József-ipariskola éppen ezen időben alakult műegyetemmé és Sz. itt nyert alkalmazást mint Sztoczek József tanársegéde. Két évig működött ilyen minőségben, azután a fizika ideiglenes tanárává nevezték ki. ez évben egyszersmind igazgatósági segéd is volt. Hallgatói igen kedvelték világos, jó elődásai miatt. Sz. 1863 őszén két évi szabadságot nyert, hogy tudományát hirneves külföldi iskolákon tovább fejlessze. Először is a zürichi műegyetemet látogatta meg, hol Clausius és Zeuner előadásait hallgatta. Itt egy évet töltött, melynek lefoylta után Berlinbe ment. Itteni tanárai közül különösen Magnus említendő. Félévi tartózkodás után Heidelbergába utazott, hogy szabadságának hátralevő idejét a hires Kirchhoff előadásainak hallgatásával töltse. 1865 őszén visszatérve utazásáról, ismét elfoglalta tanári székét, melyből már 1869. a kisérleti fizika rendes tanárává nevezték ki. 1872. ugyanily minőségben a matematikai fizika tanszékére helyezték át, mely tanszéket külön az ő számára állították fel. Nemcsak tanítványai tisztelték, szerették őkt, hanem tanártársai közt is nagy tiszteletnek örvendett. Az 1872-73-iki és a következő tanévben az egyetemes szakosztály dékánja, az 1879-84-iki tanévekben pedig a műegyetem rektora volt. Rektorsága alatt épült a műegyetem mai épülete és akkor reformálták az intézet szervezetét a modern igényeknek megfelelőleg. De nemcsak mint egyetemi tanács működött Sz. Mióta a középiskolai tanárképző intézetet alapították, annak szervezésében is élénk részt vett. De talán legfontosabb Sz.-nek ama szerepe, mely neki a természettudományi társulatnál jutott. A társulat ugyan már 1841 óta fennállott, de hiányzott az ügyes vezetés és az az érdeklődés, amely minden közművelődési társulat virágzásához közönség részéről szükséges. Hogy mi volt e társulat, mielőtt Sz. működése felvirágoztatta és mi azóta, arról az adatok legjobban beszélnek. Midőn 1868. a társualt Sz.-t első titkárának választotta, tagjainak száma alig multa felül a hatszázat és nemcsak hogy költségei felemésztették volt az alapítványokat, hanem néhány ezer forint adósság is terhelte a társulatot. Sz. 1869 elején megindította a Természettudományi Közlönyt, amely annyira növelte a közérdeklődést, hogy a tagok száma egy év alatt 804-ről 1658-ra emelkedett, sőt közlönyét ugyanazon év májusában másodszor ki kellett adni. Azóta is folyton emelkedett a tagok száma, napjainkban már közel 8000-re róg. Az ő titkársága alatt indult meg a természettudományi könyvkiadó vállalat is, amely a legjelesebb külföldi természettudományi irók műveit a magyar közönség számára élvezhetőkké tette. Érdemei elismeréséül 1880. a társulat Sz.-t elnökének választotta. De nemcsak e társulat mutatta elismerését a tudós érdemei iránt: tudományos akadémiánk 1865-ben levelező, 1873-ban rendes tagjává, 1883-ban igazgató tagjává választotta, 1889 óta pedig az akadémia főtitkári állását foglalja el. Utóbbi évben lemondott műegyetemi tanári állásáról. A kormány 1869. Párisba küldte, hogy ott a magyar métermértékegységet a franciával hasonlítsa össze, 1870 és 1872. ismét ő képviselte Kruspérral együtt hazánkat a párisi méter-kongresszuson. 1880-ban a vaskoronarend lovagjává lett, 1896. pedig a miniszteri tanácsosi címet nyerte. Irodalmi munkái közül a következőket említjük: A potential néhány alkalmazásáról (Természettud. Társ. Közl., 3. köt., 1862); A Laplace-féle hangsebesség képletének elemi lehozatala (u. o. 5. kötet, 1865); A melegség mechanikai egyenértékének pontos kiszámítása (u. o. 6. kötet, 1866); A mechanikai hőelmélet egyenleteinek általános alakjáról (székfoglaló, Math. Ért., Pest 1867); A hamilton-féle elv és a mechanikai hőelmélet második fő tétele (u. o. 1872); A hőelmélet második fő tétele, levezetve az elsőből (székfoglaló, Budapest 1875); A physikai világ communistikus irányzata (1871, Akad. Evk., XIII. 7.); A propeller felületéről stb. (1889, Akad. Ért. legújabb foly., VII. köt.); A telített gőz nyomásának törvényéről (1880, Math. Ért., VII. 17); Adatok Bolyai Farkas életrajzához (1884, u. o. XI. 9); Hamilton egyenlete a hőelméletben (1872, Akad. Ért. legújabb foly. VI.); Magyar természettudósok 100 évvel ezelőtt (1888, u. o. XVII. 6); A bécsi világkiállítás mágneseiről (Természettud. Közl. 1874); Unsere Thätigkeit auf dem Gebiete der Naturwissenschaften im letzten Jahrzehnt (Liter. Berichte aus Ungarn, 1877); Ki volt Calepinus magyar tolmácsa? (1886, Nyelvtud. Ért., XIII. 8). Ezeken kívűl a következő folyóiratok szerkesztője: Természettudományi Közlöny (1869 óta); Műegyetemi Lapok (1876-79); Akad. Mathematikai Értekezések (1867-69) és Akadémiai Értesítő (1890 óta). V. ö. Vasárnapi Újság (1880, 5. sz.); Magyarország és a Nagyvilág (1875, 21. sz.).

Forrás: Pallas Nagylexikon