Szinek

a fénybehatás minőleges különbségei, szemben az intenzitásnak nevzeett mennyileges különbözőségétől. Amennyiben ezek a spektrum alkotórészeit teszik, tisztán rezgési számukkal, v. hullámhosszuságukkal jellemezhetők és egyszerü, homogén vagy monokromatikus Sz. nevét viselik (l. Spektrálszinek); ezekből keletkeznek összetevés által mindama kevert Sz., melyeket általában a testek szineinek szokás nevezni. A Sz. forrása legelső sorban a Napnak kevert, u. n. fehér fénye, mely prizmában való törés, v. rácson való elhajlás által alkotószineire bontható s ezekből ismét összetehető (l. Szinszórás); korlátoltabb mértékben a mesterséges fényforrások is fehér vagy sárgás fényt árasztanak. A spektrumnak számtalan átmenettel egymásba folyó szineit Newton eljárása szerint és tekintettel a diatonikus hangskálára hét szinfcsoportra szokás osztani, melyek rezgési számuk szerint elrendezve: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya; ezekhez a skála elején és végén, illetve még a barnavörös és lavendulaszint lehetne sorolni. Listing szerint e szincsoportok rezgési számai számtani haladványt képeznek, és a Nap spektrumában e Sz.-ben felötlő hézagok, a C, D, E, F, G-vel jelölt Fraunhofer-féle vonalak közel a hasonló nevü hangok rezgési intervallumát tüntetik fel, csakhogy a szekunda hangköze itt 9/8 helyett 10/9. A mondott vonalak tehát az 1/1, 10/9, 5/4, 4/3, 3/2 intervallumsorozatot alkotják. A szabad szemmel látható spektrum nem terjed teljes nyolcadra, de foszforeszkáló és fluoreszkáló anyagok segítségbe vételével két nyolcadra is kiterjeszthető. Valamely spektrum szinei összekeverve és egyesítve ismét fehér fényt adnak; ha azonban az egyesítésből egyet kizárunk, akkor a kizárt szinnek kiegészítő (complementáris) szine jön létre; két komplementáris szin természetesen ismét a fehér szint szolgáltatja (l. Szinszórás). Helmholtz szerint fehér szin azonban már két homogén szin keverése által is ered; ugyanis a spektrum vörös végétől a sárga mező végéig akad mindig egy szin, mely az ibolya végétől a kék kezdetéig álló valamely szinhez adva, a fehér szin benyomását teszi. Ezek szerint a fehér fényből mindenféle színes fény keletkezhetik, ha tetszés szerinti módon belőle egyes zineket kioltunk vagy gyengítünk. Ez történik az összes interferenciajelenségeknél (Fresnel tükörkisérlete, Newton szingyűrüi, Fresnel biprizmája, fényelhajlási jelenségek, kromatikus polarizáció, körös polarizáció) s különösen az abszorpciónál is, mely az összes testszinek oka. Az összestestek ugyanis a rajtuk átmenő fényt elnyelik, még pedig ugy hogy az elnyelés nagysága az anyagi minőségen kívűl lényegesen a fény hullámhosszaságától is függ. De a visszavert fény is bizonyos mélységig hatol a testek felülete alá s a szin, melyben e testeket látjuk az, mely a fehér fényből az elnyelt szin levonása után marad. Szintelen és fehér tehát azon test, mely a fehér fényben foglalt összes Sz.-et egyenlőképen elnyeli, ugy hogy az átbocsátott és visszamaradt fény keverési viszonya a beeső fényével azonos. Vörösnek nevezzük azt az üveget, mely a fehér fényből csupán a vörös és a sárga sugarakat bocsátja át, a többit elnyeli. Színes üveg tehát bizonyos Sz.-re vonatkozólag valóságos fényszűrő. A fekete test az összes szineket egyformán nyeli el. V. ö. Helmholtz, Handbuch der physiologischen Optik (2. kiad. Lipcse 1886).

Sz. a heraldikában. A címereknél használt Sz. közül a régibb heraldika csak hatot, jbban mondva csak négyet ismert, t. i. vörös, kék, zöld, feketét, és két ércszint: arany és ezüstöt. Ábrázolásukra csak teljes szineket használtak. Később még más Sz. is jöttek használatba: narancssárga, hússzin stb., de ezek soha sem tekintettek heraldikai Sz.-nek. Azonkivül még a biborszint is felvették, de ennek használata ugyszólván csak fövegek, koronák, köpenyek stb. szinezésénél fordult elő. A régibb heraldikában különösebben két szabály volt használatban a Sz.-et illetőleg, t. i. egy címerben se legyen több két szinnél, alaposabb ok nélkül, másodszor pedig, hogy szin szinre, érc ércre soha se jöjjön, azaz p. vörös oroszlán ne ábrázoltassék színes alapon, hanem arany v. ezüst alapon, viszont p. arany sas ne ábrázoltassék ezüst alapon, hanem szinesen. Ez utóbbi szabályt oly szigoruan megtartották, hogy a heroldok az ellenkezőleg szerkesztett címereket hamisaknak jelentették ki s tulajdonosaik a lovagjátékokból ki voltak zárva. Kivétel csak a jeruzsálemi királyság címerée volt, mely a két ércet magában egyesítette. Különben a heraldika fénykorában is többször vétettek e szabály ellen. Franciaországban az e szabály ellen szerkesztett címereket armes a enquérir-nek nevezték, amit a német heraldika talánycímerre (Räthselwappen) fordított le. Tényleg azonban ez jogtalan elnevezés volt, amennyiben p. régi címereknél a használat folytán megváltozhatik az érc szine, p. az aranyból vörös, az ezüstből fekete v. kék szin lesz, de ezt csak látszólagos, optikai csalódásnak lehetne nevezni. Az újabb heraldika a természetes szint illetőleg e szabály alól kivételt tesz, amennyiben természetes szinü emberi testrészeket, növényeket, állatokat stb. ugy érc-, mint színes alapon is ábrázolja. A régi heraldikában a természetes szin ritkán fordul elő, az újabban nagyon használatos. Ami a Sz. jelzését illeti, l. Csíkozás. Nagyobb, minden alak nélküli felületek feltüntetésére a damaszkolást (l. o.) használják.

Forrás: Pallas Nagylexikon