Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Szinszórás... ----

Magyar Magyar Német Német
Szinszórás... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Szinszórás

(dispersio), a fehér fénynek törés útján spektrumba való széthúzása (szinszóródás). Egy és ugyanazon anyagra nézve ugyanis a törésmutató, azaz a fénysugár beesési és törési szögletének sinusa között fennálló viszony nem állandó, hanem lényegesen a szintől, azaz a sugár hullámhosszuságától függ. Ha tehát valamely törőközegre általában véve párhuzamos fehér fény esik, akkor a megtört fénynyaláb nem párhuzamos, hanem színes sugaraira bontott széttartó sugárkéve leend.

[ÁBRA] 1. ábra.

Ha (1. ábra) a b kis nyiláson, vagy vizszintesen fekvő résen napfényt vezetünk az s, élével ugyancsak vizszintesen fekvő prizmára, akkor a résnek prizma nélkül d pontban létrejövő képe helyett a prizma alapja felé eltérített r v fénysávolyt nyerjük, melyben felülről lefelé megszámlálhatatlan sok átmenetben következnek egymásra a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya szinek. Egyszersmind látnivaló, hogy a vörös szin kevésbé van eltérítve a fehér beeső fény eredeti irányától mint az ibolya, és ezért a keletkezett színes sávolynak, a spektrumnak, vörös felé eső végét kevésbé törékenynek, az ibolya felé eső végét ellenben törékenyebb fényből alkotottnak szokás nevezni. A kisérletből tehát meggyőzően követkzeik, hogy a Nap fénye a spektrumban foglalt színes fénynemekből van összetéve és hogy a sugarak a vöröstől az ibolyavég felé mindinkább erősebben töretnek, tehát jobban el is téríttetnek és éppen ezért a szinek (hullámhosszaságok) szerint különböző törékenysége az, mit Sz.-nak nevezünk. Az ily módon létrejött szinek valóban egyszerüek, mert újabb törésnek alávetve eltéríttetnek ugyan, de nem szenvednek újabb szórást.

[ÁBRA] 2. ábra.

Ha ugyanis a spektrumot (2. ábra) az AB ernyőn felfogjuk és annak nyilásán át a spektrum egyes szineit a p prizmára ejtjük, ezek újabb szinre bontást nem tüntetnek fel. Ezért nevezzük a spektrális szineket egyszerüeknek, homogéneknek v. monokromatikusoknak. Mivel minden egyszerü szinnek ugyanazon anyagból álló prizma esetében egészen határozott törékenység felel meg, azért minden szinnek a spektrumban egészen határozott, éppen törésmutatója által kijelölt helye van. És mivel az egyes törési mutatók között az átmenetek teljesen érezhetetlenek, azért a szinek átmenete egymásba is folytonos, minden hézag nélkül való és a rendesen névvel megkülönböztetett hét szin csak azon kevés árnyalat, mely számára nyelvünk külön kifejezéssel él. A Nap fényének ezen összetett volta még szembeötlőbb, ha a megfordított kisérletet is végezzük.

[ÁBRA] 3. ábra.

Ha ugyanis (3. ábra) az S prizma által vetített spektrumot (lehetőleg a kromatikus) gyüjtőlencsével fogjuk fel, akkor annak gyujtópontjában közel az összes sugarak egyesülnek és az F fokális kép ismét résnek fehér képét szolgáltatja. Szebben sikerül a kisérlet, ha gyüjtőlencse helyett vájt tükröt alkalmazunk. Ha azonban a spektrum egyes szineit felfogjuk és igy a többiekkel való egyesülésben megakadályozzuk, akkor a fokuskép többé nem fehér, hanem a felfogott szin u. n. kiegészítő, komplementáris szinében tünik fel. Ha a komplementáris szinhez a felfogott szint vezetjük, ismét fehéret kapunk. A komplementáris szinek tehát egymást fehér fénnyé egészítik ki. Ily módon könnyen állapítjuk meg, hogy egyebek között a vörös és zöld, kék és sárga, zöldes-sárga és ibolya kiegészítő szinek.

A fénybebocsátó rés kellő szűkítése mellett észrevesszük, hogy a Nap fényének spektrumában a réssel párhuzamosan, tehát a hosszterjedésre merőlegesen keskeny fekete vonalak állanak, melyeket Fraunhofer szerint, ki ezeket először figyelte meg tüzetesebben, Fraunzhofer-féle vonalaknak nevezünk. A Nap egész spektrumát sűrü rács képében borítják; a főbbeket Fraunhofer a vöröstől az ibolya felé a latin ABC betüivel jelölte (4. ábra).

[ÁBRA] 4. ábra.

E vonalak tehát hézagok, hiányzó fénysugarak a Nap fényében; valóban azok, mert helyzetük a spektrumban mindig ugyanaz, bármilyen legyen a prizma anyaga. Legtöbbje különben más álló csillagok spektrumát is jellemzi. Az A vonal a legszélső barnavörösben fekszik, B az élénk vörös mezőben, C a narancs és vörös között. D a narancs és sárga szint választja el egymástól, E a sárgás-zöldben áll, F képezi a határt a zöld és kék, G a sötétkék és ibolya között. A vastag kettős H vonal az ibolya végén áll. Különös módszerekkel azonban kimutatható, hogy a spektrum az A vonalon innen és a H vonalon túl is még messze terjed. A Fraunhofer-féle vonalak rendkivül fontosak, mert könnyen felismerhető jeleket állapítanak meg a spektrumban, melyekre a törési mutató a határozatlan vörös, sárga stb. szinek helyett vonatkoztatható. Ezek nélkül nem tudhatnók pontosan, mily helyére a spektrumnak vonatkozik valamely törésmutatói adat s csak ez alapon állíthatta elő Fraunhofer ily meglepő élességgel a szinszórástól ment, u. n. akromatikus lencséket. Newton még azon nézetben volt, hogy a Sz. az eltérítéssel arányos, s ez alapon tagadta az akromatikus lencsék előállíthatóságát (l. Akromatizmus). Némely anyag oly spektrumot ad, melynél a szinek egymásutánja teljesen más; az ily testek az anomális sz. jelenségét mutatják. Ha p. fukszinnak (anilin-vörös) 20 százalékos alkohololdatával megtöltünk csekély törési szöglettel biró üres prizmát, oly spektrumot kapunk, melyben a sárga szin a legerősebben eltérített; erre következik a narancs és a vörös, majd sötét hézag, mely a hiányzó zöld s világoskék mezőt képviseli, azután a legkevésbbé eltérített ibolya, míg a zöld s a világoskék hiányzik. Hasonló anomális Sz.-t mutat minden felületi szinnel biró test, azok tehát, melyek visszavert fényben más szinüek, mint áteső fényben. Ilyenek p. az anilintinták.

Némely anyagnak törésmutatója a következő táblázatban van feltüntetve:

[ÁBRA]

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is