Szirmay

(szirmai, szirmabessenyői, cserneki és tárkeöi) grófi család, a muhipusztai végzetes ütközetig viszi fel nemzetségtábláját. Ez ütközetben bizonyos Raak nevü vitéz 38 rokonával harcolt a király oldala mellett, kinek védelmében ugy ő maga, mint rokonainak nagy része elvérzett, miért is utódai a tatárok elvonulása után a tornavármegyei Szántó helységet kapták királyi adományul. E Raak vitézzel hozza összefüggésbe a hagyomány a családi címerben látható vörös rákot, mely (Zsigmond király engedélyezése folytán) feje fölött ollóival zöld borostánykoszorut tartva ábrázoltatik. Raak három fiától Ottobor, Janus és Cheburkától terjedt el aztán a sz.-nemzetség Borsod, Sáros, Zemplén, Ugocsa és más vármegyékbe. Janus volt az, ki 1260 körül a Sajó partján Szirma várát építteté, mások szeirnt megújíttatá. A Sz. név eredetét a hagyomány egyébként nem ezen vártól, hanem a családnak állítólagos ősi fészkétől Szirmiától (a mai Szerémség) származtatja, honnan bizonytalan időben költöztek volna át annak tagjai a Sajó mellékére. Raak említett fiai közül Ottobor szántói birtokát IV. László királlyal az ugocsavármegyei Hetény községgel cserélte meg, melynek birtokában III. András király által 1295. az ő és Cheburka gyermekei megerősíttettek. Ottobornak egyik unokája Miklós ugocsai főispán 1300 táján Ugocsa vármegyében Szirma helységet alapítá s ezen időtől fogva a család két fő ágra: a borsodi és ugocsaiar vált szét. Az ugocsai ágból nevezetesebbek: Dénes, ugocsai alispán, vitéz halált halt a mohácsi mezőn (1526); Lajos, Ecsed várának hős védője (1560); Antal, történetiró, szül. Eperjesen 1747 jun. 20., megh. Szinyéren 1812 szept. 19-én; 1773. zemplénvármegyei aljegyző, 1777. ugyanott főejgyző; 1785. kir. táblai ülnök, 1787. kir. udvari tanácsos és a tiszáninneni tábla elnöke; 1790. és 1796-ban Zemplén vármegye országgyülési képviselője. Számos latin nyelvü történeti és helyirati munkáin kívűl magyar nyelven megjelentek tőle: Magyarázattya azon szóknak, melyek a magyarországi polgári s törvényes dolgokban előfordulnak, némely rövidebb formákkal (Kassa 1806); A tokaji, vagyis hegyaljai szőllőknek ültetéséről, jó míveléséről, a szüretelésről, a borok csinálásáról (Pest 1810); II. József az Elizion mezején (Eleutherius Pannonicus álnév alatt, Pest 1790); II. Leopold magyar király, Fleuterinek egy magyar prófétálása szerint (fordítás Keresztury József német munkája után, 1790); A Szirmay nemzetségnek történetei. A borsodi ágnak kiválóbb tagjai: Balázs, ki Jadra ostrománál (1352) Nagy Lajos király szemei előtt esett el; Simon, Nápolyi András tárnokmestere; ennek testvére Pál, Nagy Lajosnnak olaszországi hadjárataiban hű kisérője; Miklós, egri kanonok s később (1425 körül) egri püspök; Péter, Zsigmond király udvari kápolnájának őre, ki mint ilyen részt vett a konstanzi zsinaton (1414); Pál, ki Eger védelménél szerzett magának hervadhatatlan babért; s mások számosan. Péternek, ki 1646-től zempléni alispán és több ízben országgyülési követ volt, gyermekei közül István és Miklós kiváló szerepet játszottak a Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharcokban. Az előbbi két ízben került egészen ártatlanul német rabságba s öt esztendőn át fogva tartatott; még első fogsága alatt katolizált, s előbb országbiróvá, majd nádori itélőmesterré neveztetett, 1693-ban pedig a bárói rangot nyerte el, míg végül I. József 1707. a grófi méltóságot adományozta neki. Meghalt 1711. Miután fiutóda nem maradt, testvérei pedig a protestán vallást elhagyni nem voltak hajlandók: Sára testvérének unokáját, Dessewwffy Tamást fiául és örököséül fogadta, aki aztán a Sz. nevet felvéve, a Sz.-család jelenlegi grófi ágának törzsatyjává lőn. István gróf terjedelmes jószágait igen érdekes végrendeletben, a többi között oly feltétellel hagyta örököseire, hogy azok katolikusok legyenek. s Tamás v. Jób nevet viseljenek, miután ős is mint Tamás kételkedett a német emberségében s inkább még mint Jób szenvedett rabságaiban. Míg István mint kiváló államférfi érdemelt ki magának általános tiszteletet, öccse Tamás mint hires hadvezér szerzett örök díszt az ősi címernek. Saját költségén egy ezred gyalogságot (a mostani József főherceg nevét viselő 37. számut) állított fel a szeretett királynő Mária Terézia védelmére s mint annak tulajdonosa és ezredese számos ütközetben vitézül harcolt, mignem 1743. Ambeig alatt a harcmezőn hősi halálát lelte. II. Istvánt (1794-1857) erősen konzervativ érzülete s az uralkodóház iránti feltétlen hódolata 1848. ellentétbe helyezték a nemzet közérzületével, s a szabadságharc kitörésében hazája vesztét látván, bár a legtisztább szándék által vezettetve, annak elnyomóival fogott kezet. Mint lojális alattvalót, hódolatának nyilvánítása közben érte a halál is, midőn Ferenc József 1857 szept. 3. Miskolcra bevonulni készült, István gróf díszmagyar ruhában, lóháton indult fogadtatására, azonban szélhüdés véget vetett életének.

A család grófi ágának jelenleg életben levő tagjai a következők: Alfréd (szül. 1852 aug. 10.), Münchenben a legjelesebb mestereknél folytatott tanulmányainak sikerét számos szép festménye és szoborműve hirdeti; mint jeles régész birtokain eszközölt ásatásainak gazdag eredményét ő maga rendezte valóságos muzeummá. Szirmabessenyői kastélyában elvonultan él, azonban minden hazafias és jótékony eszme buzgó támogatója. György (szül. 1831 okt. 8.), csász. és kir. kamarás, Szerencsen lakik s élénk részt vesz a vármegyei mozgalmakban. Sándor (szül. 1865 ápr. 1.), cs. és kir. kamarás, főhadnagy a 4. huszárezredben, ez idő szerint Lobkowitz herceg szárnysegéde. Ottó (szül. 1867 márc. 5.), jelenleg a Krassó-Szörény vármegyében eszközölt telepítések miniszteri megbizottja. János (szül. 1869 okt. 30.), ez idő szerint nagybátyja Szirmay Alfréd gróf jószágkormányzója; a családi levéltár rendezésének nagy munkáját ritka ügybuzgalommal s szakértelemmel végzi.

Forrás: Pallas Nagylexikon