Szittya istenségek

(Scythica numina) imádására a szt. Gellért legendája szerint (Batthyány-féle kiadás 347. old.) a pogány vallásért Péter alatt fellázadt magyarok visszatértek. Krónikáink és legendáink, valamint Árpád-kori törvényeink szóhasználatához alkalmazkodva mondja, ugyane lázadásról szólván, Bonfini is, hogy a pogányságba visszasülyedt magyarok megint a Sz.-et (Scythicos deos) kezdték tisztelni. De ez csak annak a középkori krónikairók kritikátlan köztudatából átvett felfogásnak az alapján álló közhely, amely szerint a magyarok (a velük egy testvér hunnokkal és avarokkal együtt) az ókori szittyák népcsaládjának származékai. E felforágs különben egész az újabb idők történelmi és nyelvhasonlítási kritikájáig jóformán minden kétségen felül állónak látszott. Azonban a magyarok ősvallását illetőleg még e felfogás alapjára helyezkedve sem lehetett nagy általánosságoknál egyebet még feltevésképen sem megkockáztatni, minthogy a szittyák vallásáról is vajmi gyér és megbizhatatlan adataink vannak. A szittya-magyar rokonság, vagy legalább hatás kérdéséről eléggé tájékoztat Nagy Géza, Egy pár szó a szikithákról c. értekezése az Ethnographia V. (1894), 223. és 279. old.

Forrás: Pallas Nagylexikon