(pericarditis), a szivet körülvevő hártyának gyuladása. Ezen
savós hártya a gyuladás alatt egyenetlen, bolyhos felületüvé válik, majd
üregében folyékony izzadmány gyülik meg, amely ezen hártyából alkotott zsákot
nagy mértékben kitágítja. A Sz. többnyire lázas hőemelkedéssel szokott
kezdődni, a hőmérsék 39-40°-ig is emelkedhetik s a lázas szak több napig
eltart; a lázzal egyidejüleg szúró fájdalmak támadnak a sziv tájékán, a
lélekzés nehezebbé válik. Az orvosi vizsgálat a legelső időben a sziv felett
hallható szisztolés és diasztolés dörzsölési zörejt mutat ki, majd a folyékony
izzadmány megszaporodásával a szivtompulat rendes alakja megnagyobbodik, főleg
jobb- és felfelé, igy csúcsával felfelé néző háromszöget alkot. A Sz.
veszedelmessé válhat az izzadmány túlságos nagyra szaporodása által, amidőn az
a szivet mozgásában gátolhatja, továbbá a gyuladásnak a szivizomzatra
átterjedése által s végre a szivburok hibás gyógyulása által. Ez utóbbiban
ugyanis előfordul, hogy a szivburok lemezei, amelyek az életben hivatva vannak
a szivmozgásokat megkönnyíteni sikamlós felület fentartása által, összenőnek s
igy a sziv összehúzódása nehezebben történhetik. Ez a kiemenet gyakori a savós
izzadmányban; ha az izzadmány genyes, ugy a gyógyulás gyakran ezen izzadmány
elmeszesedése által törétnik s ekkor a szivet mészpáncél övezi körül. A
legrosszabb a véres izzadmány, mert ez kiterjedt gümőkór- v. rossz természetü
daganatra utal. A Sz. az esetek többségében meggyógyul; orvosi kezelése részben
a gyuladás ellen hideg borogatás, iócázásból, részben a bántalom okának
leküzdésében áll; igen fontos azonban az egyes tünetek kezelése is, ezek között
első helyen áll a túlságos nagy mennyiségü, v. igen nehezen felszívódó
izzadmány lecsapolása (l. Szívcsapolás). A betegnek még a hevenyés tünetek
lezajlása után is sokáig kell a legnagyobb nyugalomban maradnia, hogy a
felszívódás lehető teljességgel megtörténjék.
Állatokban a Sz. egészben hasonló okokból fejlődik,
szarvasmarhákban azonban ezenkivül még egy sajátos alakja fordul elő, melyet a
recés gyomorból a rekeszizmon át a szivburokba fúródott idegen testek, főleg
tűk, szögek, sodronydarabok idéznek elő. A betegség főleg tehenészetekben, hol
nők gondozzák az állatokat, gyakori, mert itt a tehenek leginkább szedhetnek
fel a takarmánnyal tűket. A betegség lassankint fejlődik, kezdetben csak
valamivel izgatottabb szivverés, járás közben nehezített lélekzés, később a
tünetek súlyosbodása mellett még a szivtájéknak és a lebeny alsó végének
vizenyőssége is jelzi, a pontosabb vizsgálattal megállapítható jellemzőbb
tüneteken kivül. A beteget legcélszerübb mielőbb a vágóhídon értékesíteni, mert
az orvoslás egyedüli módja, az idegen testnek eltávolítása operálás útján,
szintén kevés reménnyel kecsegtet.
Forrás: Pallas Nagylexikon