Szkáldok

(ó-nord, szkáld a. m. költő), az északi, de kivált az ó-izlandi nyelv és irodalomnak történetében a költői nyelv művelőjét jelenti, szemben a prózairóval. A középkorban a Sz. művészete keresetforrássá lett és a Sz., kiknek tankönyve a Snorri Sturlusonnak tulajdonított Edda (l. o.) volt, kastélyról kastélyra vándorolva keresték fel az északi (nord) angol és brit fejedelmek udvarait, hogy dicsérő költeményeikkel (drapa) vagyont és hirnevet szerezzenek. Ezek a cisköltemények szolgáltak a XII. és XIII. sz.-beli prózai mondakörök (saga) alapjául. A Sz. java Izland szigetéről került ki (Egil, Halfred, Snorri Sturluson stb.), de Norvégiából is akadtak (Brage). A legjelesebb drapa-irók jegyzékét (skaldatal) az Edda upsalai kéziratából Moebius adta ki: Catalogus librorum islandicorum et norvegicorum aetatis mediae (Lipcse 1856).

Forrás: Pallas Nagylexikon