Szkáldok
(ó-nord, szkáld a. m. költő), az északi, de kivált az
ó-izlandi nyelv és irodalomnak történetében a költői nyelv művelőjét jelenti,
szemben a prózairóval. A középkorban a Sz. művészete keresetforrássá lett és a
Sz., kiknek tankönyve a Snorri Sturlusonnak tulajdonított Edda (l. o.) volt,
kastélyról kastélyra vándorolva keresték fel az északi (nord) angol és brit
fejedelmek udvarait, hogy dicsérő költeményeikkel (drapa) vagyont és hirnevet
szerezzenek. Ezek a cisköltemények szolgáltak a XII. és XIII. sz.-beli prózai
mondakörök (saga) alapjául. A Sz. java Izland szigetéről került ki (Egil,
Halfred, Snorri Sturluson stb.), de Norvégiából is akadtak (Brage). A
legjelesebb drapa-irók jegyzékét (skaldatal) az Edda upsalai kéziratából
Moebius adta ki: Catalogus librorum islandicorum et norvegicorum aetatis mediae
(Lipcse 1856).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|