Szóképzés

a nyelvtanban, valamely szóból (az alapszóból) új szó (származékszó) alakítása bizonyos hangok v. szótagok segítségével, melyeket képzőknek nevezünk. P. az ír alapszóból vannak képezve ezek a származékok: irhat, irkál, irat, irás, iromány, iró, irodalom stb. A Sz.-nek legtöbb faja összetételből keletkezett s a képzők nagyrészt egész szók voltak, melyek idővel - az összetételnek elhomályosodásával - jelentésökben megfogyatkoztak s végre kiejtésükben is rendszerint rövidséget szenvedtek. Ismert példák e tekintetben a mi -hat, -het, -ság, -ség, -beli, -féle képzőink.

A jelentésbeli megfogyatkozás, illetőleg az eredeti jelentésnek elhomályosodása különösen fontos, mert csak ezáltal válik lehetővé, hogy egy-egy képző idővel olyan széleskörü használatra tesz szert. Amig p. a -ség képzőnek érezték idői jelentését, addig csak olyan kifejezések alakulhattak vele, minők p. gyermekség, ifjuság, vénség. Mihelyt azonban ezek a szók metonimia útján a gyermeki, ifjui s vénkori állapot és tulajdonság jelentését vették fel: mindjárt keletkezhettek mintájukra egyéb ilyen elvont kifejezések, p. szépség, rútság, vitézség, gyengeség, szerencsétlenség, boldogság stb., melynek aztán se szeri, se száma. Az utóbbi kifejezések már az előbbieknek analogiájára keletkeztek s igy látjuk az analogiát szerepelni a Sz.-nek minden fajában. Az analogiának ezt a szereplését arány-analogiának nevezhetnők, mert p. midőn a ggyöngeség főnevet képezték, voltaképen a következő arányt egészítették ki: vén: vénség = gyenge: x.

De az arány-analogia nemcsak olyan szókat hoz létre, melyekben kész alapszóhoz egyszerüen hozzájárul valamely járatos képző, hanem sokszor hamis analogiává lesz, amely egyik vagy másik irányban megtéveszti a nyelvérzéket, ugy hogy vagy alapszónak vesz olyasmit, ami azelőtt nem volt meg mint önálló szó, vagy pedig képzőnek olyasmit, ami előbb nem volt képző. Kódexeink korában egyetem főnevet nem ismertek, csak ezt az adverbiumot: egyetemben, ez pedig lehet, hogy az egyett, együtt százmazéka volt. Minthogy azonban egyetemben olyan ragos alaknak látszott, mint veremben, kezemben, s minthogy az utóbbiak mellett ilyen melléknevek divatoztak: verembeli, kezembeli, a Döbrentei-kódex fordítója ezt a melléknevet is megalkotta: egyetembeli (egyetembeli tisztelet: collaudatio). Ugyanilyen analogia alapján hozták divatba a nyelvújítők magát az egyetem főnevet (eleinte: világ-egyetem, mindenség jelentésével). Ez az u. n. elvonás által való szóképzés, melynek egyes esetei egészen kétségtelenek; p. licitál: licita, vekszál: veksza, irkál-firkál: irka-firka. Látszat által keletkezett képző a műveltető -aszt, -eszt képző, mely az újabb mul-aszt, fogy-aszt-féle igékben van alkalmazva. A nyugosz-ik: nyugosz-t, vénhesz-ik: vénhesz-t-féle szópárok, továbbá a válasz, eresz-féle főnevek bizonyítják, hogy a válasz-t, eresz-t igékben tulajdonkép csak a t volt a műveltető képző. De a választ-félékben a nyelvérzék idővel az egész -aszt szóvéghez fűzte a műveltető jelentést, mintha vál(ik)-féle igék származékai volnának. Hasonló eredete volt a gyakorító -gat, -get képzőnek: ütöget, olvasgat stb.; ilyen párjuk eleinte csak a -g végü gyakorítóknak lehetett, p. lóg: lógat, mozog: mozgat, hunyorog: hunyorgat, csavarog: csavargat. Minthogy pedig ezek nagy számmal voltak, az egész -gat, -get szóvéghez lassanként hozzáfűződött a «gyakorító átható» jelentés s igy lett belőle külön új gyakorító képző. Igy keletkezhetett a legtöbb más u. n. képzőbokor is, melyekben két, sőt három képző idővel egységes képzővé forrt össze. A Sz.-nek rendes módjairól részletesebben l. Igeképzés és Névszóképzés.

Forrás: Pallas Nagylexikon