Szülészet

az orvostan ama része, amely a szülésre vonatkozó ismereteket tárgyalja és azokat a segítő eljárásokat foglalja magában, amelyeket ugy a rendes, mint a hibás szülésnél gyakorlunk. Minthogy azonban a szülés csak egyik szakasza ama folyamtoknak, amelyek a fogamzással kezdődnek és a gyermekággyal végződnek, azért a Sz. fogalmához odatartozik a terhesség és a szorosabb értelemben vett gyermekágy (l. o.) processzusa is, még pedig azoknak rendes folyamata épp ugy, mint zavaraik. Ebből következik a Sz. felosztása is. A terhesség, a szülés és gyermekágy rendes lefolyása és az itt követendő magatartás leirása lesz az első része és azoknak a rendellenességeknek és zavaroknak a leirása, amelyek ugy a tehrességben, mint a szülésnél és a gyermekágyban is felléphetnek, lesz a második része a sz.-nek. Ebbe az utóbbiba tartozik a Sz.-i műtétek leirása, valamint az újszülött magzatra vonatkozó zavaroké is.

A terhesség élettanában először is szó van a termékenyítésről (l. Fogamzás), azokról az erőkről, amelyek a petét és ondót egymáshoz vezetik, a fogamzás helyéről és időpontjáról. Továbbá a pete befészkeléséről a méhben s fejlődésének egyes mozzanatairól: a burkok képződéséről, a magzatvizről, a méhlepényről, a köldökzsinórról és magáról a magzatról. A magzat alaki és nagysági viszonyai az egyes hónapokban; az érett magzat ismertető jelei, születése előtt való életfunkcióinak: vérkeringése, légzése, anyagcseréjének leirása; a magzat helyzete, tartása a méhben; a tehresség tartama; a többes terhesség; a terhességben az asszonyon végbemenő változások; a terhesség diagnozisa; a terhesség idejének kiszámítása; a magzat életének vagy halálának jelei; a Sz.-i vizsgálat módja és a terhességben követendő életrend: ezek mind tárgyai a rendes terhesség szakaszának egy Sz.-i tankönyvben. A szülés élettana teszi második nagy szakaszát a Sz.-nek. Ebben szó van azokról az idegközpontokról, amelyek a gerincagyban székelneké s a méh összehúzódásait kiváltják, ezzel pedig a szülést megindítják. szó van a vajudásról, vagyis a méhfájásokról és a hasprésről, amelynek segítségére szorul a méh az érett magzat kihajtására. Azután a szülés rendes lefolyása, annak három szakasza: a megnyilás, a kitolás és a lepény időszaka; a szüléssel járó behatások az anyára és gyermekre; az újszülött vérkeringése; születésnél a magzat különböző fekvése (koponya-, medence-, kereszt-) s a különböző fekvések szerint ismét a szülés mekanizmusának különfélesége, a rendes lefolyásu szülés vezetésének szabályai s az ikerszülés leirása tartoznak ide. A harmadik fő szakaszt a gyermekágy élettana adja. Itt a nemi szervek visszafejlődése, sérülséeinek gyógyulása, a szoptatás folyamata, a gyermekágyi életrend s az újszülött gondozása és tápláltatása foglaltatnak össze.

Az élettani vagyis rendes viszonyokkal szemben állanak a kóros, a rendellenes, a hibás viszonyok ugy a terhességben, mint a szülésnél és a gyermekágyban. A terhesség kórtanába a terhes anyának különböző megbetegedésein kívűl a petének sokféle rendellenessége tartozik, igy burkainak fürtös üszökké való elváltozása, a lepénynak gyuladásai, elfajulásai, a magzatviz hiánya vagy bősége, a köldökzsinór hibái, a termékenyített petének a méhen kívűl való megtelepedése (méhen kivüli terhesség) és a terhességnek idő előtt való megszakadása (vetélés, koraszülés) stb. A szülés kórtana foglalja magában a legfontosabb részét a Sz.-nek. Itt szünik meg a bába feladata és kezdődik az orvos, a szülész áldásos munkája. Ő segíthet, ha a vaudás eredménytelen a fájások gyengesége vagy görcsös volta miatt; ő felismeri a lágy szülőutakban levő hibákat: a méh hibás fejlődését, hátrahjlását, a méhszáj szükülését vagy elzárt voltát, a hüvely összenövését, a méh és petefészek daganatait, a rákot stb., amelyek a szülést nehezíthetik vagy lehetetlenné teszik a temrészetes úton; épp ugy az orvos dolga a csontos medence felől útba gördített akadályok (szűk medence) felismerése, elbirálása és elhárítása. Nehéz, szinte lehetetlen néha a torzított magzatokat előre felismerni, de a vizfejüt, az óriást és a magzat hibás fekvéseit (ferde és keresztfekvés) és hibás tartásait (arc-, homlokfekvés) minden orvosnak tudni kell vizsgálattal meghatározni. Kisebb jelenségü eltérések a burkok vékonysága és vastagsága, a köldökzsinór rövidsége, előesése és hibás tapadása a lepényen. Sokkal súlyosabbak ellenben és az orvos egész lélekjelenlétét, minden tudását megkivánják a méh repedése, a hüvely- és gátszakadások, a lepény időelőtti leválása és hibás fekvése (placenta praevia), a vérzések a lepény megszületése után (atonia uteri), a lepény vagy burkok visszatartása a méhben és a méh kifordulása (inversio). A szülés kórtanának legszomorubb része pedig az eclampsia (l. o.), a rángató görcsök, amelyek az anya és a magzat életét fenyegetik egyszerre és nagy szerencse, ha sikerül az egyiket - az anyát - megmenteni. A szülés kórtanában felsorolt különféle rendellenességek elhárítására és legyőzésére valók a Sz.-i műtétek, amelyek egy külön nagy fejezetét képezik a Sz.-nek. Ezek közt felemlítjük a méhszáj tájítását, a mesterséges koraszülést, a magzat megfordítását, a medencehasítást (symphyseotomia), a magzat kihúzását lábánál fogva és a fogóval, a magzat feldarabolását és a császármetszést. Az utolsó fejezete a Sz.-nek a gyermekágy kórtana vagyis a gyermekágyi láz (l. Gyermekágy).

A Sz. történetéből kitünik, hogy az ó-népek közül a görögöknél ért el a Sz. mint tudomány magasabb fejlődést, tőlük tanulták meg a rómaiak is, de ez csak a praktikus fogásokra vonatkozik, a nemi szervek boncolástani viszonyai, a magzat fejlődése stb. ismeretlen maradt előttük. A római birodalom összeomlása után csak a VI. sz.-ban tünik fel Aetius, a VIII. sz.-ban eginabeli Pál, a XII. sz.-ban Avicenna és Abulkasem, akik az ősök tudományát legalább átszármaztatják az utódoknak. Az egész középkorban tudatlan bábák kezében sinlődik a Sz. s nehéz esetekben tehénpásztorok és juhászok segedelméhez kell fordulni. A XVI. sz.-ban Vesallal fölvirul a boncolástan s megismerik a terhes méh szerkezetét, a vérkeringés mekanizmusát (Harvey 1616) s Paré Ambrus a magzat lábrafordítását végzi. Megkezdődik újra a Sz.-i irodalom is: Roslin 1513. megirja a bábaság első tankönyvét s Bougeois Lujza hires francia, Siegemundin Jusztina pedig hires német bábák szintén fejlesztik a sz.-i irodalmat. Csak 1701-04 között irja meg a hollandus Deventer az első tudományos Sz.-et orvosok számára és 1720. alapítja meg Grégoire Párisban a Hôtel-Dieuben az első szülőházat, ahol orvosok is figyelhették a normális szüléseket; 1728. Strassburg, 1751. Göttinga, 1756. London s 1784. Bécs követték a francia példát. Ettől fogva rohamosan fejlődött az orvostudomány ez ága s a XVII-XVIII. sz. hires szülésorvosai közül csak a következőket soroljuk fel: franciák: Mauriceau, Levret, Baudeloque, Lachapelle (bába); angolok: Smellie, Hunter, Denman (mesterséges koraszülés), Simpson (kloroform); németalföldiek: Palfyn (fogó), Deventer; németek: Roederer, Siebner, Osiander, Nägele, Michaelis, Spiegelberg, Schroeder. Ez utóbbiak közül néhány már a jelenkorba tartozik, amikor e tudomány legapróbb részletei is beható buvárkodás alá jutottak. És e buvárok között van egy magyar is, a halhatatlan Semmelweis Ignác (l. o), aki a gyermekágyi láz okának jutott a nyomára s annak elhárítására is megmutatta az utat.

Forrás: Pallas Nagylexikon