Szulfociánsav

tiociánsav, rodánhidrogénsav. Elméletileg kétféle Sz. lehetséges, egyik a valódi Sz. [ÁBRA], de ezt, valamint sóit sem ismerjük, a másik az izo-Sz. [ÁBRA], amelyet egyszerüen csak Sz.-nak neveznek. Előállítása ugy történik, hogy a Sz. kéneső sóját (a merkuriszulfocianátot) üvegcsőbe téve melegítik és e közben száraz kénhidrogéngázt vezetnek rajta keresztül. A Sz. gőze lehűtve szintelen folyadékká sűrüdik meg, amelynek erősen szúrós szaga van; fp. 102,5° és -12°-on megfagy. A Sz. kémiai sajátságaiban nagyon hasonlít a ciánsavhoz (CONH) és töményebb savakkal összehozva karbonilszulfid (l. o.) és ammoniak keletkezik belőle. Egybázisu sav, amelynek sóit szulfocianátoknak vagy rodanátoknak is nevezik; sói közül legfontosabbak a kálium- és az ammoniumszulfocianát (l. o.), amelyek vizben igen könnyen oldhatók, továbbá a merkuriszulfocianát, Hg(CSN)₂, és az ezüstszulfocianát, AgCSN, amelyek vizben nem oldhatók és ezért csapadékok alakjában válnak le, ha a vizben oldható sói pár csepp sósavval vagy kénsavval megsavanyítva ferriklorid-oldattal vérvörös szinü folyadékot adnak; e reakcióval a Sz.-nak igen kis nyomait is kimutathatjuk. A Sz.-nak összetett éterei is ismeretesek, amelyeket közös néven mustárolajoknak neveznek; ezek között legfontosabb az allilszulfocianid, C₃H₅.CSN (l. Mustárolaj).

Forrás: Pallas Nagylexikon