Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Taaffe... ----

Magyar Magyar Német Német
Taaffe... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Taaffe

híres család

Irországból Ausztriába bevándorolt nemes család, melynek ősei ir főnökök és 1628 óta Ballymote s Corren bárói rangra emelt urai valának. 1758. Morvaország rendjei honfiusították a T.-családot, 1819. a karintiai rendek; hazánkban 1829 febr. 8. nyerte a honfiusítást. A család tagjai közül említendő: Lajos Patrick gróf (Lord Viscount of Corren and Ballymote), a legfelsőbb törvényszék első elnöke és (1848) osztrák miniszter, szül. 1791., megh. 1855 dec. 21-én. Nejétől Bretzenheim de Regecz Amáliától született gyermekei; Amália grófnő és Ede gróf.

T. Ede gróf, osztrák államférfiu, szül. Prágában 1833 febr. 24., megh. ellischaui kastélyában 1895 nov. 29. Gyermekkorában játszótársa volt Ferenc József főhercegnek (királyunknak), aki trónra jutván, mindvégig nagy bizalommal viseltetett T. iránt. 1852. lépett állami szolgálatba, melynek fokain hamar haladt fölfelé. 1853 dec. 2. a Budán székelő helytartó tanácshoz nevezték ki fogalmazónak, 1854 szept. 21. ugyanannak kebelében vármegyei biztos lett. 1855 dec. 20. Bécsbe hivták szolgálattételre a belügyminisztériumba; 1857 aug. 19. helytartó tanácsosi titkár lett Sopronban, 1859. újra Budára került a helytartó tanácshoz és 1860 jun. 6. az egyesített helytartó tanács titkárává nevezték ki. 1861 márc. 11. Prágába helyezték át a cseh helytartó tanácshoz. 1863-ban Salzburg, 1867. pedig Felső-Ausztria koronatartomány főnöke lett. 1867 márc. 3. ideiglenesen belügyminiszterré tették Belcredi helyébe. Megelőzőleg (1865-66) a cseh tartománygyülésnek volt tagja és mint ilyen a német szabadelvü párttal szavazott. 1867 elején pedig a cseh nagybirtokosok kuriája a birodalmi gyülésbe választotta. Részt vett a magyar kiegyezésre vezető alkudozásokban és 1867 dec. 30. a honvédelmi tárcát nyerte el az Auersperg Carlos-kabinetben. Auersperg visszalépése után (1868 szept. 24.) a császár miniszterelnökké tette, mely állásban 1870 jan. 15-ig vezette a kormányt. A minisztérium kebelében támadt viszály folytán két társával együtt 1870 jan. 15.beadta lemondását. Három hónap mulva azonban közcsodálkozásra megint miniszterré tették, még pedig belügyminiszterré (ápr. 12.). Ezt a tárcát 1871 febr. 4-ig kezdelte; e napon lemondott és máj. 8. Tirol helytartója lett. Az alkotmányhű párt bomlásával szemben a császár ő reá bizta előbb a belügyi tárcát, 1879 aug. 12. pedig, az Auersperg Adolf-féle kabinet visszalépése után a miniszterelnökséget. Ebben az állásban 14 évig intézte Ausztria belügyi politikáját, miközben inkább urának kegyére, mintsem parlamentáris többségre támaszkodott, mely őt több fontos alkalommal cserben hagyta. Fő célja: a nemzetiségek kibékítése nem sikerült; sőt ellenkezőleg a pártok gyülölsége egyre elkeseredettebbé lett. A csehek, lengyelek és német klerikálisokból összetoborzott többségnek esetről-esetre az állam egységének rovására fontos engedményekkel kellett kedveskednie, az államfentartó német alkotmányhű pártot pedig az ellenzék padjaira szorította. Ezzel az osztrák állam történeti multja és fennállásának alapja ellen vétett. Minden ügyessége dacára elvégre mégis elérkezett az a pillanat, amidőn a többség (a vasgyűrü) követeléseit nem birta többé kielégíteni, a radikális elemek (ifju csehek, német nemzetiségi párt) elhatalmasodását nem tudta megakadályozni. Midőn már nem volt amivel a dédelgetett többség jó indulatát biztosíthatta volna magának és midőn ő maga is be kezdte látni, hogy az eddigi babrálással (saját szavaival élve: Fortwursteln) nem jut célhoz: váratlan fordulattal egy kártyára tett mindent és benyujtotta az új, meglehetős radikális választási törvényt. Ez a veszedelmes reform azonban egy pártnak sem kellett, sőt mindnyájan féltek tőle. És ekkor valamennyi nagy párt kezet fogott egymással és a T.-kormányt Ausztria történetében páratlan módon megbuktatták. A császár 1893 nov. 11. elfogadta a visszalépő T. lemondását és egyúttal az urakházának tagjává nevezte ki, ahol azonban T. nem igen szerepelt. Nőül birta Csáky Imre grófnőt, kivel Sopronban esküdött meg (1860 febr. 15-én). E házasságból született: 1. Mária grófnő, Coudenhove Miksa gróf neje, 2. Lujza, 3. Ilona, Mattencloit Rikárd báró neje és 4. Henrik (szül. 1872.), nőül vette Fuchs Magdát 1897 máj. 22.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is