Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Tabulatura... ----

Magyar Magyar Német Német
Tabulatura... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Tabulatura

kifejezés

Tabulatúrák (lat. tabulatura, ol. intavolatura, fr. és ang. tablature = táblázat) A hangszeres zene feljegyzésére szolgáló régi hangjegyírásmódok. (Ha éneket és hangszeres kíséretet jegyeztek fel, úgy a vokális szólamot menzurális hangjegyekkel, az instrumentális részt pedig tabulatúrával jegyezték.) T. eredetileg nem jelent egyebet, mint különböző szólomok táblázatos csoportosítását, azaz használták a mai partitúra (l. o.) értelmében is (spartitura; spartirozás vagy intavolálás a karmester munkáját jelentette, ha saját használatára összevonta a szólamfüzetek partie-jait, miután partitúrákat csak a legritkább esetben adtak ki [l. Kóruskönyv, Szólamkönyv]). Az önálló polifón instrumentális zene kialakulásakor (15-16. század) a T. a lant, orgona és zongora, vagyis a polifón játékra alkalmas hangszerek szólamainak divatos összeállítási formájává lett. Megkülönböztetünk orgona- (zongora-) és lant-tabulatúrákat. Előbbiek közül az olasz orgonatabulatúra (intavolatura d'organo) két szisztémára vonja össze a szólamokat, de több mint öt vonalat (többnyire 7-8-at) használ. A francia orgonatabulatúra már ötvonalas szisztémát használ (pl. Attaingnant kiadványai), tehát kottaképe hasonló a maihoz, csakhogy a hangmódosításokat (a mai keresztet) a kóták alatt alkalmazott pontokkal jelzi (a mai staccato-jelzéshez hasonlóan). S. Scheidt Tabulatura novaja (1624) annyiban új , hogy Németországban az olasz rendszert igyekszik meghonosítani. A Magyarországon is elterjedt német orgonatabulatúra sem vonalrendszert, sem kottafejeket nem használ, hanem a betűírást kombinálja a menzurális írás ritmikai jelzéseivel (vonalak, szárak, zászlók). A spanyol orgonatabulatúra külső képében a lant-tabulatúrához hasonlít, amennyiben számokat használ; de ezeknek a számoknak értelme eltér a lant-tabulatúráétól, mert nem húrt vagy fogáshelyet jelölnek, hanem betűket helyettesítenek, még pedig f-től kiindulva a hangmagasság sorrendjében (g : 2, a : 3 stb.); ezenkívül a spanyol orgonatabulatúra annyi vonalat használ, ahány szólamú az illető kompozíció. Ritmusjelzésre a sorok felett álló menzurális kóták szolgálnak. A lant-tabulatúrák rendszere lényegesen elüt az orgonatabulatúrákétól. A számok itt nem hangokat, hanem fogásokat, fogáshelyeket (applikatura) jeleznek; rendszerűk az ujjrend számozásához hasonló, bár a számok nemcsak a 4 ujj egymásutánjára (1-4) szorítkoznak. A vonalrendszer (vízszintes sorok) a lant-tabulatúráknál a lant különböző húrjait képviseli (csak a basszushúrt nem jelzi vonal). Az olasz lant-tabulatúra hat húrt jelez (hat vonal): a legmélyebb húrt a legmagasabb vonal képviseli. Az üres húrt 0 (nulla), a kromatikus hangsor rendjét pedig az 1-9-ig (és még X, @, @-ig) haladó számsor jelzi. Tehát, ha pl. valamely húr hangolása d, akkor 0 = d, 1 = disz, 2 = e stb. A francia lant-tabulatúra számok helyett betűket alkalmaz; a az üres húrt jelzi. Tehát az előbbi példa szerint: üres húr (d hang) = a betű, disz hang = b betű, e hang = c betű s így tovább. A francia lant-tabulatúra csak öt húrt tüntet fel; a legmagasabb húrt a legfelső vonal képviseli. A német lant-tabulatúra rendszere a legbonyolultabb. Ez is öt húrral operál; az öt üres húrt 1, 2, 3, 4, 5 számokkal jelzi (5 a legfelső). Az ABC betűit pedig ötös csoportokra osztva használja, úgy hogy minden hatodik betű kerül egymás mellé. Így szerepelnek az első sorban: a, f, l, q, x (@, @ stb.) a második sorban: b, g, m, r, y (@, @ stb.) és így tovább (öt sorban). Ha most az első (= alsó) húr hangolása pl. d hang, úgy a betű a disz hangot, f betű az e hangot, l betű az f hangot jelenti stb. (Később a német lant-tabulatúrát hatodik húrral is kibővítették, de jelzése más szisztéma szerint történt.). A ritmust mindegyik lant-tabulatúrás rendszerben egyformán jelzik: ritmikus jelekben a menzurális hangjegyírás értékjelzéseit követik (fejnélküli kottaszárak); pont = brevis, @ = semibrevis, @ = minima, @ = semiminima; kisebb értékek is gyakoriak (fusa, semifusa). Egyforma értékű kottákat (zászlók helyett) összekötő vonalakkal sorakoztatnak fel; a sok összekötővonal egész rácsozatokká áll össze: @. Ezenkívül a tabulatúrák már a 16. században rendszeresen alkalmazzák az ütemvonalakat, amivel megelőzték a vokális művek írásmódját s általában menzurális hangjegyírás fejlődését. A lant-tabulatúrák a basszus-húrokat nem jelölik, mert azokon fogásokat nem alkalmaztak, hanem csak alaphangjukat szólaltatták meg, vagyis csak üres húrokként szerepeltek. (Ezek s basszus-húrok a fogólap mellett helyezkedtek el.) - A gitár- és citeratabulatúrák (17-18. század) néha számokat, főként azonban nagy és kis betűket alkalmaznak, néha vonalrendszerben, sokszor anélkül; a betűk részben a fogások helyeit, részben határozott akkordokat, részben egyszerűen a hang nevét jelölik. - Maga a tabulaturás hangjegyírás a 16-17. században egyenesen uralkodó helyzetet foglalt el s csak a 18. században szorult ki a divatból; a tabulatúrában feljegyzett kompozíciók száma több ezerre megy. L. még Lant és Orgona, valamint a Hangjegyírás IV-V. sz, táblákat. V, ö. J. Wolf: Handbuch der Notationskunde 1913-19.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is