Tacitus

1. Cornelius, római történetiró, szül. Kr. u. 55 v. 56., megh. valószinüleg 117 és 120 között. Előkelő és vagyonos családból származván, gondos nevelésben részesült, melynek súlypontja azonban nem a bölcseleti, hanem a retorikai tanulmányokra esett. Igy elkészülve lépett a közpályára, melyen goyrsan emelekdett, amiben kétségkivül lépcsőül szolgált neki, hogy Agricolának (l. o.) leányát feleségül vette. Igy lett már Vespasianus alatt tribunus militum laticlavius; Titus idején (80. vagy 81. quesztor, Domitanus korában néptribun (esetleg edilis), majd prétor (utóbbi 88.). Hosszabb időt (90-94) töltött aztán hivatalból külföldön (legátus v. proprétor Germániában, talán Belgiumban is), mely idő alatt elvesztette apósát és erkölcsi támaszát, a derék Agricolát. Trajanus kormányzata hozta meg neki a konzuli méltóságot (97), mely után a közpálya csillogásai helyett az irodalmi babérokért látjuk küzdeni, egészen hadrianus első éveiben bekövetkezett ahláláig. A neve alatt ránk jutott művek közül négy kétségtelenül tőle való, ezek (megirásuk sorrendjében): 1. De vita et moribus Julii Agricolae (készült Kr. u. 98.). Ugyanazon évben készült el: 2. De origine, situ, moribus ac populis Germanorum (eredetileg bizonyára csak: De situ Germaniae). 3. Historiae, saját korának (Galba, Otho, Vitellius, Vespasianus, Titus és domitianus császárok uralmának) eseményei, melyeknek történetét kiváló forrásokból merítve Trajanus császár alatt irta meg. Eredetileg az egész mű XII-XIV könyvből állott, de a létező kéziratokban csak a négy első könyv szövege jutott reánk, az ötödiknek pedig első fele (magában foglalja a 69. és 70-ik évek történetét). 4. Ab excessu divi Augusti (szokottabban Annales), Augustus császár közvetlen utódainak (Tiberius, Caligula, Claudius és Nerónak) története (Kr. u. 14-68.) XVI-XVIII könyvben. T. ezt is Trajanus alatt irta meg és 115-117. adata ki. Megvan belőle az első négy könyv, töredékek az ötödik s hatodikból és elül-hátul csonkán a XI-XVI könyv. Az itt felsorolt négy munkán kivül T. fenmaradt műveihez sorolja még a konzervativ filologia ötödiknek a következőt: Dialogus de oratoribus, melyet Lipsius óta sokan elvitattak T.-tól. T. zárja be a római klasszikusok sorát, műveiben elementáris erővel lángol fel a latin történetirás géniusza. Nemes idealizmusa és ízlése olyan irói tulajdonságokkal párosulnak, melyek sem előtte, sem utána sehol sem fordulnak elő egy és ugyanazon latin irónál. Lelkiismeretes kútfőtanulmány, gondos pragmatizmus, lélektani mélység, csín a nyelvben, egyéni stíl modorosság nélkül, folytonos haladásra való törekvés: imre a tulajdonok, melyekkel T. harcba indult a zsarnokság ellen és amelyekkel a köztársaság aranykorának, a szabadságnak mint rendszernek, a sorok között örök emléket állított. Ő a szellem s még inkább a jellem arisztokratája, ki az önkény dühöngésétől épp ugy elfordul, mint a csőcselék szertelenségeitől.

Magyarországon irodalmi hatása a Korvinával mutatható ki legelébb. Mátyás király könyvtárában több kódexe is volt: az egyik, melyet Beatus Rhenanus 1518. használt; a másik, amelyet Vitéz János 1467. emendált, Abdul-hamid török szultán pedig a magyar nemzetnek visszaadott. Azóta leginkább fordítások és kritikai tanulmányok mutatják T. hatását, bár az az iró, aki T. tömör stíljét magyarul szólaltatná meg, mindeddig az irodalomban fel nem tünt.

2. T. Marcus Claudius, római császár, Aurelianus utóda. Kr. u. 275 szept. 25-től egész 276 ápr.-ig uralkodott, még pedig (ami páratlan dolog amaz idők történetében) a szenátus akaratából, melynek a hadsereg pillanatnyi szeszélye átengedte a trón betöltését. T. derék uralkodó volt, de 75 évvel vállain nem birt az emberfeletti terhekkel. A kisázsiai határon sikeresen harcolt a gótok és alánok ellen, de a szoldateszkának ő is áldozatul esett. T. erősen tartotta a rokonságot történetiró névrokonával, azért műveit leiratta és a könyvtárakban elhelyezte. Utóda a császári méltóságban testvére Florianus lett, akit a katonák emeltek a trónra, de csak azért, hogy három hónap mulva meggyilkolják, mert a Szíriában ellencsászárul fellépett Probus ellen harcolni sehogy sem akart.

Forrás: Pallas Nagylexikon