Takarmánynövények
növény
alatt rendszerint csak a szálas takarmányt vagyis szénát
szolgáltató növényeket szokás érteni, melyek legfontosabb képviselői a
különböző lóher- s lucernafélék, a baltacim, a szeradella s csibehúr, a
csalamádé, zöld rozs, zab, árpa, a mohar, különféle réti füvek és a bükköny s
borsó keveréke gabonanemüekkel; ide számítandók továbbá a takarmánynak termelt
gyök- és gumósnövények is, p. a takarmányrépa, murokrépa, tarlórépa, csicsóka
stb. Régebben a T. termelése a szántóföldön nem játszott szerepet, mivel az
állatok nyáron át a legelőn tartózkodtak, télen át pedig szalmán és réti szénán
lettek tartva. Azonban részint a rétek és legelők területének fokozatos
csökkenése, részint az állattenyésztésnek és állattartásnak belterjesb irányban
való fejlődése magával hozta, hogy a szántóföldön folytatott u. n. mesterséges
takarmánytermelés előbb a nyugateurópai kulturállamokban, későbben századunk
második felében nálunk is folyton tért hódított, ugy hogy jelenleg a helyes
gazdálkodás egyik fő elvének tekintik, hogy a T. és a piaci növények (l. o.)
termelése közt megfelelő arány legyen, mert csak akkor lehet a
talajerőfentartás igényeinek eleget tenni, lehet a gazdaságban annyi trágyát
nyerni, mely a szántóföld megfelelő megtrágyázására elegendő. Hazánkban a T.
termelése 1870 óta ugyszólván évről évre fokozatosan emelkedett. A hetvenes
években még csak 272,655 ha.-on, a szántóföldnek 2,5 %-án termeltek takarmányt,
a nyolcvanas években emelkedett a terület 416,523 ha.-ra, illetve 4 %-ra,
1891-95-ig pedig 567,924 ha.-ra, illetve 4,75 %-ra.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|