Tanuk

A biró a legritkább esetekben észlelheti önmaga közvetlenül a tényeket, amelyeknek ismerete a jogvita eldöntéséhez szükséges. A legtöbb esetben másoknak észleletére van utalva. Ezek a T., akik alatt tehát a birótól s az ügyfelektől különböző azokat a személyeket értjük, akik észleleteik fölött a biró előtt vallomást tesznek. A T. és a szakértők között az a fontos különbség van, hogy az utóbbiak saját maguk vagy másoktól észlel oly tények fölött adnak véleményt, amelyeknek megitéléséhez különös szakértelem és szakképzettség szükséges. A T. és a szakértők között mintegy középhelyet foglalnak el az u. n. szakértő T., vagyis azok, akik a multban történt tényekről vagy állapotokról szakértelmet igénylő tanuságot tesznek. A T. a legfontosabb bizonyítási eszközt képezik; a reájuk vonatkozó eljárási szabályok azért különös fontosságot igényelnek. Minthogy e szabályok a büntető és a polgári perben bizonyos tekintetben eltérők, azért mindkét pernek külön szemügyre vétele szükséges.

A) A bűnperben a következők emelendők ki: 1. a tanu kötelesség, amely az igazságszolgáltatás mellőzhetetlen érdekeinél fogva általános, ha csak valaki külön jogcímnél fogva felmentve nincs. Azért mindenki, akit tanukép megidéznek, köteles megjelenni és tudomása szerint tanuságot tenni; ellenkező esetben elővezethető s a meg nem jelenése általokozott költség megtérítésén felül pénzbüntetéssel is sujtható. Ugyanez áll a megjelent tanura is, aki a vallomástételt vagy az eskü letételét törvényes ok nélkül megtagadja, sőt újabb törvények, igy a magyar büntető perrendtartás szerint is, az ily tanú letartóztatható és az eljárás befejezéséig, illetőleg addig, míg vallomásának felesleges volta ki nem derül, fogva tartható. A fogvatartás azonban bizonyos leghosszabb időtartamot meg nem haladhat; igy a mi büntető perrendtartásunk szerint a fogvatartás leghosszabb tartama 6 hónap, illetve 6 hét, a szerint, amint vagy bűntett, illetőleg vétség, vagy pedig kihágásról van szó. 2. A tanuságtétel akadályai. A tanubizonyításnál a T. személyi hitelérdemlősége természetesen igen fontos szerepet játszik. A régibb elmélet azért a kizárási okoknak egész sorát állította fel, amelyek azt, aki benfenforogtak, a tanuságtételtől kizárták s tanuskodásra a priori képtelenné tették. Ez az elmélet a modern bizonyítási jog alapvelveivel s jelesül a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerével ellenkezik. A modern jogok azért a tanú igazmondási képessége vagy akarata iránt való bizalmatlanságra alapított kizárási okokat mellőzik s ha bizonyos személyeket a tanuságtételből kizárnak, ez nem a tanú iránt való bizalmatlanságon, hanem más szempontokon alapszik. Így a magyar büntető perrendtartás szerint tanuk gyanánt nem hallgathatók ki: a) a lelkész arra nézve, amit vele a gyónásban vagy egyébként a titoktartás egyházi kötelessége alatt közöltek; b) a védő arra nézve, amit a terhelt vele mint védőjével tudatott; c) közszolgálatban levő v. abból kilépett egyén, ha a tanuságtétellel megsértené a hivatali vagy szolgálati titoktartás kötelességét s e kötelesség alól őt az illetékes fölebbvaló föl nem mentette. Ezek tehát nem annyira kizárási, mint inkább mentességi okok s az utóbbiaktól abban különböznek, hogy a mentesség igénybevétele a tanú tetszésére van bizva.3. Mentesség, alapja a terheltekhez való rokonsági vagy ezzel egy vonalba helyezett viszony; bizonyos bizalmi állások természete; végre az, hogy magának senki sem tartozik ártani. Az első szempontból a tanu kötelesség alól mentesek a terheltnek a törvényben meghatározott rokonai, házastársa, jegyese, házastársának testvére v. testvérének házastársa, valamint mentességnek van helye örökbefogadási, gyámi v. gondnoki viszony miatt; a második szempontból mentesek: az ügyvéd, a közjegyző, az orvos, a sebész, a gyógyszerész, a szülésznő és segédjük arra nézve, amit valaki a hivatásukkal járó bizalomnál fogva titoktartás kötelességével bizott reájuk, ha csak a megbizó őket a titoktartásalól föl nem mentette. A harmadik szempontból a tanú nem kötelezhető vallomásra vagy valamely kérdés tárgyában feleletre, ha abból reá vagy hozzátartozóira jelentékeny kár vagy szégyen hárulna. 4. A kihallgatás alakiságai közül kiemelendők: a) hogy a kihallgatás egyenkint s az ugyanabban az ügyben kihallgatandó más T. távollétében történjék; b) hogy a tanukihallgatásnak élőszóval kell történni; c) hogy a tanú személyiségének és az eljárás céljából szükséges viszonyainak megállapítását célzó u. n. általános kérdésekkel (név, kor, szülő- és lakhely, családi állapot, vallás, foglalkozás, az érdekelt felekhez való viszonya és az, vajjon az eljárás tárgyát képező bűncselekmény következtében nem szenvedett-e kárt) a tanunak alkalom adandó arra, hogy mindazt, amit az ügyről tud, összefüggőleg elbeszélhesse, az elbeszélés után a szükséghez képest kiegészítő kérdéseknek lévén helye; d) szembesítések rendszerint csak a fő tárgyaláson eszközlendők; e) nagy jelentőségü a tanú todomása alapján a megállapítása, mert aki nem saját közvetlen tudomása alapján vall, hanem hallomás után beszél, annak vallomása bizonyítékuk el nem fogadható; f) fogásos és útmutató (captiosus és suggestiv) kérdések lehetőleg kerülendők; azokat azonban feltétlenül eltiltani nem lehet, mert gyakran mellőzhetetlenek. 5. A vallomás megerősítése esküvel történik; azoknál ellenben, kik azt állítják, hogy az eskü vallási meggyőződésükkel ellenkezik, ünnepélyes fogadalommal. A vizsgálat előkészítő jellegénél fogva a T. rendszerint a fő tárgyaláson esketendők meg, a vizsgálat alatt csak kivételesen s csak fontos okokból, jelesül, ha alaposan lehet tartani attól, hogy a tanú a fő tárgyaláson nem fog megjelenhetni. Az eskü kivételének időpontjára nézve eltérők a nézetek; némelyek a tanut a vallomástétel előtt, tehát igérő eskü alakjában (juramentum promissorium; elő eskü; Voreid), mások a vallomástétel után, tehát állító esküalakjában (juramentum assertorium) tartják célszerübben megesketendőnek. Nálunk az utóeskü van elfogadva. Vannak bizonyos okok, melyek miatt a tanú megesketése mellőzendő, s viszont más okok, melyek miatt a tanú az esketéstől elzárható. A különbség az, hogy az első esetben a tilalom a biróra kötelező, a második esetben a megesketés mellőzése a biróság belátására van bizva. 6. Tanudíjazás. A T. feltétlenül követelhetik úti költségeiknek megtérítését; ellátási díjat ellenben napi vagy heti bérből élőknek kivételével csak akkor, ha kihallgatásuk lakóhelyükön kivül történik.

B) A polgári perben, miután az 1868. LIV. t.-cikknek a képtelen vagy az ellenfél kifogása folytán tanuságtételre nem bocsátható, vagy a biró belátása szerint a tanuságtételtől elzárható T.-ra vonatkozó s a bizonyítékok szabad mérlegelésével összegyezhetetlen intézkedései az 1893.XVIII. t.-cikk szerint hatályukat vesztették, a most idézett törvény szerint aT.-ra fentebb elmondottak a polgári per természetéből folyó csekélyebb jelentőségü eltérésekkel a polgári perben is érvényesek. Csakhogy itt a rendes eljárásban a T. első sorban a felektől előterjesztett kérdő és ellenkérdőpontokra hallgatandók ki; a tanukihallgatás költségeit pedig a bizonyító fél előlegezni tartozik s a biróság a tanukihallgatás elrendelését megfelelő előlegletételétől teheti függővé.

Forrás: Pallas Nagylexikon