Tárogató
hangszerek
régi magyar fúvóhangszer, melynek az elmult századokban
többféle faja fordult elő nagyság, hosszuság és hangöblösség tekintetében.
Fából készült, lyukakkal ellátva, melyből a hangot nádfúvóka segítségével
hozták ki. Általában tábori, harci célokra szolgált, mint jelző riasztó és
különféle hadi evoluciókat irányító hangzó eszköz; már a legrégibb csatáknál,
amelyeket a magyar sereget vívtak nyomát leljük s a történelmi és mondai adatok
szerint már az augsburgi csatánál Lehel kürtje mellett s Zrinyi Miklós
szigetvári kirohanásánál is szerepelt. Leginkább divatozott a magyar
szabadságharcok idejében, különösen pedig a II. Rákóczi Ferenc korában. Voltak
szakasz-, század- és ezred-T.-k különféle nagyság, vastagság és öblösségben, a
szerint, amint kisebb vagy nagyobb tömegek irányítására szolgáltak. A
fúvóhangszerek fokozatos fejlődésével azonban lassankint kimentek a
használatból s e század elején már csak mint történelmi ritkaságok fordultak
elő s használati módjuk is jóformán feledésbe ment. Alakja leginkább
hasonlított a mai oboa és kalirnéthoz, de mint önálló hangversenyi vagy
zenekari hangszer ugy szólván semmi szerepet sem játszott egészen a 60-as évek
elejéig, mikor Szuk Endre, a nemzeti szinház akkori oboistája ismét
fölelevenítette és divatba hozni igyekezett mint solo-hangszert, Scripsky
akkori budai hangszerkészítő által eszközölt javított alakban, de több
fogyatékosságánál fogva nem tudott magának utat törni; nehézkes volt a befúvása
nádszipka segítségével, a kromatikus skála kihozatalára pedig éppenséggel nem
volt alkalmas, miért is terjedelmesebb dallamok kihozatalát sem lehetett rajta
eszközölni. E bajon segítendő, legújabb időben Schunda V. József udvari
hangszergyáros egy olyan elmésen és célszerüen megalkotott T.-t konstruált,
amely hivatva van nemcsak a régi magyar T.-t új életre kelteni, hanem azt mint
sajátlagos szinezetü zenekari hangszert általános használatuvá is tenni,
különösen a katonai zenekarokban, hol a mostanság széltében használni szokott
szárnytrombita-solo szerepét lesz hivatva átvenni. E modern T. reformja abban
áll, hogy a régi T. jellege megtartásával az oboa, klarinét és fagot
szinvegyületét is egyesíti magában s a régebben használt nádszipka helyett
klarinétszerü fúvókával van ellátva több billentyüvel, mi által a kromatikus
hangok is kényelmesen kihozhatók rajta. E reformált t.-hangszert a mult évben
Káldy Gyula mutatta be a magyar tudományos akadémiában rendezett történelmi
hangversenyében, hol általános feltünést keltett Hickisch Henrik magyar királyi
operaházi magán klarinétos és nemzeti zenedei tanár kezelése s bemutatása
mellett. Az érdemes reformátor Schunda V. J. legújabban rendszeres elméleti s
gyakorlati T.-iskola kiadásával is gazdagította a magyar zeneirodalmat, mely e
nemben unikumnak mondható s melynek szerzője szintén Hickisch Henrik.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|