Tartini

József, olasz hegedüművész és zenetudós, szül. Piranóban 1692 ápr. 12., megh. Padovában 1770 febr. 26. Eredetileg a papi pályára szánták; a padovai egyetemen azonban jogi tanulmányokkal foglalkozott s u. o. meglehetősen könnyelmü életet folytatott; megkedvelte a vívást és vívóiskolát akart állítani. Titokban egy zenetanítónővel jegyezte el magát, kit később el is vett, de csakhamar nagybátyjától Cornaro padovai püspöktől való félelmében elhagyta feleségét és az assisi kolostorba vonult; itt nagyon megszerette a zenét és szorgalmas gyakorlás útján nemsokára annyira vitte, hogy egész Olaszországban hires hegedüművész lett. 1721. a padovai Szt.-Antal-kápolna zenekarában nyert alkalmazást; VI. Károly koronázásakor T. vezette a zenei előadásokat; ezután ismét visszatért Padovába, hol 1728. zeneiskolát nyitott. T. nemcsak művész volt, hanem a zene elméletével is foglalkozott. 1714-ben fedezte fel a kombinációs hangokat, melyeket róla T.-féle hangoknak is szokás nevezni; ezeken azokat a hangokat kell érteni, melyek két hang együtthangzásából erednek és melyeknek rezgési száma vagy a két hang rezgési számának összege, vagy azok különbsége. T. azonban csak az alsó kombinációs hangokat, az u. n. differenciális hangokat fedezte fel és ezekből igyekezett magyarázni ama hangok összhangját, melyek rezgési számai egyszerü viszonyban állanak egymáshoz; sőt T. annyira ment, hogy minden hangot csak kombinációs hangnak kezdett tekinteni. A hangokra vonatkozó nézeteit a következő munkájában adta elő: Trattato di musica, secondo la vera scienza dell" armonia (Padova 1754). Egyéb művei: Dissertazione dei principi dell" armonia musicale contenuita nel diatonico genere (u. o. 1767); L"arte dell arco (2. kiad. Páris 1816). T. a velencei zeneakadémiának tagja volt. 1896. szobrot emeltek neki Piranóban.

Forrás: Pallas Nagylexikon