Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Telefonműszaki (távbeszélő), oly készülék, amellyel a mondott szót nagy távolságban hallhatóvá tesszük. A T. nal tehát távol álló egyénnel élő szó útján értekezésbe bocsátkozhatunk, mintha távolság sem volna köztünk. Már az ókorban is nyomát találjuk ama természetes törekvéseknek, hogy a távolság leküzdésével az eseményekről az érdekeltek egymást gyorsan és félreérthetetlenül értesíthessék. Az óriási perzsa birodalom királya, hogy az ország bármely részében történő eseményekről gyorsan értesüljön, minden irányban jó hangú őröket állított fel, kik azután úgy az eseményeket, valamint a király rendeleteit egymásnak megkiabálván, tovaadták, míg a hír rendeltetési helyére ért (ezek voltak az ún. király fülei). Nagy Sándor idejében e hírszolgáltatást beszélő csövek használatával tökéletesítették. A kartágóiaknál is igen el volt ez terjedve és Hannibál a híradóknak állomáshelyül külön erős tornyokat építtetett. A krónikások szerint hasonló hírszolgálatot rendezett be Attila is, a hunok fejedelme. Mindezek azonban alig nevezhetők szorosan vett T.-oknak. Az első közelítő lépés a T. felé a szálas T. volt, amelyről már 1667. Hooke Róbert angol fizikus emlékszik meg. Ezeknél a közlő kis kúpalakú szócsőbe beszélt, amelynek fenekén hártya volt a hangrezgések felfogására kifeszítve. E hártya a felfogott hangrezgéseket a központjában megerősített és kifeszített szállal (rostos anyag vagy fém) közölte és ennek közvetítésével jutott a mondott közlemény a hasonló szerkezetű vevőkészülékbe, amelyet a hallgató füléhez tartott. E készülékkel 1000-1500 m. távolságra is sikerül fémszál alkalmazása esetén beszélni, ha a feszített szám esetleges iránytöréseinél rugalmas alátéteket alkalmazunk. A szó szoros értelmében vett T.-ok korszaka akkor kezdődik, midőn a távolba való beszélés elérésére a villamos áramot próbálták felhasználni. 1837. az amerikai Page említi, hogy ha egy tekercsben váltakozó irányú villamos áramot vezetett, akkor az ahhoz közel elhelyezett mágnes a váltakozásoknak megfelelően zümmögött. Hasonló, mágneses zenének nevezett tüneményt tapasztaltak elektromágneseken De la Rive, Gassiot és Marian. Reiss Fülöp friedrichsdorfi tanító hangtani tanulmányai közben szintén megkísérlette a villamos telefonozást. A négyszögletes faládikón van egy beszélő tölcsér, melybe a megtelefonálandó hangot lehetőleg szétszóratlanul kell bevezetni. A ládikó tetején lévő és félig a ládikó feltört állapotában látható kerek nyílásban a membrán van kifeszítve, amelynek a közepén lévő platina lemezkéhez fémpálcika vezeti az áramot a szorító csavarból. A platina lemezkéből a szögletalakú és a szekrényhez erősített fémpálcák találkozó helyén lévő tűn át az áram a jelzőbillentyűhöz jut, és onnan a szintén jelzésre szolgáló elektromágnesen át megy a 3 szorítóhoz, ahol az elektromágnesen haladván át, abban áramhullámzás esetén mágneses zenét hoz létre. Ha tehát a készülékbe bebeszélünk, a membrán rezgésbe jön és a platinalemezke és a fölötte levő tű között ennek folytán a kontaktus majd szorosabb lesz, majd egészen megszakad, ennek folytán az áramkörben levő telep különböző áramerősségű áramot küld a vezetékbe, esetleg egészen megszakad, minek következtében a távoli állomáson az elektromágnes nyüzsgő zümmögéssel szólal meg. A hangnak ily visszaadása azonban beszédet nem alkot, csak zenei reprodukciónak nevezhető. 1876 febr. 14. Bell Graham és Gray Elisha egyidejűleg kértek az Amerikai Egyesült Államok szabadalmi hivatalától telefonkészülékükre szabadalmat. Bell készülékében a telep árama elektromágnesen át jut a vezetékbe, és hasonlóan szalad át a távoli teljesen megfelelő készülékbe. Ha most az elektromágnes előtt lévő tölcsérbe bebeszélünk, az annak fenekén lévő membrán konform rezgésbe jön, és a csukló körül forgatható lágyvas mágnes-zárt, mely pecekkel támaszkodik a membránra, rezgésbe hozza, minek folytán a telepáramtól az elektromágnesben létesített mágneses térerőssége megfelelő intenzitású rezgésekbe jön, ez indukálólag hat, minek folytán az áramerősség is változik s így a szomszéd állomáson is változván az elektromágnes erőssége, megfordítva a tölcsér membránját, teljesen megfelelő rezgésbe hozza, miáltal a mondott szó hallhatóvá lesz. E készülék, bár meglepő eredményeket mutatott, tökéletesen azonban még nem reprodukálta a hangot. Gray készülékénél jobbról az áramkörben alkalmazott villanytelep árama alulról egy edényben levő vezető folyadékba lép (kénsavas víz); ugyanebbe a folyadékba merül a beszélő tölcsér fenekén lévő membrán középpontjában megerősített platinatű, úgyhogy az áram a platinatűn át a szabad vezetékbe árad, és ebből a távoli hallgató elektromágnesein át záródik az áramkör. Ha már most a tölcsérbe bebeszélünk, a membrán a mondott szónak megfelelő rezgésbe jő és, így az ahhoz erősített platinatű majd nagyobb, majd kisebb mélységig merül a folyadékba, minek folytán az áramkör ellenállása is megfelelően változik, és így a telepből is ezen ellenállás-változásokkal fordított arányban álló erősségű áram fog a vezetékbe ömleni, mi a hallgató állomás elektromágnesének hatását is megfelelően változtatja úgy, hogy ezen elektromágnes az előtt levő membránt is megfelelő rezgésbe hozza, miből kifolyólag ez rezgését a levegővel, és így hang alakjában a tölcsérnél hallgatózó egyénnel is közli. E készülékkel is lehetett a hangot továbbítani, de egy igen lényeges kellék hiányzott belőle, amely a további gyors és eredményes fejlődés alapját tette, ez pedig az, amire Bell hangtanulmányai közben reájött, hogy a hangot színezetével együtt erősségében ingadozó egyenárammal, ún. pulzáló árammal, mint azt a telepáram Graynél is szolgáltatja, visszaadni nem lehet, az csakúgy irányát, mint erősségét is változtató undulatorikus árammal lehetséges és azért készülékében a telep nem annyira az áramforrás szerepét játssza, mint inkább az elektromágnesekben állandó mágneses mező előállítására van hivatva, e mező intenzitását azután a rezgő membrán módosítja. Ezek alapján a Bell és Gray között megindult elsőbbségi pörben az első bíróság Bell javára döntött, míg a második fórum döntését be sem várva, egy szindikátus mindkét szabadalmat megvásárolta, ezzel a további perlekedés alapját megszüntette, egyben American Bell Telephone Company néven részvénytársulatot alakított, amely a T.-ra vonatkozó minden szabadalom birtokában lévén, Amerikában a legnagyobb monopóliumot alkotta. Bell készülékének tökéletesítésén lázasan dolgozott; 1876. a British Association évi közgyűlésén Thomson Vilmos, jelenleg Kelvin lord, korunk egyik legnagyobb fizikusa, mint valami csodáról beszélt még e találmányról és 1877-ben ugyanezen társulat közgyűlésén már Preece az ily készülékből egy párat be is mutathatott, amelyet Amerikából hozott magával. Budapesten 1879. Puskás Ferenc mutatott be először ily készülékeket. Bell telefonja kisebb változtatásokkal ugyanezen alapelven megmaradt napjainkig, és azért érdemes vele megismerkedni. Bell hallgatójánál az acélmágnespálca vége lágyvas-toldalékkal bír, és ezen van a dróttekercs, amelyen a villamos áram átfut. A dróttekercs előtt van a membrán, míg az előtt az egész készüléket befoglaló fa-tok tölcsér szerűen van kifejezve. E készülék működése már most következő: A mágnespálca maga körül a teret magnetikus tulajdonságúvá teszi. Így az acélmágnes, mintegy előbbre húzza a mágnessarkot. Ezen a lágyvas-toldalékon van a dróttekercs. Nyugalmi helyzetben e sarokból a mágneses erő sugárvonalakban terjed ki, s lehetőleg rövid légutakon igyekszik a déli sarok felé záródni. Ha már most ezen erősugarak útjába mágneses fémet (pl. itt vaslemezt) teszünk, az ezeket a vonalakat mintegy gyűjti, magába felszívja, minek folytán abban sokkal erősebben lépnek fel a mágneses tulajdonságok, mint a környező térben, és így az mintegy megfeszülve lapul lehetőleg közel az északi sarokhoz, ezzel azonban a fatokban történt elhelyezése folytán közvetlenül nem érintkezhetik. Ha már most a tölcsérbe bebeszélünk, tudvalevőleg nem teszünk egyebet, mint beszélő szervünkkel a levegőt rezgő mozgásba hozzuk. A levegő ezen rezgő mozgását a vasmembránnal közli, és így az a kiejtett szónak megfelelő rezgő mozgásokat fog végezni. Ámde ezen rezgő mozgása közben egyszer, lesz oly periódus, amikor a membrán az északi pólushoz közeledik, mert feléje hajlik. Ekkor azonban a mágneses erővonalak felvételére még alkalmasabb, ez pedig a tekercs belsejében lévő mágneses erőt növeli, minek folytán a tekercsben villamos áram gerjed indukció folytán, ezen villamos áram a vezetékben átjutván a második ily készülékbe, ott a mágnest erősíti, minek hatása, hogy a vasmembrán ott is jobban behajlik. Ugyanezen eszmemenettel belátható, hogy ha a membrán már most nyugalmi állásába való visszatértében rugalmasságánál fogva a semleges állást meghaladja és kifelé hajlik, akkor az előtte lévő mágnesből már kevesebb erővonal léphet belé, tehát az intenzitás csökken, ez indukció folytán ellenkező irányú villamos áramot gerjeszt a tekercsben, és így az egész áramkörben, mint az előbbi, és így a II. alatti mágnes hatását a végén lévő és ezen villamos áramtól körülkeringett tekercs csökkenti, úgyhogy ez is a membrán kihajlását fogja elősegíteni. Ha már most e két membrán mindenkor egyformán mozog, nyilvánvaló, hogy ha az I. T.-ban a beszéd okozta levegőrezgés a membránt rezgő mozgásba hozta, akkor viszont a II. T.-ban a membrán rezgő mozgása a levegőt hozza a beszélő helynek megfelelő rezgő mozgásba. Ezen rezgő mozgás azonban fülünkre hang alakjában hatván, a II. T.-nál azt kell hallanunk, amit az I. T.-ba belebeszélnek. A legközelebbi javítás az volt, hogy mágnespálca helyett az erősebb mágnességű patkóalakú mágnest használták a T.-hoz. A Graynek ily szerkezetének további fejlesztése, hogy a patkóalakú mágnes mindegyik végén volt egy-egy tekercs, mely az egyik membránra hatott, a két membrán azután egy csövön át közös tölcsérben végződött. A Phelps korona-T.-jánál hat mágnes egynevű sarka összefoglalva hatott a membrán közepére, míg másik szabad sarkuk a membrán peremére működött. A kettős korona-T. két membránnal és egy közös beszélőtölcsérrel készül. Collier szerkezete, amely főképpen azáltal, hogy mágneses köre majdnem zárt, igen szép eredményeket ad. A a Hangosan beszélő telefonnál a szekrénybe foglalt erős T. hatását a nagy papirostölcsér sokszorozza, főképpen zenei átvitelnél használható, a beszédet némileg a nagy tölcsérek mindig elmosódottakká teszik, minek oka az, hogy az ily tölcsérnek is van bizonyos alaphangja és ezzel a beszéd rezgő mozgása összetevődik. Az állandóan a fejen tartható T.-nál a könnyű hallgató-T. rugalmas acélabroncson lóg. Ezen abroncs a fejre helyezhető. Főképpen hosszas hallgatás esetén, amidőn kezünkkel még jegyzeteket is kívánunk készíteni, használható. Ennek van olyan módosítása, amelynél az abroncs megnyitható, hogy a fejen biztosabban ülhessen és a fejnek megfelelő nyílással a végén levő csavarral rögzíthető. A mind a két fülre való T. főképpen zajos helyiségben használható jó eredménnyel, míg Mercadier szerkezetét a nagyot hallók is jó eredménnyel használnak, mert a tölcsér két kúpos csőben végződik, melyek a fülcsatornát egészen kitöltik. Az eddig ismertetett összes szerkezetekben azonban úgy a beszélésre, mint hallásra ugyanazon készülék szolgált volna. Ez azonban kellemetlen, mert felváltva a szájtól a fülhöz kell vinni a hallgatót, miközben esetleg a vis-a-vis is beszélt már. Azért már eleitől fogva két T.-t használtak. Így is azonban, főképen midőn nagy távolságokra való beszélgetésről volt szó, tapasztalták, hogy a T. által adott hang gyenge és módokat kellett keresni a hangot adó villamos rezgések erőteljesebb előidézésére. E feladat megoldására a hangfelfogó, u. n. adó-szerkezetet teljesen elválasztották a vevő, u. n. hallgató-szerkezettől. És pedig míg a hallgató máig is megmaradt az eddig általánosan T. névvel említett szerkezet, addig az adó számos változáson és igen szép tökéletesedésen ment át. Adóul először nagy erős mágneses T.-okat választottak, amelyek szekrénykébe foglalva, áramukat nem bocsáthatták közvetlenül a belső vonalba, hanem előbb a már Gray és mások által is zenélő T.-oknál használt módon, indukciós tekercs elsőd tekerületeibe vezették, ahonnan az a másod tekerületekből a távolba vezetésre alkalmas nagyobb feszültséggel került ki. Végleges megoldásra azonban ez a feladat és vele a telefonozás biztos fejlődésképes mederbe csak a mikrofon feltalálásával jutott (l. Mikrofon). Ekkor ugyanis már csak a T.-készüléknek adó-részét tevő mikrofonra kell beszélnünk, ez a beszéd behatása alatt ellenállását jelentékenyen változtathatván, a kis ellenállású helyi áramkörben (csak a mikrofontelep és az indukciós tekercs elsőd tekerületeiből áll) a Te villamos telep adta áram erősségének nagy ingadozásait vonja maga után, minek folytán a T indukciós tekercs másod tekerületeiben erős hullámzó, de nagy feszültségű, és így a tovavezetésre alkalmas áramhullámok keletkeznek, melyek a távoli állomás hallgatóin is erőteljesen hallhatók. Mindezen tökéletesbítések mellett is a T.-készülék tökéletlen volna, mert hisz folyton valakinek lesnie kellene, mikor kíván rajta a másik állomás beszélni, ezért még egy jelzőkészülékkel is el kellett látni, amely a beszédre mintegy felszólít. Az első ilyen készülékek tekintettel az itt fellépő gyenge áramokra, egy és ugyanazon hangra szerkesztett harangok avagy sípok voltak, melyeket T.-áramok hoztak működésbe; utóbb a szobacsengettyűk módjára nyomógombbal és önmegszakítós jelzőcsengettyűkkel látták el a T.-készülékeket, míg végre a váltóáramú csengettyűkhöz kellett folyamodni a folytonos nagyobbodó távolságok mellett. Manapság általában e váltóáramú jelző csengettyűk vannak leginkább használatban. Ez érzékenységét főképpen annak köszönheti, hogy a két tekercs alsó végén levő és középpontja körül himbálható horgonyzár egy a tekercsekre derékszög alatt alkalmazott állandó mágnes hatása alatt áll, úgyhogy nyugalmi állásban a tekercs és cinkzár egyenlő sarkiasságú, míg a változó áram behatása alatt felváltva a cinket az egyik tekercs vonzza, a másik taszítja, minek folytán az himbáló mozgásba jön, ezt a cinkhez erősített gombos végű nyéllel is közli. A gomb azután ezen himbáló mozgása közben hol a jobb, hol a bal csengőhöz üt, mi által a kívánt csengetés, illetve jelzés előáll. A csengetéshez szükséges váltóáramot kis kézzel forgatható mágneses dinamó, ún. induktor szolgáltatja. Ezen vasdob tekercsével együtt a patkó alakúan hajlított három állandó acélmágnes sarkai között forogván, benne indukált váltóáramok keletkeznek, melyeket a tengelyen és egy súrlódó rugón át vezetünk ki a T.-áramkörbe. Itt tehát a rövid időre szükséges jelzőáramot kézi munkával állítjuk elő. Nyilvánvaló azonban, hogy mindezen alkotórészt a készülékszekrényben nem lehet egymásután összekötve beszerelni, mert hisz a készülék, ha nincs használatban, csak egyszerű jelző csengettyű szerepének kell hogy megfeleljen, ha pedig beszélünk, kár volna az áramkör ellenállását a csengő s induktor ellenállásával növelni, mert hisz beszéd közben erre szükség nincs. Éppen ezért a készülékeket ma úgy készítik, hogy mintegy öntudatlanul a jelzőcsengőből átkapcsoljuk beszélővé, midőn hallgatózunk, viszont csengettyűvé kapcsoljuk, ha a hallgató szerkezetet felakasztjuk. Ezen átkapcsolást végzi egy mozgatható horog. Különben minden készüléken észrevehetjük, hogy rendesen a bal hallgató mozgatható horgon lóg és ezen horog az a váltó, amely midőn azt a felfüggesztett hallgató súlyával lehúzza, a készülékből csak a csengettyűt és induktort kapcsolja be, viszont pedig, ha a hallgatót leemeljük, ezeket kizárja és a két hallgatót és indukciós tekercset kapcsolja be. Ezen kívül azonban még a mikrofonkör-telepet is, amelyre természetesen csak akkor van szükség, ha beszélünk, zárja, így az, midőn nem beszélünk, nem fogyaszt hiába anyagot és minden beszélgetés után időt nyer, hogy magát rekonstruálja. Ezért fontos, hogy a hallgatót, midőn nem beszélünk, a mozgatható karon felfüggesztve hagyjuk. Különösen hosszú és így kettős vezetékkel épülő T.-vezetékeknél fontos, hogy mindkét vezetékág elektromos tényezői egyenlők legyenek, e végből már a készülékek belső berendezését is ennek megfelelően kell elrendezni. Ennek megfelelően a T indukciós tekercs előtt kapcsolják már be az egyik H1 hallgatót, míg a második H2-t utána. Az Amerikában igen elterjedt készüléknek a felső szekrénykéjében van a csengő, induktor és átkapcsoló kar, a középsőben a Blake-féle mikrofon, míg az alatta levő szekrénykéjében van a mikrofontelep. Ezen elrendezésből fejlődött ki az a készülék, amely a budapesti távbeszélő-hálózatban nyert alkalmazást. Fenn csupán a különféle magasságban beállítható szénszemcsés mikrofon van, az első szekrény felső részében vannak a többi alkotó részek, míg az alsó részben a mikrofontelep van betéve. Az Ericson-féle asztali készüléknél legfelül van a hallgató és mikrofon közös tartón, ily kombinációban mikro-T.-nak is szokás azt nevezni. Ha e mikro-T.-t leemeljük, a tartóhorgok egyike kissé felugrik, ez felel meg az önműködő átkapcsoló karnak. Két T.-állomásnak összeköttetésénél visszavezetőnek a föld van felhasználva, miért is a földágra egy rövidebb dróttal a villámhárító földlemeze is reá van kötve. Újabban azonban, részben hogy a többi T.-vezetékről az áthallást megakadályozzák, részben hogy minden a földvezetés útján a T.-ba kerülő és ott zörejt okozó idegen áramot kizárjanak, a T.-áramkört két dróttal készítik. A telefonozás és telegrafálás egy és ugyanazon vezetéken egyidőben is lehetséges, csupán a vezetéket ehhez való készülékkel kell ellátni. Rysselberghe módszere szerint, hogy a telegráfáramok a T.-t ne zavarják, a telegráfkészülékeken kívül nagy fojtó képességű tekercseket is kapcsolunk a vezetékbe, amelyek megakadályozzák, hogy a telegráf egyenáramai hirtelen nőjenek fel teljes erősségükre, avagy apadjanak le. Ezzel azután el van érve, hogy lassan beálló áramváltozások a T.-on hang alakjában nem észlelhetők. Viszont a T. a vezetékre nincs közvetlenül, hanem csak kondenzátor útján kapcsolva, már pedig az ily kondenzátoron a telegráf lassan változó áramai nem folynak át, míg a T. gyorsan pulzáló áramai a kondenzátoron akadálytalanul haladnak át. Az egy és ugyanazon dróton való egyidejű többszörös telefóniával is tettek kísérleteket, a sok kényes készülék közreműködése folytán azonban a siker még nincs biztosítva. Hazánkban T.-készülékek gyártásával az egyesült villamossági gyár (azelőtt Egger B. és társa) s a Deckert és Homolka cég már eddig is szép sikerrel foglalkozott. Újabban több gyár vett föl készítményei közé. Az Edison-féle fonoplex lehetővé teszi az egyidejű telegráfozást és telefonozást ugyanazon dróton. Egy állandó áramba kapcsolt billentyű és Morse-gép mellékvezetékébe elektromos sűrítőt kapcsolnak, amely a telefonáramokat akkor is átengedi, ha a billentyű által az áramkör megszakíttatik. Továbbá a billentyű mellett még egy nagy önindukciójú elektromágnes van bekapcsolva, amely a Morse-áramokat úgy módosítja, hogy a telefon azokkal szemben érzéketlenné válik. A telefonozáshoz használt változó áramlökések oly rövid tartamúak, hogy azok a Morse-jelfogóban nem tudnak működésbe jönni. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|
Magyar
Angol
Német