Telefotográfia
műszaki
az az eljárás, melynek segélyével nagy távolságban
levő tárgyaknak aránylag rövid kamarakihúzás mellett nagy alakban való
fotografálása lehetséges. Miután a fokálképnek nagysága a tárgy távolságától s
az alkalmazott lencse v. lencserendszer gyujtótávolságától függ, igen nagy
távolságban levő tárgyakat nagyobb méretben csak roppant hosszu gyujtótávolu
lencsével lehetne fotografálni. Ez a gyakorlatban sok alkalmatlansággal jár s
ezért 1891. Steinheil, Miethe és Dallmeyer majd egyidőben oly lencserendszer
összeállításán fáradtak, mely közvetlenül erősen nagyított fokálképet adna. A
kérdést ugy oldották meg, hogy valamely közönséges fotográfiai objektivet
alkalmas szórólencsével kombináltak (Barlow-lencse). Az első lencserendszer lehet
bármely arcképlencse, aplanat stb., e mögött alkalmazzák a szórólencsét,
melynek az első lencserendszertől való távolsága határozza meg a kép nagyságát
s a kettő közötti távolság változtatásával a kép nagyságát is tetszőleg lehet
változtatni. Ily módon oly nagyságu képeket fotografálhatunk, melyek
készítéséhez különben 3-4-szer nagyobb gyujtótávolu objektiv s igy annyiszor
hosszabb kamara volna szükséges. Ily rendszerü objektivekkel csak igen tiszta,
csendes időben lehet jó képeket készíteni, melyek azonban mindig laposak és
perspektiva nélküliek. V. ö. Eder, Ausführliches Handbuch d. Photographie (I.
köt. 703); Dallmeyer, The telephotogr. lens (London 1893.).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|