Teleki

(széki), szélesen elágazott, virágzó ősnemes, Mihály, Apafi erdélyi fejedelem hires kancellárja óta grófi család.

Az újabb századokban magátszéki T.-nek nevező fényes család, a kihalt horogszegi Szilágyiakkal együtt, kik közül Mihály a Hunyadi Mátyást királlyá választó főúr s Erzsébet, e felejthetetlen király édesanyja, Hunyady János hős kormányzó neje, történetünknek nagy alakjai: a mesincei Garázda nemzetségből ered (l. Garázda). A XVI. sz. végén már csak János élt Garázda néven, ki leányát Annát I. T. Mihályhoz adta nőül, s T.-t minden birtokában örökösévé tette. Ez az I. T. Mihály mondott nejétől Garázda Annától nemzette I. Jánost, ki jenői várnagy, zarándi főispán és a hajduk kapitánya volt. 1630-ban nőül vette Bornemisza Annát, az ifjabb Bornemisz Annának, Apafi Mihály erdélyi fejedelem erélyes és eszes nejének nagynénjét. Ettől született fia, a hires II. T. Mihály. Gyermekei a jelentéktelenebbek kihagyásával: a) Anna, Apafi Miklósné, utóbb Kemény Jánosné, aki közben Thököly Imrének jegyese is volt, b) II. János, c) III. Mihály, d) I. József, e) I. Pál, f) I. Sándor, g) I. László. A hat fiu közül csak három, u. m. III. Mihály, I. Pál és I. Sándor terjeszték le több nemzedéken át családfáikat s ezek közül, I. Pálét kivéve, a másik kettőé maig is él és virágzik. A többi három fiu ágai ma már kihaltak, de mig éltek, néhány nevezetes embert ezek is adtak a hazának. Ugyanis: II. János 1662-ben született s már 16 éves korában kővári kapitány volt, de 1681. korán elhalt; I. László tanácsúr s Fehér vármegye főispánja, 1714. nejétől Vay Annától csak egy leányt hagyott hátra, Zsuzsánnát, Kemény László báró erdélyi kormányzó nejét. I. József végre, ki 1727. szintén Fehér vármegye főispánja s a marosvásárhelyi kollégium gondnoka volt s 1723. halt el, bár 12 gyermeke született, egyedül József fiát nevelhette fel, ki a Gyulay-ezredben kapitány volt, de 28 éves korában testvérei után ment s igy I. József ága is kifogyott. E szerint a nagy családalapító grófi nemzetsége három fia által folytatva, három fő vonalra oszlott. Családfolytató egyik fia I. Pál, szül. 1677 jan. 8., tanult Nagy-Enyeden s azután külföldi akadémiákon, beutazta Nyugat-Európát s oly művelt és jóltevő férfinak ismertetett, hogy Erdélyben «tudósnak» és a haza atyjának nevezték. II. Rákóczi Ferenc felkelése után ennek hive lett. Meghalt Kendi-Lónán 1731 nov. 13. Nejétől Vay Katalintól egy fia maradt, I. Ádám tábornok, aki szül. 1703. s megh. 1796 okt. 7. 1738. Rákóczi-összeköttetéssel vádoltatván, Bécsbe idézték, hol magát kimentvén, tanácsosi címmel tért vissza. 1745. Mária Terézia védelmére 300 lovast állított s előbb ezredes, majd 1751. tábornok lett, de túlságos kövérsége miatt szolgálatot nem tehetett, mert mozogni nem volt képes. 1796 okt. 7. halt el. Toroczky Klára második nejétől 1740. született fia II. Ádám, ki erdélyi kormányszéki tanácsos, Torda és Közép-Szolnok vármegyék főispáni helytartója s dobokai főispán volt. Az irodalomban is neve van, mint Corneille Cidje tiszta magyarsággal s folyékony nyelven fordítójának, ki neje Wesselényi Mária bárónő halálára szép verseket is irt, II. József császár alatt a kolozsvári kerületben királyi biztosságot vállalt. Megh. 1792. Említett nejétől született 11 gyermeke közül csak három leány maradt életben, kikben I. Pál ága megszünik.

III. Mihály mai napig is virágzó ágnak lett alapítója. Ez a Mihály, egyike a család jelesebbjeinek, már igen fiatal korában mutatott hajlamot az irodalom iránt Weber Ádám Fejedelmi lélek c. munkájának fordításával, melyet Apafi Mihály fejedelemnek ajánlott. 1698. kővári főkapitány s az országgyülésre királyi hivatalos volt. Rákóczi Ferenc felkelése után ennek oldalára állott s a várat neki feladta; tábornoka lett s mint ilyen bevette Betlent és Besztercét, ostromolta Kolozsvárt és Görgényt, 1707. a kolozsvári főispánságba iktattatik s Rákóczi Ferencnek fejedelemmé választatását ő viszi hirül a török portára, végre a fejedelem kincstartója lesz. A felkelés legyőzetése után 1711-ben ő is aláirta a szatmári békekötést s 1713-ban ismét kővári főkapitány lett, néhány évvel azután meghalt. Toroczkay Katalintól származott fiai: III. János, IV. Mihály és I. Sámuel. III. János szintén kővári kapitány volt; ezz áttért a róm. kat. hitre. Fiai lettek Vay Bórától: II. Pál (megh. 1773.) dobokai főispán és Sándor (megh. 1770.) tordai főispán s IV. János, kinek Sármáson lakó József fia s János unokája utáni dédunokája a zseniális iró: Sándor. II. Pál dobokai főispánnak pedig Haller Bóra grófnőtől fiai: I. Ferenc, francia szellemü elmességéről nevezetes ezredes, és Tamás őrnagy katonák s VI. Mihály, kinek Dózsa Ágnestől fia II. Ferenc a költő. Ennek maradékai Eduárt fia után, valamint testvérének VII. Mihálynak maradékai folytatják a családot. Ebből a r. kat. ágból való T. Géza gróf, a volt belügyminiszter s a történelmi társaság elnöke.

III. Mihálynak másik fia volt az a IV. Mihály, aki már kolozsvári tanuló korában irt egy latin értekezést A jó tettek szükségéről s 1781. Compendium Cronicae Transylv. c. történeti művet adott ki; 1736. a nagyszebeni országgyülés tagja, 1741. a bécsi küldöttség részese, cs. kir. kamarás s főkormányszéki tanácsos, 1742. az országos főszámvevőség elnöke lett s megh. Hévizen 1745 szept. 10. Ága kihalt fiában V. Mihályban. ugyanazon III. Mihálynak harmadik fia volt I. Sámuel tábornok, aki szül. 1710. s megh. 1783. Hosszufalván. Ennek fia volt Imre kir. táblai biró, s ettől unokái: Miksa (szül. 1813.), Kendi-Lóna birtokosa, a gazdaság s népiskolák lelkes pártolója, kinek ága kihalt; T. Emma, ki a jeles iró Degerando Ágostonhoz ment nőül, aki azután jó erdélyi magyarrá lett s Erdélyről több tartalmas könyvet irt s adott ki francia és német nyelven (lásd Degerando); ő maga is több jeles munkát irt, gyermeki s ifjusági olvasmányokat, az 1869. s 1876-iki világkiállítások leirását remek rézmetszetekkel s Görögországi leveleket (Pest 1873), lelkesedéssel ismertetve a régi görög művészet fenmaradt romjait; végre T. Blanka, ismeretes buzgó honleány, ki 1853. a hadi törvényszék által 10 évi fogságra itéltetett, szivén hordá a nevelés ügyét, segíté az elhagyottakat, a szenvedőket, rejtegeté az üldözötteket. Politikai cikkeket irt s ezért a szabadságharc végén 10 évi börtönre itélték, melyből 5 évet kitöltött. Megh. 1862. A Teleki-Blanka-kör Kolozsvárt az ő nevét viseli. V. ö. Szathmáry K., Gróf Teleki Blanka életrajza (Budapest 1886); Vasárnapi Ujság 1887. évf. 493. old.

Átmenve a családalapító II. Mihály I. Sándor fiának ágára, ez ágon találjuk a T.-nemzetség legnagyobb fényének s díszének kifejlődését. I. Sándor 1679. született, 1733-ban erdélyi főkormányszéki tanácsos, majd Torda vármegye főispánja lett. 1760. halt meg mint Erdélynek s családjának és vallásának akkori nesztora. Midőn 1704. a nagyenyedi főiskola leégett, engedelmet kért a királytól, kit ez alkalommal egy drága török karddal ajándékozott meg, hogy az anyaiskola felépítésére Angliában hitsorsosainál segélyt gyüjthessen s ezt sikerrel végrehajtotta; midőn a külföldön iskolázó magyar fiuk szükségbe jutottak, ezeket, saját házi ezüstjét pénzzé téve, gyámolította. Tudománypártolására mutat az is, hogy Bod Péter neki ajánlotta Athenását. Első neje volt Bethlen Julia grófnő s ettől születtek fiai: I. Miklós, II. László és I. Lajos; második neje Petki Nagy Zsuzsanna, kitől fiai: II. Sándor és II. Sámuel. - I. Miklós katona volt, s ezredességig vitte; ennek fia Károly katolikussá lett s nagy hivatalokat viselt, 1773. tartományi kancellár, 1782. a rendek elnöke, 1783. erdélyi kincstárnok s a Szt.-István-rend középkeresztese lett. Pál nevü egy fia maradt, a tudományok s irodalomnak szintén buzgó pártolója, kiben I. Miklós fiága kihalt. Másik fia II. László 1710. született Gernyeszegen s 1778. halt el; 1732 jun. 24. vette nőül a nagy hirü Ráday Pál leányát s a hires tudós I. Ráday Gedeon nővérét, Esztert, Pécelen. 1741. csász. kir. kamarás, tiz év multán főkormányszéki tanácsos lett s 22 évig szolgálva, 1774. nyugalomba lépett. Ráday Esztertől 11 gyermeke s ezek közt 6 fia született; ezek közül csak II. József maradt meg mint családfolytató. Nejétől királyfalvi Róth Tamás s Vattay Borbála leánya, az 1813. elhalt Róth Johannától két fia maradt, III. László s III. József, ki 1777. szül., főkormányszéki tanácsos, kitünő közhivatalnok s e mellett szintén tudományos férfiu s lelkes emberbarát volt, aki főleg az 1817-iki éhség alatt nagy áldozatkészséget tanusított. Meghalt 1817. Nejétől T. Zsófia grófnőtől, II. T. Lajos gróf leányától, született gyermekei voltak: I. István, Károly, III. Domonkos, Juliána Tisza Lajos grófné, Tisza Lajos, Kálmán és László anyja, Borbála Ráday Gedeon grófné, Zsófia Bethlen János grófné és Jozefa Zeyk Jánosné, a magyar főnemes hölgykoszoru egyenkint kitünő virágai s lelkes honleányok.

A nagy III. Lászlónak első nejétől, T. Mária grófnőtől, fentebbi II. Ádám leányától nemzett fiai voltak: IV. Ádám tábornok, aki szül. 1789. s megh. 1851.; a haza 1848-49-iki védelmében Jellachich ellenében oly hanyagul viselkedett, hogy e miatt az országgyülésen is megtámadásoknak volt kitéve; IV. József, erdélyi kormányzó s a magyar tud. akadémia elnöke s egyik fő alapítója; V. Sámuel, a dunamelléki ref. egyházkerület főgondnoka, aki szül. 1792 nov. 7. s megh. 1857 febr. 9. pestvármegyei gyömrői kastélyában. A nőtlen maradt Józsefnek és Ádámnak gyermekeik nem lévén, a család ez ágát V. Sámuel tartotta fenn. Ennek ugyanis nejétől Jeszenák Lujza bárónőtől gyermekei maradtak: Klementina, aki III. T. Domonkos második neje lett; Sándor, ki 1829-ben született s nőül vette T. Domonkosnak, sógorának első nejétől született leányát T. Jozefin grófnőt, kitől gyermekei: Gyula László, szül. 1858., József szül. 1859. és Margit, Khuen-Héderváry gróf horvát bán neje, s másik fia Gyula, szül. 1833., ki nagy tehetségü s remény ifju s már korán a dunántuli ref. egyház főgondnoka volt, de szomoru idegbetegség kora áldozata lett. III. László második nejétől Mészáros Johanna bárónőtől született nagy eszü s jellemü fia IV. László, az 1848. felszabadult magyar állam párisi követe.

Visszatérve II. Mihály egyik fiának I. Sándornak s ennek fiainak, II. László testvéreinek, az 1758. elhalt I. Lajosnak és II. Sámuel udvari kancellárnak ágaira, I. Lajosnak iktári Bethlen Katalintól négy fia maradt, kik mind a négyen külön ágakat terjesztettek, u. m. II. Lajos csász. kir. kamarás, előbb az erdélyi főszámvevőség elnöke, majd főkormányszéki tanácsos, valóságos belső titkos tanácsos s a Lipót-rend középkeresztese, végre az erdélyi rendek elnöke, megh. 1815. Fia volt Toldy Sára grófnőtől IV. József csász. kir. kamrás, kinek fia nem maradt. I. Domonkos, csász kir. kamarás, előbb katona, azután Torda vármegye főispánja, a gyulafehérvári egyházmegye gondnoka, ki megirta saját életét alexandrinus versekben, két kötetben; sajátságos magyar ember volt, ki 1824. történt haláláig folyton szűk magyar nadrágban járt, miben 1799. született fia Elek is követte. Ennek két fia született, u. m. Domonkos (1825) s György (1826). Harmadik fia volt III. Sámuel, csász. kir. kamarás és százados, ki 1822. halt meg; ennek fia V. József szintén katona, 1809-ben Aspernnél esett el, hol lábait egy ágyugolyó elsodorta; s másik fia III. Ferenc, ki a róm. kat. hitre tért. I. Lajos negyedik fia VIII. Mihály, marosszéki főkirálybiró, majd csász. kir. kamarás, erdélyi kir. táblabiró, az 1790-iki országgyülésen királyi hivatalos s a törvénykezési bizottság tagja, valóságos belső titkos tanácsos, a marosvásárhelyi kollégium főgondnoka, aki megh. 1816 jan. 28. Fia: III. Lajos, kormányszéki hivatalnok, s ennek fiai: I. Miklós (szül. 1804.), 1846-49. kővárvidéki főispáni helytartó, majd az erdélyi udvari kancelláriánál tanácsos (kinek fiai Oszkár és Gusztáv); Lajos (szül. 1807)., elesett Bethlen Gergely gróffal vívott párbajban 1842., hátrahagyván Károly, Lajos és Domonkos nevü fiakat. - II. Sándor fia: III. Ádám is (szül. 1789.), az 1834-iki s 1837-iki erdélyi országgyüléseken kir. hivatalos volt s az ellenzéki párton kitünően szerepelt. Sándor nevü fiut hagyott hátra. - I. Sándor másik fia II. Sámuel hires ember lett s magasra emelkedett, nejével iktári Bethlen Zsuzsannával nemzette II. Domonkost, aki szül. 1773., cs. kir. kamarás, kormányzósági titkár, utóbb az erdélyi kir. tábla birája volt. Nagy tudományu, korán, már 1798. elhalt ifju, kit Lipcsében a gazdasági, Jenában a természettudományi s mineralogiai társulat tagjává s az utóbbi egyik elnökévé választott. Az erdélyi nyelvművelő társaságnak is munkás és buzgó dolgozótársa volt. Több munkát irt e szakokban, de főkép utazásairól irt érdekesen; e könyve 1796. Bécsben nyomatott ki s utóbb német nyelven is megjelent. Kéziratai a marosvásárhelyi könyvtárban vannak letéve. Gyenge testalkata nem birta meg szelleme súlyát s összeroskadt a munkateher alatt. - Testvére I. Ferenc, csász. kir. kamarás, szül. 1787. s a hadseregben szolgált; azután Bánffy Erzsébet bárónőt vevén nőül, ettől fia VI. Sámuel született; leányai egyike pedig Waldeck Hermann herceg neje lett s a legmagasb európai rokonságba jutott. VI. Sámuel maig élő tagokban folytatta e családágat. A főrendiházban ülnek ma a családból, birtokaik után 3000 frtot túlhaladó adófizetés alapján, örökjogu tagok: T. Gyula T. Sándor és T. Jozefinnak, a jótékonyságáról ismert úrhölgynek gyömrői birtokos fia, tartalékos hadnagy, ki 1858. született; ennek 1859. született öccse József, szintén tartalékos hadnagy, az államtudományok doktora, eleinte pestvármegyei főszolgabiró, 1887. fülöpszállási, 1892. makói szabadelvü párti követ, 1896. az ellenzékkel szemben kisebbségben maradván, újra elfoglalta főrendiházi székét s a ház egyik jegyzője; ugyane családágból T. László (szül. 1864.) s T. Tibor (szül. 1871.) Széchenyi Alice grófnő férje; T. Károly gróf (szül. 1836.), Lajos gróf fia, Mikó Imre gróf volt miniszter veje, a marosújvári javak ura. A képviselőházban pedig ülnek: T. Domonkos gróf (szül. 1842) a dési, Géza a volt belügyminiszter, a szatmárvármegyei somkúti, Samu a hires afrikai utazó s vadász, a marostordavármegyei gernyeszegi, Sándor (szül. 1861.) a szolnokdoboka-vármegyei magyarláposi kerületből, ez utóbbi a képviselőház egyik jegyzője s a költő Sándornak, a Petőfi-társaság tagjának s szellemes irónak fia.

1. T. Domonkos gróf, képviselő, főrendiházi tag; III. T. József s T. Zsófia legifjabb fia, szül. Marosvásárhelyen 1810., megh. 1876 máj. 1. Korán elvesztvén derék édesatyját, özvegy anyja ennek elveiben neveltette tehetséges fiát. Már 11 éves korában a nagyenyedi főiskola növendéke lett. 1829. bevégezve iskoláit, jogi tanulmányait az erdélyi királyi táblán folytatta, majd 1830. a magyar országgyülésen mint távollevő követe jelent meg édesanyja helyett. Több időn át Pesten tartózkodván, Széchenyi István gróf a lelkes ifjat barátságára méltatta s eszméi iránt meleg részvéttel töltötte el. A fővárosban, az évenkint élénkülő politikai s irodalmi élet központjában képezte ki magát a közpályára; két évet töltött itt mint joggyakorló és Pest vármegye tiszteletbeli jegyzője. Szabad perceit akkor a költészetnek is szentelte s hazafias verseket irt a Társalkodóba. Erdélybe visszatérve, az 1834-iki országgyülést megelőző mozgalmakban tevékeny részt vett. Egész odaadással csatlakozott az 1838. u. n. vándor patriótákhoz, kik minden vármegye gyülésére elmentek, hol birtokaik voltak. Vezetőjük volt Wesselényi Miklós báró s társai Kemény Dénes báró, ifj. Bethlen János gróf, Zeyk József és Károly, Weér Farkas stb. Az országgyülésen (1834) mint Küküllő vármegye követe jelent meg. Az 1837-iki országgyülésen ismét mint küküllői követ, az 1841-ikin pedig mint királyi hivatalos jelent meg. 1844-ben külföldi utazást tett a népnevelés s földmívesviszonyok bővebb megismerése végett. Azután a zsurnalisztikai pályán is fellépett, a Pesti Naplóba s Erdélyi Hiradóba több tartalmas vezércikket irt, az utóbbinak 1845. vezetője is lett s azt az úrbéri, tagosítási s egyéb napi kérdésekben számos cikkel gazdagítá. A hazai társulatok ügyeiben is tevékeny részt vett, különösen pedig a nevelési ügyben tüntette ki lelke nemességét s későbben (1852) a székelyudvarhelyi iskola részére 6000 frtos alapítványt tett. Az 1847-1848-iki pozsonyi országgyülésen részt vevén, ugyancsak 1848. az erdélyi s későbben a pesti nemzetgyülésen ismét mint küküllői követ jelent meg, de idegrendszere elgyengülése s egészsége megrongálása folytán a politikai közélet izgalmától ez év végén visszavonulni volt kénytelen s egy ideig csak gazdaságának meg a tudományoknak élt s Erdély utóbbi két századának történetén dolgozott. A nagy tudományu főúr már 1836 szeptember 10-én megválasztatott a m. tud. akadémia levelező, majd tiszteleti, 1855 ápr. 19. pedig az akadémiai igazgató tanács tagjává. Rendesen Erdélyben, Kolozsváron és gernyeszegi birtokán lakván, nem sok részt vehetett az akadémiai munkálkodásokban, de szép emlékbeszédet tartott barátja Wesselényi Miklós báró felett (a magyar akadémia 1860-iki közgyülésében) s Széchenyi István gróf felett (Kolozsváron 1860.). Harmadik emlékbeszéde volt Kendeffi Ádám gróf felett, melyet 24 éves ifju korában nagy hatással tartott s mely nyomtatásban is megjelent (Kolozsvár 1834). Legnevezetesebb irodalmi műve azonban a Hora-támadás, a Székely határőrség és a Nádasdy-kormány történetének és birálatának bátran, nyugodtan s hiven megirt képe és a Két kalugyer címü munkája. A marosvásárhelyi T.-könyvtár kéziratainak kivonatozására és regesztrálására 1851-től alkalmas segédekkel több évet fordított s e tanulmányainak gyümölcsei voltak említett művei: Haza- és szabadságszeretetének még 1863. is fényes jelét adta. Marosvásárhely városa megválasztotta őt a szebeni Landtagra képviselővé, elment ugyan magyar társaival együtt a német városba, de ott Haynald Lajos akkori erdélyi püspökkel kezet fogva, működésének volt leginkább köszönhető, hogy a magyarok és székelyek a Landtagba be nem léptek. 1864. a magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyülésének volt elnöke Marosvásárhelyen. 1865. Marosszék küldötte fel Pestre mint képviselőjét s az maradt 1875-ig. 1873. egészsége véglegesen megromlott, Olaszországba tett utazást, azután Gernyeszegre vonult s végkép elhallgatott, de munkálkodni meg nem szünt, folyvást gyüjtve a történelmi adatokat. Közgyásszal fogadott halála után 1881 febr. 28. Deák Farkas rendes tag tartott felette emlékbeszédet.

2. T. Ferenc gróf, költő, szül. 1785 ápr. 4., megh. 1831 dec. 16. Atyja VI. Mihály, anyja Dósa Ágnes. Tanult Besztercén, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Zalatnán, Erdélyben, azután 1799-től 1804-ig a bécsi Theresianumban, a hazai jogot pedig Kolozsváron hallgatta. 1808. nőül vevén T. Karolina grófnő rokonát, paszmosi jószágán lakott s csöndes magánéletet élt. 1810. királyi kamarássá neveztetett ki. Már korán tett sikeres kisérleteket a költészet terén. Bécsbe jövén, egy időre felhagyott költészeti törekvéseivel, de visszatérve Erdélybe, főleg az akkor ott lakó Döbrentey Gábor biztatása s unszolására újra elővette azokat s az Erdélyi Muzeum és a Felsőmagyarországi Minerva folyóiratokban s az Auróra s Hebe zsebkönyvekben csinos költeményekkel lépett fel. Összes versei gyüjteményét Döbrentey adta ki Budán 1834.

3. T. Ferenc gróf (ifjabb), a család r. kat. ágából, T. Sámuel gróf és Serényi Franciska grófnő fia, szül. Strassnitzban (Morvaország) 1790 ápr. 20., megh. Bécsben 1853 márc. 8. A pozsonyi királyi akadémiában végezte jogi tanulmányait, azután Nagyszombatba ment át teologiát hallgatni, de 1812. megváltoztatván szándékát, visszatért a polgári pályára s mint Pest vármegye aljegyzője, majd mind helytartótanácsi tisztviselő szolgált s fokonkint haladva helytartósági tanácsos, 1825. erdélyi kormányszéki tanácsos Kolozsváron, 1828. Bécsben az egyetemes udvari kamaránál udvari tanácsos s rövid idő mulva előbb az erdélyi, majd a magyar udvari kancelláriánál előadó udvari tanácsos lett s hivatalviselését folytatta 1848-ig, mely év ápr.-ban nyugalomba lépett. A Tudományos Gyüjteménybe irt egy-két históriai dolgozatot; a Hormayr s Mednyánszky báró által 1820. megindított Hazai történetek zsebkönyvébe járult a régibb magyar irodalomra vonatkozó becses cikkelyekkel. Ilyen volt a Janus Pannoniust ismertető értekezése e folyóirat első folyamában, Tinódi nevének a német közönséggel első megismertetése, a Szendrei névtelen 1571-ből való költői beszélyének német fordítása a harmadik folyamban s Zrinyi Miklós nagy költőnk kellő alapossággal s meleg érzéssel megirt életrajza a másodikban, melyhez a Zrinyiász néhány töredéke van csatolva hű s annak szépségét éreztető műfordításban. A tudós főurat a m. tud. akadémia már 1831 febr. 16-án tiszteleti tagjává választotta s halála után Toldy Ferenc mondott felette emlékbeszédet. Az akadémia háláját főleg azzal érdemelte ki, hogy az akadémia könyvtárát, melyet a T. grófok alapítottak, mintegy 600 darabra menő becses darabbal, ezek során Tinódi munkáinak egy ritka példányával gazdagította.

4. T. Géza gróf, a család r. kat. ágából, szül. Désen 1844 szept. 28. Középiskolai tanulmányait Nagybányán, Nagyváradon és Marosvásárhelyen végezve, gazdaságot tanulni a hohenheimi akadémiára ment. Majd a jogi tanulmányok befejezése után Kővár vidékén volt tiszteletbeli jegyző. Kővár vidéke külön törvényhatóságának feloszlatása után Szatmár vármegye közügyeiben vett részt mint a közigazgatás bizottság tagja. 1875. választották meg első ízben országgyülési képviselővé a kisnyírjesi kerületből. Azóta hetedízben képviseli a jelenlegi somkúti választó kerületet. Kovách László halála után a képviselőház háznagyává választották meg, de csakhamar, midőn Tisza Kálmán a miniszterelnöki széket elfoglalta s a belügyi tárcától megvált, ő lett a Tisza-kabinet belügyminisztere s mint ilyen Tibád Antal államtitkárjával együtt ő dolgozta ki az első közigazgatási reformjavaslatokat. Tisza Kálmánnal együtt ő is kilépett a miniszterségből s ekkor valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Hivatalától megválván, a legnemesebb irányu társadalmi munkásságra szenteli idejét s több tudományos és jótékony egyesület s részvénytársaság élén áll, nevezetesen: a történelmi társaság elnöke, a Klotild nevét viselő árvagyermekeket nevelő budai szeretetház s a szegény gyermekek nyári szünidői menházairól s üdüléséről gondoskodó egyesület, a fehérkereszt-egyesület lelencházának stb. előljárója. Irodalmilag is működött, bár kisebb arányokban. 1854-71. elbeszéléseket irt a Fővárosi Lapokba s egy csupa ismert népdalokból összeállított népdalművet is szerkesztett. A képviselőházban a szabadelvü párt hive, s tagja a pénzügyi és felirati bizottmánynak. Neje Murati dúsgazdag bankár leánya.

5. T. József (II.) gróf, T. László (II.) grófnak s Ráday Eszternek, a Rákóczi Ferenc hires kancellárja Ráday Pál leányának fia, szül. Huszton 1738 dec. 21., megh. 1796 szept. 1. 16 éves korában Igenbe vitték a tudós Bod Péterhez, hol három évet töltött filozofia, teologia s história tanulásával. 1759. a baseli s lejdai egyetemeket látogatá, több ízben nagy külföldi utazásokat tett; beutazta Svájcot, Hollandiát, Francia- s Németországot s mint megrakodott méh tért haza, politikai, matematikai, régiségi, építészeti, művészeti ismeretek gazdag kincsével. Másod ízben 1768. Olaszországban utazott T. Lajos gróf rokona s a tudós Cornides társaságában; végre harmad ízben mint már magas hivatalnok tett utazást Németországban. Első utazásából haza térve, 1767. az erdélyi királyi tábla birája, 1782. Békés vármegye főispáni helytartója s ugyanazon év okt. Ugocsa vármegye főispánja; 1785. II. József alatt protestáns létére a pécsi iskolai kerület igazgatójává, 1792. valóságos belső titkos tanácsossá, végre 1795. a magyar szent korona őrévé lett. Megvette Cornides Dánielnek a magyar történetre vonatkozó gazdag könyvtárát ezer aranyon s ő maga is 30,000 frt értékü könyvtárt gyüjtött. Nagy muzeuma volt kitömött ritka állatokból s matematikai és fizikai műszerekből. De mint iró is jeles volt; francia nyelvü értekezése: Essai sur la foiblesse des esprits forts (Az erős lelkek gyengeségéről), melyet Baselben irt s Párisban és Lejdában két ízben nyomatott ki (1760), a vallást védi ostromlói ellen s a külföld előtt nagy tetszést nyert. Ezenkivül öt beszéde jelent meg nyomtatásban, három latin és kettő magyar nyelven. Maradt még fenn egy szép költeménye: Eszter nevü szeretett hugának halálára irt elegia 1778-ból, mely, tekintve, hogy 120 év előtt iratott, ma is nagy érdekkel bir. Életrajzát jeles fia László (III.) irta meg. V. ö. Siebenbürg. Quartalschrift, VII. évf., 110-146. old.; továbbá Bajza munkáját: A T.-ek tudományos hatásáról.

6. T. József (III.) gróf, a fentebbi II. József unokája s III. László szeptemvir és ennek első neje T. Mária grófnőnek második fia, Erdély volt kormányzója, a legkitünőbb magyar történettudósok egyike, szül. Pesten 1790 okt. 24., meghalt u. o. 1855 febr. 15. Első tudományos kiképeztetését szerető, nagynevü atyja körében nyerte. Azután Kolozsvárt folytatta azt az ottani ref. főiskolában. 1806. a pesti egyetemre jött. A jogi tanulmányok bevégzése után két évig Pest vármegyénél volt törvényes gyakorlaton mint aljegyző, más két évig pedig, 1810-től kezdve a magyar királyi budai helytartó tanácsnál közigazgatási gyakorlaton mint fogalmazó. 1812., családi szokás szerint, külföldre ment ismereteit kibővíteni; a göttingai egyetemen két évig tanult, azután beutazta Németországot, Hollandiát, Svájcot s Észak-Olaszországot. 1815. a hazába visszatérve, ismét elfoglalta hivatalos helyét s most már gyorsan emelkedett a műveltségét és készültségét megillető kitüntetési fokozatokon. 1818. királyi helytartósági titoknok, 1824. a királyi tábla bárója s birája, 1827. csanádi főispán s a rendszeres munkálatok kidolgozására kinevezett országos bizottság tagja, 1830. szabolcsi főispán, 1832. bécsi udvari magyar kancelláriai előadó tanácsos lett. Hitsorsosai bizalma pedig már 1818. a pesti ref. egyházmegye algondnokává s 1824. a tiszamelléki egyházkerület s a sárospataki kollégium főgondnokává választotta. 1827. kezdődik nagy szerepe a magyar tudományos akadémia felállítása elhatároztatván, ő legfőbb részt vett az azt előkészítő munkálatokban s kitüntetett széles tudománya és szervezőképessége tekintetéből a nádor főherceg s pártfogó által az akadémiai igazgató tanács tagjává, a megalakult igazgató tanács által pedig az akadémia első elnökévé választatván, e díszes helyét egész haláláig bölcseséggel, buzgalommal s dicsőséggel töltötte be. Az 1840-iki országgyülésen koronaőrré választotta a rendek tisztelete, 1842. pedig Erdély kormányzósága, mint a polgári kitüntetés legmagasb foka ruháztatott reá. T., mindent összevéve, magyar akadémiánknak legnagyobb alapítója s jóltevője nemcsak szellemi, de anyagi tekintetben is. Családjával együtt 24,000 kötetre menő gazdag s nagybecsü könyvtárát adta a még akkor segédeszközök nélkül levő és szegény akadémiának s ezzel vetette meg az akadémiai nagy könyvtár alapját, melyhez azután a Kresznerics-féle kézirat- és éremgyüjteményt s a ritkaságokban dús Veszerle-féle gyüjteményt is csatolt és ebben három Korvin-kódexet, melyek közt van Carbo Lajos ekkorig ismeretlen műve: De laudibus Regis Mathiae. 5000 forintot alapított könyvtárnoki hivatal létesítésére s 2000 forintot az éremtár növelésére. Végre pedig végintézkedésében az akadémiának hagyta saját kézi könyvtárát s a történelmi bizottság részére a Hunyadiak kora c. 12. kötetes nagy művét s annak akkorig készen levő összes példányait. A könyvtár további növelésére s a könyvtárnoki fizetés javítására 24,000 forintos alapítványt, évenkint kiadandó 100 aranyas drámai jutalomra pedig 12,000 forintos alapítványt tett. Vezérlő részt vett a már atyja által tervezett akadémiai alaprajz készítésében s Széchenyi István gróf első elnöktársával együtt ő volt az akadémiának nemcsak megteremtője, hanem a bekövetkezett veszélyek közt fentartója s megmentője. Két pályadíjat nyert a Marczibányi-alapítványból. Egyik jutalmazott munkája: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által. Második koszoruzott pályairata egy kimerítő magyar szótár módszere tárgyában ad oly javaslatot, melyet a m. tud. akadémia 15 év mulva is helyesnek s célszerünek talált (mindkét értekezés megjelent Pesten 1821. Jutalomfeleletek a magyar nemzeti muzeum kérdéseire címü gyüjteményben). 1822-23. a Kisfaludy Károly Aurorájában néhány sikerült történeti vázlatot tett közzé. De főleg a Hunyadiak korabeli magyar állam- és népélet fényes időszaka vonta magára figyelmét s szeretetét, melyben ősei, a horogszegi Szilágyiak, Mihály és Erzsébet vittek nagy szerepet. Rendkivüli gonddal, fáradsággal és költséggel gyüjtötte e forrásokat s adatokat nagy művéhez, mely 25 évi folytonos munka s buvárkodás eredménye: A Hunyadiak kora Magyarországon. Életében megjelent a 11 kötetre tervezett nagy műből az I. és II. kötet 1852. Albert király s Erzsébet királyné, Hunyadi János, László király és Hunyadi László gyönyörü acélmetszetü képeivel, a III. kötet 1853. Mátyás király, Szilágyi Mihály és II. pius pápa ugyanoly arcképeivel; a IV. kötet 1854. Mátyás király másik, dombormű után Tyroler által metszett, továbbá Beatrix királyné és Podiebrad cseh király arcképeivel; a X. kötet 1853. Albert király s Erzsébet királyné ifjukori arcképeivel és hét kézirati hasonmással; a XI. kötet V. László király képével és szinte hét kézirati hasonmással; az V. kötet már a szerző halála után, 1856. Mátyás király harmadik, Beyer Lipót által metszett babérkoszorus, Kinizsi Pál és III. Frigyes császár arcképeivel. És a nemes gróf e tervezett, de véget nem ért, bár teljesen előkészített s csak kidolgozásra váró nagy munka megjelent kötetei 1000 példányának egész jövedelmét, mintegy 25,000 forintot, a magyar tud. akadémiának ajándékozta történeti célra, hogy t. i. a bejövendő pénz tökésíttetvén, annak felerésze után a kamatok egyhatoda az akadémia alaptőkéjéhez csatoltassék, a többi öthatoda a könyvtár növelésére fordíttassék, fele pedig a történettudományi osztály rendelkezésére bocsáttassék. Azóta megjelent Csánki Dezső tollából, az akadémia történeti bizottsága megbizásából VI. kötetül Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában (I. köt.) 1890. A nagy ember 1848 után nagy kínokat szenvedett; életerejét gyilkos nyavalya törte meg s a hazafi lelkét a nehéz idők súlya fájdalmakkal borította el. Amazok ellen a szakadatlan tudományos munkában keresett enyhületet, ezekkel szemközt az az erős hit vigasztalta, hogy a magyar az idők keserü látogatásai alatt is hű maradand magához s a törvény és igazság végre is győzni fog. Az akadémiában 1855 febr. 26-án tisztelő hive, a magyar tudományos akadémia akkori titkára, tartott felette érdemlett magasztalásokkal teljes, emelkedett hangu emlékbeszédet. Olajban festett szép arcképe a magyar tudományos akadémiában látható; u. o. van márvány mellszobra.

7. T. László gróf (a családban e néven 3-ik), Somogy vármegye főispáni helytartója, szül. Szirákon (Nógrád) 1764 szept. 8., megh. 1821. Atyja T. József, anyja királyfalvi Roth Johanna volt. Magántanítók felügyelete alatt, majd a marosvásárhelyi kollégiumban igen gondos nevelésben részesült. Nevelésében s minden oldalu tudományos képzésében, lelkes atyján kivül, nagy érdeme volt a tudós Cornides Dánielnek, kivel, miután iskoláit s a törvényes gyakorlatot bevégezte, fél évet Bécsben töltött, 1783. pedig külföldre utazott, Göttingában másfél évet szentelt a tudományoknak. Aztán beutazta Németországot, Angliát, Franciaországot, Hollandiát és Svájcot s gazdag ismeretekkel és tapasztalással, de hazafiui érzelmeinek teljes tisztaságával, teljesen elkészülve jött haza, nemzete s a tudomány szolgálatára. 1787. házasságra lépett T. Mária grófnővel, T. Ádám gróf s Wesselényi Mária leányával. 1789. az erdélyi kormányszéknél tiszteletbeli titoknok, 1791. kir. kamarás, 1792. az erdélyi királyi tábla birája lett s időközben, 1790. az ez évi nevezetes országgyülésre követte s a kolozsvári ref. kollégium gondnokává választatott. Atyjának 1796. bekövetkezett halála s változott családi viszonyai miatt lakását egészen Magyarországra tette át. 1800. elvesztvén első nejét, második házasságra lépett szoboszlai Mészáros János báró altábornagy leánya Johannával, ki házi boldogságát megújította s gyermekei nevelésében hű segéde s a nádor főhercegnő udvarhölgye, barátnője s a pesti jótékony nőegyesület elnöke volt. 1802. a dunamelléki egyházkerület főgondnokává választatott s 1803. a pesti kir. tábla birája lett. A fejedelem azzal jutalmazta érdemeit, hogy 1811. Somogy vármegye főispáni helyettesévé s 1819. a hétszemélyes tábla birájává nevezte ki. Hivatalos nagy elfoglaltsága mellett minden szabad idejét a tudományoknak szentelte. Számos apróbb versei s egyéb munkái során, melyek közt van tisztelt emlékü atyjának 1800. Szebenben megjelent életirása s 1819. a Tudományos Gyüjteményben közlött Gondolatai a magyar versszerzés mesterségéről, különösen kiemelendő: A magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései (Pest 1806) s a nagyobb elterjedés tekintetéből német nyelven kiadott műve: Unmassgebliche Meinung des Grafen L. T. über die Einrichtung einer gelehrten Gesellschaft in Ungarn. Ugyane tárgyban 1807-ben jutalomkérdést tűzött ki. E kedves vágya valósulását azonban már meg nem érheté s e nagy feladatot fia József örökölte tőle. Első házasságából született gyermekei: Ádám tábornok, József erdélyi kormányzó s a m. tud. akadémia elnöke, Sámuel egyházkerületi főgondnok; második házasságából: IV. László.

8. T. László (IV.) gróf, III. László grófnak ennek második nejétől Mészáros Johanna bárónőtől való fia, párisi magyar követ, emigráns, született Pesten 1811 február 11-én, megh. u. o. 1861 máj. 5. Gondos házi magánoktatás után a pesti s a berlini egyetemeken végezte tanulmányait. Már 1836 szept. 10-én tiszteleti tagja lett a m. tud. akadémiának s Fogaras vidéke követül választotta az erdélyi országgyülésre. A politikai irodalmon kivül, melynek mestere volt, költői kisérletet is tett, és pedig a költészet legnehezebb s legmagasabb fajában, a drámában. 1842-ben kiadta Kegyenc címü tragédiáját a római történetből. Már a Kegyenc előtt dolgozta ki egy nagy történeti dráma vázlatát, melynek tárgya Kupa harca volt Szt. István ellen; ez azonban kiadatlan maradt. De a szépirodalmi működés hátterébe szorult, T. 1843-ban megjelent a főrendi táblánál, melyben az ellenzéki törekvések Eötvös József báró, Batthyány Lajos és Kázmér grófok, Pálffy József gróf stb. bátor és férfias fellépése által mindinkább kifejlődtek s erőre jutottak. T. gróf ez ellenzéki s reformpártnak csakhamar egyik leghatalmasb vezérszónoka lett. A közbizalom őt választotta meg Batthyány Kázmér gróffal együtt az 1844. megalakult magyar védegylet élére, melynek Kossuth Lajos lett igazgatója. Ez országgyülésen erősödött meg ismeretsége s szorosabb összeköttetése Kossuth Lajossal, mely élete végéig tartott. A nemzeti (később ellenzékinek nevezett) kör is, mely akkor nagy befolyást gyakorolt a közvéleményre, őt választá elnökéül. 1847-48. ismét a főrendi táblánál foglalta el székét s folytatta ellenzéki szerepét, az 1848-iki pesti nemzetgyülésre azonban már mint Pest vármegye egyik képviselője jelent meg. Midőn 1848-ban, a válságos nagy év nyarán szüksége mutatkozott annak, hogy Magyarország a francia köztársaságnál is, és pedig méltóan képviseltetve legyen, az országgyülés királyi jóváhagyás mellett T.-t küldte el e fontos állomásra. 1848 szept. elején érkezett Párisba s állomását a világosi fegyverletételig hiven betölté, a lehetőségig mindent elkövetve, hogy ott a magyar ügy iránt részvétet teremtsen s annak mibenlétét megismertesse. A fegyverletétel után küldetésének hivatalos jellege megszünt ugyan, de ő azért folyton Párisban maradt s az irodalmi, zsurnalisztikai s társadalmi téren kifejtett munkássága s hatása által igyekezett elnyomott hazája során s fájdalmain enyhíteni. Nagy hibát követet el, midőn elszánta magát Németországba menni s Drezdában lakó rokonait T. Emma grófnét, Degerando özvegyét s T. Blankát meglátogatni. Az ő becsületes, lovagias észjárása nem gondolhatott arra, amit az egész nemcsak hazai, hanem európai közvélemény undorral kárhoztatott, hogy egy szomszéd kormány szolgai készsége a Drezdában rokonai látogatásán levő s ott politikailag nem szereplő száműzöttet fegyenc gyanánt elfogatva, őt annak a kormánynak kiszolgáltassa, mely fejére egykor halálos itéletet mondott. Ez eljárás elleni óvástételüket az ország majdnem összes hatóságai sérelemképen terjesztették fel s az összes hirlapok erélyesen és szenvedélyesen törtek pálcát e botrányos gyávaság felett. A nemzettel való kibékülés útján járó bölcs király ugyan, Vay Miklós báró akkori udvari kancellár s Majláth György tanácsával élve, megkegyelmezte az egykor elitéltet s annak haja szála sem görbült meg, csak azt kivánta tőle, hogy a monárkiából el ne távozzék, összeköttetéseit az osztrák kormány külföldi ellenségeivel félbeszakítsa, s hogy ideig-óráig politikai szerepléstől tartózkodjék. Adott igérete szerint, egyelőre minden szerepléstől visszavonult s a Pesthez közel eső Gyömrő és Szirák családi birtokokon, rokonai közt tölté napjait; első távolabb látogatása Batthyány Lajos gróf özvegyét illette; Dákán Veszprém vármegyében. Visszautazóban Győrt és Pestet is érinté. Az általa elfogadott fentebbi feltételeket halála órájáig hiven megtartotta, az alkotmányos politikai működését megszorító harmadik feltételben foglalt ideig-óráig kifejezés értelmezését azonban magának tartotta fenn s azt három hónap multán, az 1860-iki országgyülés megnyiltával lejártnak tekintette, de annak tekintette a feltételt elébe szabó hatalom is, mert a felsőházba királyi levél által meghivatott. Ha tehát adott szavával nem ellenkezett a felsőházban törvényhozási jogát gyakorolnia, ugyanezt tehette a képviselőházban is, hovát őt a választók osztatlan bizalma küldte. Oda állítva pedig az alkotmányosság és törvény korlátai közt szabadon követhette azt az irányt, melyet elvei elébe tűztek, s csakis azt követhette becsülettel. Ő szavát soha senkinek nem adta, hogy meggyőződéseiről, hazafias vágyairól s reményeiről lemond, készebb lett volna börtönt és halált szenvedni, mint ilyen becstelenségre ráálani, de ezt senki nem is kivánta tőle. Politikai fellépésének iránya s modora lényegében nem különbözött a «mérsékelt pártnak» nevezett képviselőkétől. Utolsó beszédtöredéke s abban kifejezett politikai programmjában fájdalmat s elkeseredést látunk ugyan, mellyel akkor az egész levegő telítve volt, de egyébiránt csak a törvényes állapot helyreállítását követelte ő is, mint Deák Ferenc és társai s csak a forma körül volt véleménykülönbség. Azonban nem kerülhette ki, hogy a külföldi lapokban szószegéssel ne rágalmazzák; itthon pedig oly reményeket s várakozásokat fűztek egyéniségéhez, melyeknek eleget nem tehetett. Barátai ismerték az ideges és beteg ember nemes lelkének küzdelmeit, mely halálát megelőzték. Öngyilkos lett, mert azt hitte vagy képzelte, hogy a fenforgó körülmények közt halála üdvösebb a hazára nézve, mint élete. Halála kínos meglepetést, országos feljajdulást s közfájdalmat okozott, mert T. a napnak ünnepelt hőse, a nemzet bálványozott kedvence volt, kire a néphit ez időben megváltói szerepet ruházott. A nép százezrei néma fájdalommal kisérték koporsóját. Az a majdnem páratlan népszerüség, mely életében környezé, kora sírjába is követte. Az akadémiában egyik hű barátja Lukács Móric tiszteleti tag rótta le emlékezete iránt a kegyelet adóját 1861 máj. 27. (Magyar Akadémiai Évkönyvek 10. köt. 5. darab).

9. T. Mihály gróf, Apafi első tanácsos, Erdély nagy hatalmu államférfia, szül. Nagyváradon 1634., megh. a zernyesti csatatéren 1690 aug. 21. Gondos neveltetésben részesült, melyet a fejedelem Rákóczi György fejedelem udvarában apródkodással fejezett be. II. Rákóczi György testőrei kapitányává tette s éles elméjét már ifju korában észrevevén, politikai megbizatásokra is alkalmazta (1657. Barcsaihoz küldötte). Rákóczi halála után Kemény János szolgálatába állott s midőn ez a török ellen a némettel akart szövetkezni, T.-t küldötte Montecuccolihoz, s még u. a. évben (1661) Bécsbe az udvarhoz. Részt vett a nagyszőllősi csatában (1662 jan. 23.) is, ahol Kemény János elesett. A görgényszentirmei országgyülésen (1662 márc. 10.) a Kemény János párthivei között T. is fő- és jószágvesztésre itéltetett, de meghódolván az új fejedelemnek, Apafinak, ez kegyébe fogadta és országos postamesterré tette, mely előkelő hivatalt T. már II. Rákóczi alatt viselte. Apafi alatt befolyása nőttön nőtt, erős pártfogója lévén saját éles eszén, kiváló államférfiui tehetségén kivül rokona, a fejedelemasszony is. A gyönge, erélytelen, iszákos Apafi csak névleg volt fejedelem, a fő hatalom lassankint T. kezébe került. Válságos idők következtek. A vasvári béke (1664) nagy elégületlenséget idézett elő Magyarországon és Erdélyben. A segesvári országgyülésről T. küldetik Szatmárra, az ottani császári kapitány Rottal János előtt protestálni a béke sérelmes pontja ellen. A Wesselényi-féle összeesküvésben T.-nek is volt része. Ő és Bethlen Miklós az erdélyiek követe (1666) a nádorhoz és társaihoz, akik Erdély és a török segítségére számítottak a tervezett felkelésben. Az összeesküvés felfedeztetvén, Zrinyi és Frangepán kivégeztetése után az üldözött magyarországi urak Erdélybe menekültek. A bujdosóknak T. volt a legerősebb pártfogójuk, kinek azonban nagy küzdelmébe került a bujdosók ügyében az erdélyi rendeket fegyveres segítségadásra birni, mert a török beleegyezését nem nyerhették meg, ugy hogy az első segélyt szinleg csak ő maga, mint kővári kapitány nyujtotta nekik. A bujdosók 1672. fővezérükké választották s T. egy kis sereggel megindult Szatmár felé, a bujdosók és vármegyei hadak tömeges csatlakozására számítván. Mielőtt ez bekövetkezhetett volna, a szatmári német őrség 1672 szept. 20. meglepte Batiz-Vasvári faluban és csapatát szétrebbentette. T. maga is csak alig menekült meg az üldözésből. Ez a sikertelen kisérlet még óvatosabbá tette az erdélyi rendeket a bujdosók fegyverek támogatásában, hiába kérik, sürgetik T. fővezérükké kineveztetését és segítségükre küldését a fejedelemtől: a békepárt erősebb volt. Ennek Bánffy Dénes volt a feje. Bánffy bukásával és kivégeztetésével (1674 dec. 18.) még csak eg ember volt Erdélyben, aki T. befolyásával mérkőzhetett: Béldi Pál, ki Konstantinápolyba menekülvén s ott a Jedikula-toronyba záratván (1678), T. politikai céljainak nem állott többé senki útjában. A magyarországi bujdosók megsegítése nála nemcsak érzelmi politika volt, mellyel egykori honfitársain s hitsorosain segíteni akart, de messze menő nemzeti és állami eszme megvalósítására törekedett. Ezért ragaszkodik a bujdosók megsegítéséhez, élükön saját vezérségével, köt szövetséget érdekökben a francia királlyal (a fogarasi szerződést 1675 ápr. 28. és a varsói szerződést 1677 máj. 27-én), ezért nem engedi ki kezéből a vezérséget sem Wesselényi Pálnak, sem Thököly Imrének s miután a töröktől legalább a hallgatólagos beleegyezést sikerült kinyerniök: 1678 elején ő maga mint a bujdosók hadainak generalissimusa indul ki Kővárból s 10,000 főnyi magyar, erdélyi, lengyel, kozák, tatár hadával a Felső-Tisza vidékén áthaladva, Zemplénben, Abaújban, Tornában és Gömörben hadakozik s ostromolja ki a kisebb várakat (Bodókőt, Tornát, Putnokot, Szendrőt, Szaláncot stb.), de Eperjes alól 18 napi sikertelen ostrom után visszatért Kővárra (1678 aug.). Thököly Imre ellenben diadalmasan nyomult előre Felső-Magyarországon a morva s osztrák határig, elfoglalván a bányavárosokat is. T. második kudarcával, mely a bujdosók élén érte, belátta, hogy nem hadvezérnek született, de ha a kardot le is tette, az ügy vezetéséről nem akart lemondani s Thökölyt a bujdosók élén saját eszközeként akarta felhasználni. Thököly azonban csak addig tűrte T. felsőbbségét és névleges vezérségét, mig szüksége volt reá és Erdélyre, de sikereivel önállósága is nőttön nőtt s mihelyt lehetett, mindjárt függetlenné tette magát T.-től. Ebből keletkezett az a halálos gyülölet T. és Thököly között, mely mindkettőjökre nézve végzetessé vált. Az 1680. megkisérlett kibékülés csak látszólagos volt, a végleges szakadás 1681. megtörtént, midőn a török tényleges segítséget adott a bujdosóknak s Apafi is rendeletet kapott a táborba szállásra. Apafi T.-t tette a sereg fővezérévé, majd maga állt a 25,000 főnyi sereg élére; de Thököly Kálló alatt szemrehányással illeti T.-t ellenségeskedése miatt és seregével együtt elhagyta a fejedelem táborát. A bujdosók Thökölyt választották vezérökké s a török külön szerződött vele (1682 jun.), Felső-Magyarországot 40,000 tallérért neki engedvén. T. gyülölete még inkább fokozódott a következő évi hadjárat alatt, midőn az erdélyieknek csak alárendelt szerep jutott az újabb, Ibrahim budai pasa vezérlete alatt folytatott hadjáratban, mely Fülek elfoglalásával és Thököly fejedelemmé tételével végződött. Az 1683-iki hadjárat és a török megveretése Bécs alatt fordulópontot képez Erdély politikája irányzatában. Thököly megmaradt a török szövetségében, T. Erdély megmentése céljából Lipóttal kezdett alkudozni. A császár-király 1685-ben Erdélybe küldé Dunod Antal jezsuitát, hogy Lipót és Apafi közt olyanforma egyezséget létesítsen, mint Rudolf és Báthory Zsigmond közt volt. Az államtanács a fogarasi gyülésen nem fogadta el Dunod tervezetét, de onnan Dunod T. látogatására falusi birtokára Kercsesorára menvén, ott vele a császár nevében titkos egyezségre lépett, melyben T. Erdélynek a magyar király fenhatósága alá visszatérítésére kötelezi magát s a császár ennek fejében kegyébe fogadja T.-t, védelmet és évdíjat biztosít neki és a töröktől visszafoglalandó saját meg Thököly uradalmait igéri neki. T. igérete beváltásán munkált. Nem a magánérdek sarkalta erre, hanem az az államférfiui bölcs belátás, hogy a török hatalom rohamos hanyatlása mellett Erdély államjogi helyzete és viszonya a magyar királlyal addig rendezendő, mig nem késő, ameddig a győztes dinasztia Erdéllyel mint önálló alkudozó féllel hajlandó tárgyalni. T. műve volt, hogy az 1685 okt.-i országgyülésből Haller János egy követség élén Bécsbe küldetett, mely 1686 jun. 28. megkötötte az u. n. bécsi vagy Haller-féle szerződést. Budának 1686 szept. 2. történt visszafoglalása azonban megakasztotta az Erdély önállóságát eléggé biztosítandott eme szerződés megkötését. Lipót most már nem volt hajlandó annyi engedményt adni s 1687 szeptember Lotaiai Károly herceget Erdély katonai megszállására beküldvén, ez a balázsfalvi szerződést köti 1687 okt. 27., mely az erdélyi várakat megszálló császári hadaknak téli szállást és ellátást biztosít Erdélyben, másrészt az ország sarkalatos jogait megerősíti. Erdély végleges meghódítása végett Lipót 1688. a hirhedt Caraffa Antal tábornokot küldötte be, aki nem a fejedelemmel vagy az országgyüléssel, hanem T.-vel és a forma kedvéért még néhány tanácsossal tárgyalt Szebenben a meghódolás felől. T. ekkor már teljhatalmu kormányzója volt Erdélynek, a Fogarasba zárkózott Apafi mindent reá bizott: «lássa az úr T. uram, amint ő kegyelmének tetszik, ugy menjen véghez a dolog!» szokta volt mondogatni. T. pedig kénytelen volt Caraffa kivánságára a mellette lévő tanácsurakkal Szebenben 1688 máj. 9. egy hódolati nyilatkozatot kiállítani, felesküdni Lipót hűségére, amit a fejedelem is kényszerült megtenni. A hódolati nyilatkozat közelégületlenséget keltett Erdélyben. T.-t az ország alkotmányának megsemmisítésével, a vérmesebbek hazaárulással vádolták, amiért az országot föltétlenül átadta Lipótnak. Midőn a török Erdély visszafoglalására Thököly Imrét haddal küldötte az országba, T. mint az erdélyi hadak főgenerálisa a zernyesti mezőn ütközetben elesett s a tatárok által összevagdaltatott. Holttestét Görgénybe vitték, hol felesége eltemettette. T. első neje Paksi Zsófia volt, aki félév mulva esküvője után meghalt, mint első jegyese Torma Julia. Köröstarcsai Veér Judit, a «jó, kegyes, istenfélő asszony» volt aztán az, kivel boldog családi életet folytatott egész haláláig. T. a család gazdagságának is megalapítója. Nagy vagyonszerző és szaporító jó gazda volt. Élete végére annyi birtokot szerzett az ország minden részében, hogy méltán elmondhatta, hogy ha Huszt várából Fogarasba kellett utaznia, mindenütt a saját birtokán állhatott meg éjjeli szállásra. Bánffy Dénes elkobzott jószágaiból is kapott egy részt: Gernyeszeget; azzal a hatalommal, melyet az árnyékfejedelemre gyakorolt, tetszés szerint válogathatott a kincstárra szállott birtokok között. Lipót sm hagyta jutalom nélkül a neki tett szolgálatokat, a kitüntető ajándékokon felül 1685. grófi címet adományozott neki s az 1697 ápr. 20. kelt oklevéllel T. fiai Mihály, László, József, Pál és Sándor római szent birtodalmi grófi rangot és bővített címert nyertek.

10. T. Sámuel gróf, a nagy T. Mihály unokája, erdélyi udvari kancellár, előbb küküllői, majd bihari főispán, II. József alatt 1784-90. királyi biztos a nagyváradi kerületben, szül. 1739 nov. 17-én, megh. Bécsben 1822. A család e tudománykedvelő, nagy műveltségü tagja állította fel óriási költséggel a marosvásárhelyi T.-könyvtárt, melyet közhasználatra nyitott meg s mely már 1816-ban 36,000 kötetet foglalt magában s későbben 40,000 kötetre gyarapodott. E gazdag s nagybecsü könyvkincs gyüjtését már igen ifju korában, 1753. kezdte meg s e célra ugyanakkor külföldi utazást is tett s több akadémiát látogatott meg. E könyvtár katalogusa 1796-1817. jelent meg három kötetben, Bécsben és Lipcsében, deák nyelven, melynek sok olvasottsága s nagy tudományra mutató előszavában kifejti a nemes hazafiui célt, mely őt ez áldozatos vállalatában vezette, mert őseitől könyvek alig maradtak rá s maga teremté elő e roppant tudományos kincset. Kazinczy szerint több mint 800,000 frtot költött tudományos célokra.

11. T. Samu gróf, felfedező utazó, szül. Sáromberken 1845. Katonai szolgálatba lépett, később 1881. mint országgyülési képviselő szerepelt. Barátságos viszonyban élt Rudolf trónörökössel, kit gyakran elkisért kisebb utazásaira s különösen a görgényi vadászatokra. 1886 őszén Höhnel Lajos magyar születésü tengerésztiszt kiséretében AFrikába utazott, honnan a következő év tavaszán nagyobb felfedező utat tett. Jan. 23. nagy karavánnal hagyták el Zanzibárt s ápr. 12. értek el a Kilimandsaro havasig, melyen T. egész az örök hó határáig hatolt előre, legelőször az utazók között. Újból szervezve 250 főre menő karavánját, okt.-ben a Kenia hegységhez jutott s ezt is megmászva, nagyobb részt ismeretlen vidékeken keresztül mentek a Bao tóig s onnan tovább hatolva, 1888 ápr.-ban két nagyobb tavat fedeztek fel, melyeket T. Rudolf- és Stefánia-tavaknak nevezett el a magyar trónörököspár nevéről. A Rudolf-tó partjához közel fekvő 630 m. magas névtelen gőzölgő tűzokádó hegynek Höhnel adta a T.-vulkán nevet. 1888 nov. 25. szerencsésen megérkeztek Mombazába, ahonnan T. csaknem három évi távollét után a következő tavasszal jött vissza Magyarországba. A nevezetes utazásról Höhnel irt kétkötetes művet, melyet Ráth Mór magyar nyelven is kiadott. 1897 jun. 23. megkapta a titkos tanácsosi méltóságot.

12. T. Sándor gróf, Jánosnak és Mikes Erzse grófnőnek fia, 1848-49-iki honvédezredes, iró, szül. Kolozsváron 1821 jan. 26-én, megh. Nagybányán 1892 máj. 19-én és eltemettetett koltói birtokán (Szatmár). 10 éves koráig falun, az erdélyi Nagy-Sármáson nevelkedett. 1830. szülői beadták a kolozsvári piaristák konviktusába, hol öt évet töltött. 1835-ben Táncsics Mihály lett nevelője. Iskoláit végezve, Marosvásárhelyre ment a királyi táblához jurátusnak, hol az ügyvédi vizsgát is letette. Innét azután, családi szokás szerint, német egyetemekre ment Berlinbe, Halléba, Jenába s Boroszlóba. Ezentúl kezdődött nagyszerü kalandokban gazdag élete, melyek hullámai közt ifjukorát töltötte. 1841. ugyanis megismerkedvén Lichnowski Félix herceggel, ki karlista generális volt Spanyolországban, ezzel e regényes földre ment s részt vett a karlista harcokban; Barcelonában elfogták s csak a világhirü Lesseps Ferdinánd, akkor ottani francia főkonzul, közbenjárására menekülhetett a reá váró halálos büntetés alól. Franciaországon keresztül jutott vissza Berlinbe, hol folytatta egyetemi tanulmányait s baráti viszonyba lépve a már akkor ünnepelt Liszt Ferenccel, ennek társaságában Oroszországba s onnan Párisba ment. Haza érkezvén, Kővár vidéke megválasztotta egyik követének. Az 1848-iki lelkesült év Kővárvidék főkapitányi állásában találta, a rajongó ifju azonban beállt közhonvédnek a 10-ik honvédzászlóaljba; ezzel ment le Becskerekre a rácok ellen harcolni, honnét Kossuth Lajos felhivta Budapestre s annak kérésére újra Erdélybe ment mint kővári főkapitány s kormánybiztos, hol Bem tábornok vevén át a sereg vezérletét, ez maga mellett tartotta őt s őrnaggyá, majd ezredessé nevezte ki, s végre az erdélyi hadsereg felügyelőségét bizta rá. Folyvást a hős oldalánál szolgált s több csatában vett részt, Kis-Sajónál negyedmagával háromszáz fegyveres oláhon törte magát keresztül. Jelen volt a világosi fegyverletételnél, honnét az aradi várba vitték fogságra; sikerült azonban innét menekülnie, az aradi, békesi s a csongrádvármegyei tanyákon bujkált s mint Knicsanin szerb tábornok kocsisa, álruhában jutott Belgrádba s onnét Konstantinápolyba. Ez alatt itthon a császári hadi törvényszék élet- és vagyonvesztésre itélte s annak módja szerint «in effige» fel is akasztatta. A török fővárosból Franciaországba ment át; III. Napoleon államcsinyje után onnét is kiűzték. Londonba s onnét Jersey szigetére ment, hol Hugó Viktorral megbarátkozott s midőn ez utóbbinak hires deklarációja folytán onnét is elkergették, a nagy költővel s a többi száműzöttel együtt Guernesey szigetén települt meg. A krimi hadjárat után ismét Törökországba s onnét Svájcba költözött, hol házasságra lépett Bickerstedt Johannával, Longdale lord eszes és szép leányával, aki Spanyolországból úti képeket is irt a Hölgyfutárba, kitől azonban, az angol természet hidegségével nem rokonszenvezvén, csakhamar elvált s az 1858-iki mozgalmak idején Nizzában megismerkedvén Garibaldival, az 1859-iki hadjáratban s aztán Sziciliában, Calabriában s Nápolyban ennek zászlói alatt szolgált s egyik legvitézebbike volt a légiójabeli marsalai ezer hősnek s Garibaldi egyik kedvence volt. 18 évi száműzetés után került vissza új életre kelt hazájába s a koronázás alkalmával kihirdetett amnesztia folytán elkobzott vagyonát is visszanyerte s azóta többnyire szatmárvármegyei koltói birtokán, s Nagybányán, olykor Kolozsváron, Debrecenben s Budapesten élt, gazdalkodva s irogatva. Petőfi Sándor a nagy költőt rendkivül szerető gróf koltói kastélyában s parkjában töltötte fiatal nejével mézesheteit, kinek kedvéért ő maga onnét három hétre kiköltözött s elutazott. Gyakrabban lépett fel az irodalomban érdekes élete egyes emlékeinek szellemes leirásával, lapokban s külön kiadványokban. Ezért a Kisfaludy- s Petőfi-társaságok taggá választották. Másodszor is megházasodott, nőül véve Litez de Tiverval Matildot, kitől négy gyermeke maradt s ezek közül Sándor országgyülési képviselő.

Forrás: Pallas Nagylexikon