a szó tulajdonképeni értelmében a halott földi maradványai
egészben vagy részben való eltakarításának az a módja, amely e maradványok
sírba rejtésével jár. A szó közhasználatu tágabb jelentésében azonban a
holttest szertartásos eltakarításának bárminő módját T.-nek szoktuk nevezni. A
T. különféle módjai vallástörténelmi és néprajzi tekintetből egyaránt
jellemzők, és annak a felfogásnak az alapján alakultak különfélékké, amely az
illető népnél az elhunytak túlvilági állapotáról uralkodik. Tisztán gyakorlati
és első sorban a túlélők egészségügyi gonoskodásában gyökerező s ezekhez
szabott T.-módok ugyanis csak a legfejlettebb társadalomélet jelenségei, és még
ennek keretében is a megcsontosodott hagyományok merev ellenállásába ütköznek, vagy
legalább azokkal bizonyos megalkuvásra kénytelenek. A T.-nek kétségkivül egyik
legrégibb s minden időben a legelterjedtebb módja az elföldelés, amely azonban
nagyon különböző lehet a szerint, amint mélyebb vagy sekélyebb sírba, pusztán a
földbe vagy sírboltba, vagy kisebb-nagyobb hant alá temetik a holtat. Ahol,
mint p. legjellemzőbben a régi egyiptomiaknál, a halál utáni létről oly
felfogás uralkodik, amely szerint a testtől különvált lélek fenmaradása a
halott földi részének fenmaradásától függ: ott természetesen a fő gond e
tetemek épentartására irányul. Innen a bebalzsamozás, mumifikálás és nagyszerü
sziklasírokba, gúlákba temetés, melyeknek az a céljuk, hogy a holttestet a
lehető leghosszabb időig megóvják az elrothadástól. Ellenben
ott, ahol a halott iránti kegyelet törvényével a romlandó részek természetes,
vagy akár mesterséges úton siettetett elpusztulása nem áll összeütközésben, a
T. oly módjaival is beérik, amelyek bizonyos hagyományos szertartások
szemmeltartása mellett ugyan, de végső céljukban mégis oda irányulnak, hogy a
holttestnek, ha valami nyoma marad is, az lehetőleg ártalmatlan legyen az
élőkre nézve. Eredetileg természetesen a T. ily módjainál is az volt azonban a
lelkiismeretbeli kötelesség fő része, hogy az elholtnak lelke is meglelje e
mellett az élők érdekében is fölötte kivánatos nyugalmát. Alapjában véve
ugyanis a T. minden és bárminő módjának is az erről való gondoskodás az
irányító szempontja. Másik, szintén igen elterjedt s
néhol az elföldeléssel együtt is járatos módja a T.-nek a halotthamvasztás,
melynek régibb, etnikus alakja a holttestnek máglyán való elégetése, mint az p.
a legkifejlettebb szertartások kiséretében a régi görögöknél és rómaiaknál
történt. (Ezzel a vallási alapon álló halotthamvasztással nem tévesztendő össze
az legújabbkori egészségügyi mozgalom, mely annak minden tekintetben korszerü
higienikus módozatokkal való felújítására irányul. A holttest
elhamvasztása után hátramaradt részek eltakarítása újabb gond tárgya volt, s
ebben a gondban nyilvánult ott is, ahol a hullaégetés az elföldelést teljesen
vagy legalább részben kiszorította, az az ősi felfogás, amely szerint az
elköltözöttnek lelke bizonyos értelemben még mindig összefügg létét és sorsát
illetőleg földi maradványaival. E hamvak helyének tehát bizonyos emlékkel való
megjelölése, maguknak a hamvaknak akár az élők lakásában, akár azon kivül való
megőrzése szintén a T. valláserkölcsi alapon fejlődött szertartásai keretébe
tartozik. Ugyanide valók a T.-t megelőző gyakorlatok is, minők közül p. a
legsajátszerübbek egyike az egyiptomi halottbiróság. A holttest földben
való elporlasztásán és tűzben való elhamvasztásán kivül annak egészben vagy
részben való megsemmitsítése (ahol ez nem éppen kifejezett cél gyanánt, de
legalább is előrelátható és nem kerülendő lehetőségképen jól megfér a lélek
fenmaradásáról uralkodó képzetekkel) néhol ugy is történik, hogy a holttestet a
levegőn szárítják ki, de megvédik a ragadozók támadásaitól; másutt ellenben szándékosan
éppen ezeknek teszik ki prédául. Legfejlettebb intézmény alakjában a T. e
módját az indiai parsziknál láthatni, kiknek u. n. hallgatástornyai nagyszabásu
köralaku építmények, amelyek számos szabadon kitett holttest befogadására
alkalmasok és arra valók, hogy az ily temetőhelyek környékén szüntelen kóválygó
keselyük és egyéb ragadozó madarak az ott elhelyezett hullákat egész a
csontokig elpusztítsák. A T. e módjához elég közel áll, bár még primitivebb és
a mi érzésünkkel még ellenkezőbb, a kannibál szokások keretébe tartozó az az
eljárás, hogy a halottat a hozzátartozói, vagy a győztes ellenfelei maguk
falják fel legalább részben. Ilyenkor elemésztésre főkép a testnek különösen a
lélekképzet szempontjából nevezetesebb részei (sziv, máj, agyvelő, szemek stb.)
szolgálnak. Régibb és újabb népeknél is elég elterjedt módja a T.-nek a viz alá
merítés, vagy vizre bocsátás is, amelynek kivált hajós és tengerész népeknél
láthatni többé-kevésbbé jellemző példáit. (Ilyen a vikingtemetés, amenynél a
halotta felgyujtott hajón bocsátották tengerre.) A halottnak másvilági útjára
való felszerelése is nagyban függ azon képzetekről, melyek a halál utáni létről
valamely népnél uralkodnak. Rendesen arra irányul e tekintetben minden
igyekezet, hogy a halott a földi élethez többé-kevésbbé hasonlónak képzelt
túlvilágban a jóllétéhez és boldogságához szükséges dolgoknak ne legyen
hijával. (Innen p. az, hogy a gyermekek sírjaiban játékszereket, a vitézekéiben
fegyvereiket, a nőkéiben kézimunkájokhoz kellő eszközöket stb. találhatni.) E
gondoskodás néha nagyobb szabásu arányokat ölt, kivált harcias népeknél s jeles
hősök, törzsfőnökök, fejedelmek temetése alkalmával, amelyeknél harci mének,
sőt hadi foglyok kisebb-nagyobb számának (néha egész hekatombáknak) feláldozása
volt és van egyes primitiv népeknél még ma is szokásban. (E részben jellemző
példák a Homeros-korabeli görögök temetkezési szokásai az Iliasz leirásai
szerint.) E halotti vagy temetési áldozatok csekélyebb arányu maradványai még
később, sőt a jelen korban is, és még műveltebb népeknél is bizonyos szerényebb
mértékre szorultan az u. n. halotti torok, melyek az elköltözött lelkének
engesztelésére való áldozati lakomák, áldomások rudimentumai. A régi magyar
T.-ről az Ipolyi Magyar myth. 548. s. köv. oldalain olvasható adatokon kivül v.
ö. különösen Munkácsi B., A régi magyar lovas temetkezés keleti változatai
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás