Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Templom-tár... ----

Magyar Magyar Német Német
Templom-tár... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Templom-társulat

társaság

(voltakép Deutscher Tempel) címen alapított Hoffmann Kristóf, a pietisztikus hajlamáról és a kornthali szeparatisztikus gyülekezet alapításáról ismeretes Hoffmann Gottlieb Vilmos egyik fia, egy vallási társulatot a XIX. sz. utóbbi felében. 1854-ben bocsátotta ki Paulus Kristóffal együtt első felhivását, melyben a kegyes hivőket arra buzdította, hogy tömegesen vándoroljanak ki Palesztinába s ott a kegyes zsidókkal és katolikusokkal együtt gyakorolják magukat az ótestamentomi törvény betöltésében. Egyelőre idehaza tett kisérletet, Marbach közelében alapítván egy kis gyülekezetet. Majd 1861. újabb felhivást intézett az egész kereszténységhez egy központi szentségnek Jeruzsálemben leendő szervezése céljából; és 1869. csakugyan megkezdődött a Palesztinában, jelesen Haifában, Jaffában és Szaronában jól szervezett gyarmatok alapítása; 1878. pedig a T. központi igazgatóságának székhelye Jeruzsálembe tétetett át. Minthogy azonban Hoffmann a Süddeutsche Warte c. folyóiratban, majd Occident und Orient c. művében élesen kikelt a keresztények szentháromsági és a Krisztus istenségéről szóló tana ellen, ezér Haifában a «birodalmi testvérek szövetsége» (Reichsbruderbund) és az itteni T. elnöke Hardegg (megh. 1879.) különszakadt a főtemplomtól.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is