Tenczer
híres emberek
Pál, az izraelita hitközség közoktatásügyi bizottságának
elnöke, szül. Nagy-Bajomban (Somogy) 1836 ápr. 11. A gimnázium alsó osztályait
Keszthelyen, a felsőket, szintugy a jogot Pesten végezte. 1861-ben része volt
az izraelita magyar egyesület megalakításában, melynek célja az izraeliták
megmagyarosítása és az egyenjogusítás kivitele volt. 1862-ben súlyos viszonyok
közt átvette az egyesület organumának szerkesztését, melyet némi
megszakításokkal, belső és külső ellenségekkel való folytonos küzdelmek között
egész az izraeliták emancipációjáig, 1867 végéig vezetett. Az 1868-69-iki
izraelita kongresszuson, melyen a keszthelyi kerületet képviselte, T. a
haladópárt egyik vezére volt. Ugyancsak a kongresszus alatt kiadott egy
kétkötetes Albumot az egyetemes gyülés nevezetes tagjainak képeivel és
életrajzaival. Megalapította és szerkesztette ezután a Magyar Ujságot, ennek
megszünése után a Neues Politisches Volksblatt címü német napilapot alapította
meg, melyet 18 éven át szerkesztett. Mint székesfővárosi bizottsági tag
elvtársaival együtt akciót indított meg az ingyenes oktatás érdekében a
népiskolákban, mit keresztül is vitt. Tagja a főváros közigazgatási és
közoktatásügyi bizottságainak. A fővárosi körök méltatták érdemeit, midőn
születése 60-ik évfordulóját (1896 ápr. 11.) fényesen megülték.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|