Teodicea
vallás
(theodiké) a. m. istenigazolás, vagyis vallásbölcsészetileg
bebizonyítani akarása annak, hogy a világban tapasztalható rossz és gonoszság
összeegyeztethető a bölcs, jóságos és igazságos istenbe s gondviselésbe vetett
hittel. A legrégibb T.-ként tekinthető Jób könyve az ótestamentomban; de a T.
fogalmát és feladatát voltakép csak Leibniz tüntette fel Essai de théodicée sur
la bonté de Dieu, la liberté de l"homme et l"origine du mal (1712) c. művében.
Leibniz kifejti, hogy ez a világ a lehető világok közt a legjobb; mert ha
tökéletesebb világ lehetséges lett volna, isten bölcsessége fölismerte és
hatalma megvalósította volna. Azért a világ nem tökéletes. A fizikai bajokat
Leibniz mint a büntetés és nevelés eszközeit igazolja; az erkölcsi bajt sem
szüntethette meg isten, mert akkor vele az erkölcsi szabadságot is
megsemmisítette volna. Végső igazolása a világnak abban van, hogy isten a
természet járását akkép rendezte, hogy mindig az történik, ami a szellem igaz
javára szolgál. Ez a harmonia a kegy országa és a természet országa közt, mely
a T. alapgondolata.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|