Terentius

Publius Afer, római költő, szül.Karthagóban Kr. e. 185 körül; megh. Görögországban 159. Rabszolgaképen került Rómába, ahol szerencséjének csillaga a műértő és műkedvelő T. Lucanus szenátornak házába vezette. Az utóbbi felismerte az ifjunak fényes tehetségeit, szeretetreméltó külsejénél fogva is megkedvelte és gondjaiba fogadván, olyan nevelésben részesítette, aminőt akkor csak a szabad római polgárok gyermekei élvezhettek. Nevelésének befejeztével szabadon bocsátotta, egyúttal pedig családi nevét is reá ruházta. Az ifju T. az irodalmi pályára lépett és a Fabula palliata nevü vígjátéknem (l. Fabula) művelésére adta magát; ugyanarra, melyet előtte Plautus (l. o.) idősb kortársai közül Caecilius Statius immár divatba hoztak volt. Mikor az utóbbi köztiszteletben álló költő T. első darabját megdicsérte, ezzel költői pályája korának magasabb igényü köreiben is biztosítva volt. Róma legelső férfiai baráti körükba vonták, kivált az ifj. Scipio Africanus és Laelius voltak iránta benső vonzalommal, amiből a tehetetlen irigység azt a vádat kovácsolta, hogy műveinek megirásában is társai voltak. T. erre egyik darabjában azt válaszolta, hogy büszke az ily munkatársakra, azután folytatta szinműirói tevékenységét, ugy hogy összesen hat darabja került előadásra. 160. tanulmányútra kelt Görögországba, ahol aztán kora sírját találta. Művei, melyek reánk jutottak, a következők: Andria (az androszi leány), Hecyra (az anyós), Hautontimorumenos (az önmagát kínzó), Eunuchus (a herélt), Phormio (a darabban előforduló parazita neve), Adelphoe (a testvérek).

Forrás: Pallas Nagylexikon