Tetemre hivás

vagy halálújítás, a régi magyaroknál a gyilkos kinyomozása és megbüntetése végett foganatba vett eljárás, melyet az erdélyi országgyülés, mint a kereszténységhez nem illőt 1594., 1649. és 1653. ismételve megszüntetett. Gyilkosság esetében a holttestet sok ideig földszinén tartották s az egész helység lakosainak meg kellett előtte jelenniök, a gyilkost, ha tudták, megnevezniök, ha pedig nem tudták, kezöket a meggyilkoltnak fejére téve megesküdniök, hogy nem ők gyilkolták meg s hogy gyilkosát nem ismerik. Igy vették rendre a meggyilkoltnak még közelebbi ismerőseit, barátait és rokonait is. Vétkesnek azt nyilvánították, ki esküdni vonakodott, vagy akinek esküvése alatt a holttest vérezni kezdett. A temetés költségeit s a vérdíjat a vétkes tartozott fizetni; ezt a díjat, melyet Udvarhelyszékben még 1740. is ismerték, a tetem fölszabadításának nevezték. V. ö. Balássy Ferenc, T. (Új M. Muzeum, VIII., I. 189-199. old.).

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Istenitéletek