Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Tetszvényjo... ----

Magyar Magyar Német Német
Tetszvényjo... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Tetszvényjog

(jus placeti regii), az államnak az a joga, mely szerint a római pápától az országba küldött összes iratok, legyen az bár dogmatikus tartalmu vagy egyházfegyelmi, tehát: a bullák, brevék, apostoli iratok és levelek, valamint viszont a püspököknek, papoknak és hiveknek Rómába a pápához vagy hivatalaihoz küldendő iratai az állam, illetve annak kormánya által megvizsgálhatók, abból az okból, hogy azok tartalma nem irányul-e az ország törvényei ellen. Az engedélyezés a placet szónak az iratra reávezetésében nyilvánul. Ha ez elmarad, a kihirdetés, a foganatosítás vagy elküldés nem történhetik meg s a T. értelmében a pápai levelek vagy mint utóbb kifejlődött, a püspököknek is a papságukhoz intézett körleveleik kihirdetése meg nem történhetik s abban foglalt intézkedéseiknek kötelező ereje nincs. Hazánkban ez a magyar apostoli királynak legfőbb felügyeleti jogából kifolyó jognak tekintetik.

E jognak első nyilvánulása VI. Orbán pápa amaz intézkedésében foglaltatott, mely szerint engedélyt adott a hozzá ragaszkodó püspököknek, hogy megvizsgálhassák a pápai iratokat és csak ha meggyőződtek, hogy az irat őtőle s nem az ellenpápától ered, adjanak engedelmet az irat kihirdetéséhez és tartalmának végrehajtásához. E nyomon azután a fejedelmek is a pápai bullákra nézve behozták, hogy azok annak a megbirálhatása végett, hogy az irat attól a pápától való-e, akit ők elismertek, kihirdetés előtt hozzájuk felterjesztendők. Ekkor tehát még nem az irat tartalma jött kérdésbe, hanem egyedül csak a kibocsátónak a személye. A konstanzi zsinat után V. Márton pápa visszavonta a püspök megvizsgálási jogát, ámde a fejedelmek a gyakorlatot fentartották, eleinte csak a búcsu-bullákra szorítkozva, később azonban már a peres ügyekben hozott pápai itéletere is kiterjesztve, végül, s pedig a XVI. sz.-tól fogva már minden, bármily tartalmu pápai iratra nézve. Ilykép csaknem egész Európában behozatott a T., különösen miután hirneves jogászok is annak fentartása mellett nyilatkoztak, bizonyítgatván, hogy az egyházi törvények kihirdetése az egyes tartományokban, országokban szükséges s egyedül a fejedelemnek a joga megitélni, vajjon megengedhető-e a kihirdetés vagy nem. Amit nem enged kihirdetni, az kötelező erővel az országban nem bir.

Magyarországban e jog Zsigmond királynak egy 1404-iki rendeletével lépett életbe. E rendelet főleg a bullások ellen irányult s ebben az mondatott ki, hogy minden bulla, akár javadalmi, akár peres ügyről szóló, csakis akkor érvényes, ha a királynak a beleegyezése hozzájárul. Ebben tehát valamely dogmatikus természetü bulla nem érintetett és nem is tétetett függővé egyéb tartalmu pápai iratnak sem a joghatálya a T.-tól, mint egyedül csak a fentebb mondott javadalmi vagy peres ügyekben hozottaké. Zsigmond fej- és jószágvesztés terhe alatt parancsolta meg az összes egyházfőknek, hogy sem az apostoli széktől, sem a legátusoktól, kardinálisoktól, ügynököktől s a római kuriának semmi más nevü hivatalnokától az említett tartalmu rendeletet vagy iratot elfogadni, közhirré tenni, végrehajtani «semmi szin alatt ne merészeljétek a mi világos és határozott beleegyezésünk és felhatalmazásunk nélkül, s ezt a fentnevezett büntetés alatt megszegni ne próbáljátok». Zsigmond e rendeletét a konstanzi zsinat által is megerősíttette, amint ezt Verbőczy (I. rész 11. cím) előadja. Amaz időben pedig bullásoknak azok neveztettek, akik az illető püspök vagy káptalan mellőzésével egyenesen a szentszéktől kértek valamely megüresedett egyházi javadalmat. Az ilyenek kaptak egy bullát, melyben egyszerüen nekik adományoztatott a kért javadalom. Zsigmond ezt a visszaélést, amely különösen sértette a magyar királyok apostoli jogait, czélozta csak eme rendeletével megszüntetni. Az 1440. IV. t.-c. is szentesítette utóbb eme rendeletnek tartalmát.

Törvénytárunkban a jelenlegi alakjában fennálló T.-nak azonban a nyomát nem találjuk. A XV. sz.-beli törvényeink erre nézve csak oly értelmü rendelkezést tettek, hogy tilalmazták a hazai megyés püspök mellőzésével peres ügynek egyenesen Rómából való megindítását. A T.-ra hivatkozni szokott 1715: LXXIV., 1723: LXX., 1729: XXI., 1765: XXIII. t.-cikkek sem egyenesen placetumról, hanem peres ügyek megindításáról szólnak. Nálunk II. József császár hozta be a T.-ot 1781.; azonban a püspökök irhattak placetum nélkül is körleveleket egyházmegyéik papjaihoz és hiveikhez. II. Józsefnek placetumi rendeletét az 1790-91-iki országgyülés meg nem erősítette; ámde mégis gyakorlatban maradt az 1850-ig, mely évben az ápr. 18. kelt pátens által eltöröltetett. A vatikáni zsinat után, s jelesül a pápai csalatkozhatatlansági dogma ötletéből a magyar kultuszminiszter Eötvös József báró 1870 aug. 1. az állam jogainak megoltalmazása s a fenforgó nehéz viszonyok békés kiegyenlítése indokából szükségesnek találta, hogy a királynál a T. újból való gyakorlását javaslatba hozza; mihez képest a király 1870 aug. 9. kelt elhatározásával a T. gyakorlatát el is rendelte, kimondatván ebben az: hogy hazánkban a római zsinat vagy a római pápa határozatai vagy konstituciói ki nem hirdethetők, vagy az országban nem terjeszthetők, mielőtt a kormánynak azokat be nem mutatták és kihirdetésüket a király a kormány útján határozatilag nem engedélyezte. A T.-nak e felelevenítése ellen Simor János hercegprimás a püspöki kar nevében memorandumot terjesztett fel a király elé. Európa államai közül ma már csa Orosz-, Francia-, Bajor- és Szászországban és Svájcban létezik a T. Poroszország volt az első állam, hol 1841. az eltöröltetett.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is