A tetvek (Phthiraptera) a rovarok (Insecta) legnagyobb olyan csoportja, amely kizárólag élősködő (parazita) fajokból áll. Valamennyi tetűfaj madarak vagy emlősök ektoparazitája. Szinte minden madárfajon él egy vagy inkább több tetűfaj, ugyanakkor az emlősök néhány rendje (rovarevők, denevérek, cetek) teljesen mentes a tetvektől. Sok fajuk erősen gazdaspecifikus, tehát csak egyetlen gazdafajon fordulhat elő, mások számos különböző gazdafajon is élhetnek. Mivel szárnyatlanok, általában közvetlen testi érintkezéssel fertőznek. Legtöbb fajuk ivarosan szaporodik (kevés faj szűznemzéssel), petéiket - a serkéket - cementáló anyaggal rögzítik a gazdaállat szőrére vagy tollára. A petéból kikelő lárva (=nimfa) 3 vedlés során fejlődik és alakul át kifejlett állattá.
A tetvek többféle módon károsítják gazdaállataikat: (1) mechanikai kárt okoznak, pl. a tolltetvek lelelgelik a tollazat finom piherétegét, és ezáltal rontják a hőszigetelő képességét, (2) a vérrel táplálkozó fajok vérveszteséget okoznak, (3) kórokozó vírusoikat, baktériumok, sőt, férgeket közvetíthetnek a gazdaegyedek között. Az ember egyik tetve, a ruhatetű pl. a kiütéses tífusz és a visszatérő láz kórokozóit (Rickettsia provazeki és Borrelia recurrentis) terjesztheti. A tetves állatok (és köztük emberek) számos különböző módon védekeznek. Elterjedt védekezési mód a vakaródzás, tollászkodás, kurkászás. A nehezen elérhető testtájak (pl. madaraknál a fej és a nyak) tetvetlenítésében értékes lehet a fajtársak segítsége. Sok madár és emlős állat fürdik vízben, porban, sárban, vagy éppen napfényben, ez is hatékony védekezés lehet. A madarak farktőmirigyük váladékával kenik be tollazatukat, ez nemcsak vízhatlanná teszi a tollazatot, de mikróbák és rovarok elleni hatóanyagokat is tartalmaz. Végül sok állat a külvilágból szerzett kémiai hatóanyagokat is használ tollazat vagy szőrzete ápolására. Sok madár "hangyázik", vagyis hangyabolyba ülve hangyasavval kezeli tollazatát. Szintén sok madárfaj épít be rovar-reppellens hatású, aromás növenyeket a fészkébe, vagy olykor ilyenekkel kenegeti tollazatát. A vért szívó állatok (köztük a szívótetvek) vérszíváskor fehérje hatóanyagokat juttatnak a sebbe, ez ellen az állatok immunválasszal védekezhetnek.
Eredetük és főbb csoportjaik: Egy nem élősködő csoport, a fatetvek(Psocoptera) leszármazottai. A fatetvek ma is gyakori állatok madarak és emlősök fészkeiben, emberi lakásokban, ahol szerves törmelékkel táplálkoznak. Mai tudásunk szerint a fatetvek két fejlődési ága egymástól függetlenül tért át az élősködő életmódra; az egyik esemény a bunkóscsápú tetvek, a másik az összes többi tetű kialakulásához vezetett. Eszerint tehát a tetvek polifiletikus csoport, és ezért rendszertani értelemben a taxon léte nem indokolt. Ha eredetük e története megerősítést nyer, két külön taxonra (rendszertani csoportra) kell majd őket bontani. A bunkóscsápú tetvek (Amblycera) madarak kültakarójában, gyakran a bőr felszínén élnek, és részben a megrágott tollcséve-kezdeményből szivárgó vérrel táplálkoznak. Ausztráliában és Dél-Amerikában emlősökre specializált csoportjaik is vannak.
A fonalascsápú tetvek (Ischnocera) a madarak tollazatában vagy emlősök szőrzetében élnek. Főként a pihetollazatot legelik, a szarut endoszimbionta baktériumok (ezeket petesejten belül örökítik) segítségével emésztik, de olykor hámtörmelékkel, bőrmirigyek váladékával és atkákkal is táplálkoznak. Testük alakja lehetővé teszi, hogy meglapuljanak valamely tolltípus felületi mélyedéseiben. Rágó szájszerveik erőteljesek, jelentős szerepük van az állat rögzítésében a tollazaton vagy a szőrzeten. Túlnyomó többségük madarakon élősködik (Philopteridae család), de a szőrtetvek (Trichodectidae) emlősökön élnek. Az elefánttetvek (Rhyncophthirina) elefánton és a varacskos disznón élnek. Hosszú nyúlványon ülő szájszervükkel átrágják a bőrt és vért szívnak.
A szívótetvek (Anoplura) csak emlősökön találhatók, vérrel táplálkoznak. Az emberen elterjedt a ruhatetű (Pediculus humanus humanus) és a fejtetű (Pediculus humanus capitis). Az előbbi jelentős fertőző betegségeket is terjeszt. Nemi úton terjedő emberi élősködő a lapostetű (Pthirus pubis).