Theseus

az ó-görög mitosznak egyik kiváló alakja, Attikának nemzeti hőse. Eredetére nézve alighanem tengeri istenség, melynek alakja azonban, kivált a képzőművészet feldolgozásai révén, Heraklesnek hasonlatosságára fejlődött tovább. Szülei: Aigeus (l. o., mások szerint Poseidon), anyja Aithra, Pittheus troezenei király leánya. Eleinte nagyatyjánál nevelkedett, de felcseperedvén, atyjához ment. Már útközben ismételt hőstetteket vitt véghez, melyek világosan mutatják a Herakles munkáival folytatott párhuzamot. Megölte Periphetest meg Sinist, a kromioni vadkant, Skiront, Kerkyont, Prokrustest s más rablókat és fenevadakat. Athénbe kerülvén, atyja udvarában találta Medeát, aki ráismert a veszedelmes vendégre, saját gyermekei versenytársára és meg akarta mérgezni. De Aigeus is felismerte fiát és jogainak részesévé tette. T. méltónak mutatta magát erre, elűzte a pallantidákat, nagybátyja Pallas óriás termetü fiait, megszabadította Attikát a maratoni bikától és véget vetett a szégyenletes véradónak, melyet Athénnek Krétába kellett küldeni (l. Minotaurus és Ariadne). Athéni hagyomány szerint ő volt az, aki Attila lakóit egy álammá egyesítette s a panathenei ünnepeket alapította. Az amazonokat, akik rablókalandjaik közben egészen Athénig hatoltak elő, megverte; királyasszonyukat Antiopát pedig feleségül vette, kitől Hippolytos nevü fia született, ugyanaz, aki utóbb T. második nejének Phaidrának ármányai folytán szomoru sorsra jutott. Ekkor T. már csaknem egészen kalandos életnek adta magát. Részt vett az argonauták kalandjában és a kalidoni vadászatban, sőt nőrablásra is kész volt, elrabolta Pirithous segítségével Helénát, viszontszolgálatul segített barátjának a kentaurok ellen való harcában és az alvilágba is leszállott vele, hogy majd együtt elrabolják Korét (Persephonét). Ezzel azonban magára vonta a felsőbb istenségek haragját: mindkettőjüket az alvilágban fogták és büntetésül addig ott tartották, amig Herakles T.-t ki nem szabadította. Mire Athénbe visszatért, a népet nyilt lázadásban találta maga ellen, ugy hogy Szkirosz szigetére kellett menekülnie, Lykomedes királyhoz. Ez azonban a vendégjog megsértésével álnokul a tengerbe taszította. T. nemcsak mint az attikai őskor mesés királyainak egyike érdemel figyelmet, hanem még inkább ama szerepnél fogva, melyet alakja a képzőművészet motivumai között játszik. Önállólag Heraklesre emlékeztető felfogásban fordul elő, azzal a jellemző különbséggel, hogy egész testalkotása fiatalosabb, kevésbbé izmos, haja kevésbbé göndör a Heraklesénál. Nem kevésbbé jellemző az elül rövidre vágott, hátul hosszab leomló haj, továbbá az oroszlánbőr és buzogány. Szépségénél fogva kiemelendő T. márványszobra (találták Hadrianus villájában, ez idő szerint Ince Blundel Hallban, Anglia). t. tiszteletére az athéniek Kimon kora óta külön ünnepet tartottak és a város északnyugati részében külön templomot emeltek neki. v. ö. Schell, De Thesei origine, educatione, itinere Athenas suscepto (Buda 1860); Heydemann, Analecta Thesea (Berlin 1865) és Volkmann, Analecta Thesea (Halle 1880).

Forrás: Pallas Nagylexikon